Hétfőn még sok napsütésre számíthatunk, de délután már néhol megnövekedhet a gomolyfelhőzet, északon, északnyugaton egy-egy zápor is kialakulhat. Délen és a nyugati tájakon megélénkülhet az északi-északkeleti szél. Délután 20-25 fokig emelkedik még a hőmérséklet.
Kedves Olvasónk azt mesélte, hogy a ma 10 óra körül Szolnokról induló busszal egy egész csapat hittérítő érkezett, akik meglehetősen agresszív módszerekkel szeretnék jobb belátásra és hitre téríteni az abonyi lakosságot. " Ezek borzalmasak, már attól sem riadnak vissza, hogy kiskorú gyerekeket hozzanak magukkal, és azokkal mondassák el a szöveget. Ereje teljében lévő férfi egy 10- 11 év körüli kislánnyal jár, és a gyerek beszél helyette. Van aki kisfiút hoz magával, ezek felosztották Abonyt, hogy hova menjenek. Az egyik csapat most az Újszászi úton van, és házakba csengetnek be, az időseket vegzálják. Kár, hogy nem tehetünk semmit ellenük... " mondja olvasónk
Kedves Olvasónk kérésének teszek eleget és megosztom az ITT elérhető kérdőívet abban a reményben, hogy minél többen kitöltik, hogy segítsenek! Köszönük szépen előre is! Kutatás a Családok Otthonteremtési Kedvezményéről a címe, mely most nagyon érdekes, aktuális téma.
M.R. Hector ft. Barhx - Aludj nyugodtan | OFFICIAL MUSIC VIDEO nézhető, hallgatható!
Közzététel: 2017. márc. 31.
Szöveg: M.R. Hector, Barhx
Klip: Matuz Ádám
Alapzene: Noise BeatZ
Hihetetlen árukészlettel, csodálatos portékákkal várja
kedves Vásárlóit a Konyhakincs Szaküzlet Abonyban,
szemben a PEZE-vel, a Szilágyi Erzsébet üzletsoron!
2. születésnapjuk alkalmából március 27-től 31-ig
minden termék árából 20 % engedmény az abonyi
Szilágyi Erzsébet úti és a Szolnoki Ady Endre úti üzletben is!
Tájékoztató
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatalában a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93.§ (1) pontja alapján
2017. április 14. (nagypéntek) és
2017. április 17. (húsvéthétfő)
az ügyfélfogadás szünetel.
Legyél Te is egy nagyszerű csapat tagja!
A Strand Kisvendéglő pultos- felszolgáló
munkakörbe keres hölgy munkatársat!
Szakképesítés, gyakorlat előny!
Nyári munkára 18. életévét betöltött lányok
jelentkezését is várjuk a fenti munkakörbe!
Jelentkezés: fényképes, részletes önéletrajzzal a
Strand Kisvendéglőben, 2740. Abony, Jókai út 9.
Szabados Mártonnál: +36 30 76 84 554
Abony frekventált részén 775 m 2-es építési telek építési engedélyes tervvel együtt eladó! Irányár: 3,2 millió forint. Információk, érdeklődés: 30-205-2030
Magyarország eddigi legnagyobb internetes szexfelmérését készítették el az ELTE kutatói.
Több mint 15700-an töltötték ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) PPK Pszichológiai Intézetének kérdőívét, amely a kitöltők szexuális szokásait járta körbe.
Gazdátlan csomag miatt késtek a vonatok tegnap este a Budapest-Újszász-Szolnok-Lőkösháza vonalon. A szerelvényt félreállították, csak ruhákat találtak. Egy tulajdonos nélküli csomag átvizsgálása miatt késnek a vonatok a Budapest-Újszász-Szolnok-Lőkösháza vonalon.
A hatósági intézkedés már befejeződött a Nagykátai állomáson.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények