November 26-án reggel az ABOKOM Nonprofit Kft munkatársai kivették helyéről, elszállították, és Abony főterén felállították az idei karácsonyfát, mely az adventi ünnepek alatt már díszíti szép kis városunkat. E


Az Országos Rendőr-főkapitányság az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálattal együttműködve, „A csend a leghangosabb sikoly, halld meg!” ....

.jpg)
Egy ceglédi férfi a gyanú szerint megerőszakolta óvodás kislányát, azonban már lassan egy éve folyik a vita az ügyéről. Az egyik nőgyógyász szerint szűz, a másik szerint nem az a 4 éves kislány, akit a gyanú szerint édesapja erőszakolt meg még tavaly októberben Cegléden.

Abony Város Önkormányzatának képviselő- testülete november 28-án, délután két órától ülésezik, melyen a városvezetők összesen 35 napirendi pontban található előterjesztés elfogadásáról döntenek.

Kigyulladt egy ötven négyzetméteres faház tetőszerkezete csütörtökre virradóra Törtelen, a Csalogány utcában. A tűzoltók kiérkezésekor a tető szinte már teljes egészében égett. A tüzet a ceglédi hivatásos tűzoltók eloltották, majd átvizsgálták az épületet.


Abony Város Önkormányzatának képviselő- testülete pár perccel ezelőtt egyhangú igennel szavazta meg azt, hogy december 1 - től egy hónapon át legyen műjégpálya a Városháza előtt.

veroniq - 2019.11.21. 19:13
Abony Város képviselő- testülete november 21-én ülésezett, ahol a képviselő- testület tagjai, élén a polgármesterrel, Pető Zsolttal három napirendi pontot egyhangú igennel fogadtak el.

veroniq - 2019.11.20. 11:29
.jpg)
Ahogyan lapunk arról beszámolt, Abonyban ideiglenes műjégpályát létesítenek, amennyiben azt Abony Város Önkormányzatának képviselő- testülete megszavazza rendkívüli ülésén, melyet november 21-én tartanak.

veroniq - 2019.11.20. 10:57

November 21-én csütörtökön rendkívüli képviselő- testületi ülést tart Abony Város Önkormányzat képviselő- testülete.

veroniq - 2019.11.20. 09:22

Nem hivatalos információink szerint a tegnapi, MÁV állomáson történt rongálások miatt a rendőrség két eljárást is indított, mert az elkövetők nem ugyanazok.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
