.jpg)
Ugyan április elejétől már elvileg el kell hagyniuk az ott dolgozóknak és tanulóknak a Bihari János Zeneiskolát, mivel ki van adva a bontási engedély, úgy tűnik mégsem mennek egyelőre sehova sem.


Abony egyik köztéri műalkotása biztosan másik helyre kerül. A művelődési ház komplexum építése során lebontják a Bihari János Zeneiskolát és át kell helyezni a Galambot reptető nő című szobrot is, melyet az abonyi közvélemény csak Vasmanciként ismer. Manci állja a sarat, annak ellenére, hogy már többször adtak kezébe térfás kedvű emberek különféle érdekes dolgokat, sőt az is megesett, hogy egy fehér péniszt pingáltak rá.



Az Abonyi Birkózó Club sportolói ezen a hétvégén sem pihentek. Remek eredményeket értek el ismét. Szerkesztőségünk és olvasóink nevében szeretettel gratulálunk nekik! Íme: 2012.03.31. Cegléd, Diák I.-II. Serdülő szabadfogású Területi Bajnokság - Diák II. korcsoport: Kecskeméti Dávid 29 kg I. hely, Kovács Kevin 29 kg III. hely, Szávai Norbert 35 kg II. hely, Kunfalvi Bence 50 kg II. hely, Kiss Máté 54 kg I. hely, Csőke Márk 63 kg II. hely, Borsos Szabolcs +69 kg II. hely

Régi idők játékai címmel kiállítás nyílt 2011. január 23-án a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola üvegfolyosóján. A kiállítást 2011. március 10-ig láthattuk. A játékok a felnőttek számára felidézték a gyermekkorukat, melyről meséltek a diákoknak és egymásnak egyaránt. Az idelátogató vendégekben szintén kellemes, vidám emlékeket ébresztett. A gyerekek kíváncsian nézegették, csodálták a vitrinben elhelyezett régi tárgyakat.

.jpg)
Arról döntött Abony város képviselő testülete a közelmúltban, még a költségvetés megszavazásakor, hogy megfelezik a rendezvényekre szánt egyébként is néhány milliós pénzkeretet. Ezt meg is tették, holnapra hívta össze az elnök az Oktatási- Kulturális és Sport Bizottság ülését, melyen konkrétan döntenek arról, hogy fele összegből is képesek-e a szervezők lebonyolítani a rendezvényeket vagy sem.

Lemondott Schmitt Pál - Alkotmányjogász: több új szabály is szól az államfő lemondásáról- (MTI) - A január 1-je óta hatályos alaptörvény nem változtatott lényegesen azokon, a köztársasági elnök lemondása vagy akadályoztatása esetén érvényes szabályokon, amelyeket a korábbi alkotmány tartalmazott - mondta Sonnevend Pál alkotmányjogász az MTI-nek. Új elem azonban a szabályozásban, hogy a köztársasági elnök jogállásáról szóló sarkalatos törvény szerint a parlament lemondási szándékának megfontolására kérheti az államfőt.- Fotó: MTI: Beliczay László

.jpg)
Az Abonyi Kézilabda Club férfi csapatai hazai pályán fogadták az Erdőkertest és mind az ifik, mind a felnőttek magabiztos győzelmet arattak, Igaz, nem voltak túl élvezetesek és látványosak a mérkőzések. Azért a klasszist megcsillantották a fiúk sokszor. Abony- Erdőkertes ifi: 23:11-es félidő után 33:27. Abonyi gólszerzők: Varga Róbert 9, Csizmadia Bence 6, Bagi Sándor 5, Bajtek Tibor 4, Bugyi Máté 4, Varga Miklós 1, Berkó Dávid 1,Holló Márton 1, Duka Krisztofer 1, Újhelyi Zoltán 1.


Olvasónk küldte, most változtatás nélkül teszem közzé.- Ma már semmi szükség nincsen se villanyórára, se gázórára! Hogy miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt a célt szolgálták, hogy a Fogyasztó és a Szolgáltató egymás közötti korrekten elszámoljon és a Fogyasztó annyi díjat fizessen, amennyi villanyt, vagy gázt a mérőóra szerint elhasznált. Ennek azonban ma már semmi jelentősége nincsen, mert bármit mutat a mérőóra, a Szolgáltató olyan összegű számlát állít ki, amilyet akar!

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
