Kedves Olvasónk lapunknak elmondta, hogy kb így kátyúztak ma Szajol térségében, amikor az aszfaltnak látszó valamit dobálták a munkások a Közút megbízásából bele a kráterekbe. Az is felettébb bosszantotta, hogy az anyagot a gépkocsik elé szórták le.
Tarnai Richárd Pest megye kormánymegbízottjával, Kiss-Becze Eszter, a MÁV Zrt. stratégiai és fejlesztési főigazgatójával átadásra került Cegléd új kormányablaka a vasútállomáson.
A vonaton oda érkezők és az onnan indulók utazásuk előtt és után több mint ezer ügykörben vehetik igénybe a kormányhivatali ügyintézők segítségét. Forrás: IDE kattintva
Bár valami eszelősen hideg van a csillagászati tavasz beköszöntekor, ez az abonyi gólyát a jelek szerint cseppet sem zavarj. Nagy tapsot neki, hiszen ő időben megérkezett, mindennel dacolva, mindennek ellenállva, épen, egészben hazatér hozzánk, a Pingvines ovi tetejére!
Március 24-én, szombaton karbantartás miatt több vonat nem megy be a Nyugati pályaudvarra a Mávinform szerint. Március 24-én, szombaton felsővezeték-karbantartást végeznek a budapesti Nyugati pályaudvaron, emiatt több vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t. Közölték: ezen a napon a Budapest-Esztergom vonalon a vonatok – a Nyugati pályaudvar helyett – Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek.
„Március 24-én és 25-én egy nemzetközi találmánykiállítást rendezünk a kultúrházban” – mondta Fekete István. – Tíz évvel ezelőtt is egy hasonló tárlatnak adott otthont a város. Akkor is az Ötlet Club 13 Egyesülettel együttműködve valósult meg a program… – beszélt a városi mustra részleteiről Fekete István.
Megkezdődött az M4 gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának és a kapcsolódó létesítmények építése – jelentette be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese hétfőn Szolnokon sajtótájékoztatón.
veroniq - 2018.03.18. 17:53
Szolnok és Abony között helyreállították a felsővezetéket, így ismét mindkét vágányon elindulhatott a vonatforgalom. Karcag és Tiszafüred között várhatóan holnap hajnalig szünetel a vonatközlekedés.
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Az elmúlt napok tavaszias időjárása után rövid időre visszatér a tél, az ország északi és nyugati területein ráadásul szombaton és vasárnap az intenzív havazást viharos széllökések kísérhetik, így egyes térségekben hófúvásokra is számíthatnak a közlekedők, sőt, keleten és délen fagyott vagy ónos eső is várható.
Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én a Kossuth téren beszélt hatalmas tömeg előtt, melyet a Békemenet előzött meg.
Orbán Viktor köszöntőjében elmondta, hogy az idei Békemenet nemcsak kiállás a magyar szabadságért, hanem kiállás Lengyelország mellett is. Ha Lengyelország erős, akkor Magyarország sem veszhet el" – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények