Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8097, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közélet
Első<< Előző81828384858687Következő >>Utolsó

veroniq - 2017.06.08. 18:45

Kevés olyan település van Pest megyében, mint a szomszédos Újszilvás. Szinte folyamatos szereplője a médiának, mégpedig fejlesztésekről szóló jóhírekkel, beruházás átadókkal. Itt működik Magyarország legnagyobb naperőműve.

Közélet:

 

A nyári szezon beköszöntével is szeretnénk megőrizni a biztonságot életünk minden terén, így a vezetés tartományára vonatkozóan is, ezért egy nyári gumiabroncs-szett beszerzésére mindenképpen javasolt törekednünk.

 

Közélet:
Abony   

 

Jászkarajenő frissen bejegyzett civil szervezete, a Karai Örömút Egyesület negyedik alkalommal tartotta meg a már hagyományosnak mondható örömút járást. Húsvét és pünkösd közötti időszakban a keresztúti imádsághoz hasonló módon Jézus feltámadása utáni eseményeket elmélkedjük végig. 

Közélet:

 

Újabb nívós fesztivált rendeztek Újszilváson. A pálinka mellett a sztároké volt a főszerep a hétvégi programokon: fellépett Csepregi Éva, valamint Hevesi Tamás is. Hömpölygő tömeg, neves fellépők és könnyed nyári meleg adta meg az alaphangját a tizenkettedik újszilvási pálinkafesztiválnak, ahol már az első rendezvénynap kivételesre sikeredett. A cikk IDE kattintva folytatódik

Közélet:

veroniq - 2017.06.05. 11:09

Idén is megrendezték Abonyban az Erős Emberek versenyét, melynek képgalétiája IDE kattintva tekinthető meg Borsányi János barátunk jóvoltából.  

Közélet:
Abony   

 

Két szobás kertes házat keres Olvasónk hosszú távra, kerteset, mert kutyussal költöznének. Telefon: 0670-2228412

Közélet:
Abony   

 És mondjatok újra IGENT egy fergeteges élőzenés lakodalmas hangulatú bulira a Nyárfa Presszóban Június 9-én Pénteken!

 

Közélet:
Abony   
Közélet:
Abony   

Katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a trianoni békeszerződés aláírásához kötődő nemzeti összetartozás napján, vasárnap reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. 

Közélet:
Trianon   

 Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztény egyházak .Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét vasárnap fél 11-kor – tájékoztatta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.  

 

Közélet:
Abony   
Első<< Előző81828384858687Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok