Néhány évvel ezelőtt a Somogyi Imre Általános Iskolában a Szülői Munkaközösség és a Diákönkormányzat kezdeményezésére ismét megszervezésre került az iskolai jelmezes farsang. Így volt ez ebben a tanévben is. Február 24-én délután 58 egyéni, 3 kiscsoportos és 13 nagycsoportos jelentkezett regisztrálásra. Galéria ITT


A tavasz első napján, március elsején az Új Magyar Gárda tagjai megérkeztek Abonyba. Az esemény teljesen békésen, nyugalomban zajlott, sem őket, sem a lakosságot semmiféle atrocitás nem érte. Újságot osztottak a Mérgesen, a JOBBIK negyedévente megjelenő kiadványát, melyeket a romák is mosolyogva vettek el tőlük.


Sürgősen eladó! Társasháznak is átalakítható, Két külön leválasztható lakótérrel 38 m2 -es garázzsal parkosított kerttel Abony központjában. ( Építési hitel is igényelhető hozzá részben ) érdeklődni a 30 7373 187 telefonszámon lehet


Abony hárommilliárdos éves költségvetéséből az eddigi tízmillió forint helyett csak ötmillió forint jut a civil szervezetek működési támogatására. Ez több sportegyesület életében jelentős fennakadásokat fog okozni. Akik már elindultak a bajnokságokban, nem tudnak onnan visszalépni. A sportszervezetek azt fontolgatják, hogy a legvégsőbbekig is elmennek azért, hogy visszakaphassák azt a pénzt, amit az elmúlt években megszavaztak számukra.

Elveszett egy Husky ivartalanított szuka, fekete-fehér, piros nyakörv volt rajta, Bessy névre hallgat és főbb ismertetőjegye hogy a bal füle rövidebb egy sérülés miatt. Telefon: 30/3067429. Email: vpeti88@hotmail.com. Bárkinek bármilyen információja van kérjük szóljon, várjuk haza!

A Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola Iskolaotthonos osztályaiban a kiszebáb elégetése után kezdődött a farsangi mulatság. Mi ott jártunk és megmutatjuk Önöknek, hogy miylen volt. A galéria elérhető ITT, fotók: Polyák Attila


Idén akár duplájára is emelkedhet a végső soron a nem lakossági fogyasztók által fizetett energiaadó, az Ipenerg szerint a kedvezményrendszer bővítése komoly megtakarításokat hozhatna. Az év közepétől jelentősen, akár duplájára is emelkedhet az energiaadó mértéke - mondta Somogyi István Zsolt, az Ipenerg Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselete Egyesülés projektvezetője a szervezet sajtóbeszélgetésén.


Hamarosan kiderül, hogy Abonyban mennyivel drágul az ivóvíz köbméterenkénti ára. „- A kormány december 24-én közzétett rendeletének megfelelően a vízközmű-szolgáltatók mindössze 2,56 százalékkal emelhetik a lakossági vízdíjakat 2012-ben. „ – írja olvasónk és azt kérdezi tőlem, hogy Abonyban mennyi a víz köbmétere? Nos, 2011-ben nettó 245 forint volt, a januárban kiadott számlán még 25 %-os ÁFA szerepel, ami lehetséges, hogy téves….

Tahalaiti Hocine megnyerte!- Hejőkeresztúr – Táblajáték.- Borsod megye piciny településének egyetlen általános iskolája - IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, Hejőkeresztúr - már közel tíz éve ad otthont a Táblajátékok Országos Döntőjének. Iskolánk tanulói harmadik éve jutnak el a versenyre, nyugodt szívvel mondhatjuk mindig megállták helyüket.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
