Olvasónk írja: Tények, lásd menetrend! Pl. Abony-Üllő 60 km. Jelenleg két átszálással már el is érhető 120 perc alatt! Tehát a vonatközlekedés átlag sebessége 30 km/ó! Az üzemanyag ár rohamos emelkedése lassan kiüríti a tehetősebb Budapestet is! A vonatra még számíthattunk még ha esetenkét, járatonként 30 km/ó is a sebessége.
Azért már nem ilyen.... - Az Abonyi Városi Strandfürdő új nevet kapott, ettől remélik, hogy több vendéget tudnak majd idecsábítani. Legalábbis erről beszélt nekem az ABOKOM Kft. ügyvezető igazgatója, Gáspár Csaba lapunknak, aki szerint marketing szempontból van nagy jelentősége annak, hogy hogyan is nevezik a létesítményt. Az új elnevezés, amit a képviselő testület is jóváhagyott, nem más, mint Abony Városi Termálfürdő.
MTI- Magyarországon az emberek 66 százaléka anyagi megfontolások miatt nem utazott el a szabadsága alatt tavaly - derül ki az Eurobarometer legfrissebb közvélemény-kutatásából. Egy évvel korábban még egy kicsit magasabb, 68 százalék volt arányuk. A tavalyi válaszok alapján az ország a harmadik helyen áll a vizsgált 34 közül: csak Bulgária és Görögország előzi meg Magyarországot, ahol a lakosok 71, illetve 70 százaléka nem utazott.
Olvasónk blogbejegyzésében jelezte, hogy nagyon sajnálatosnak tartja, hogy még nincs nyitva Abonyban a játszótér, hiszen szeretett volna kisgyermekével a város egyetlen ilyen létesítményébe ellátogatni. Olvasónk azt is nehezményezte, hogy egyáltalán a téli időszakban bezár a játszótér, mert a környező településeken ez nincsen így.
Szeretnénk a VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából felhívni a figyelmüket a rendezvényünkre, amelyet a gyermekekkel együtt tartunk március 25-én 11 órától Szurdokpüspökiben, ahol erdészek szakvezetésével megismertetjük a gyermekekkel az általunk örökbe fogadott különleges forrásokat, majd a kirándulás után a polgármester asszony látja vendégül a gyermekeket egy kis friss kenyérrel, erdei lekvárral és mézzel.
Mivel már több olvasónk jelezte, és én is látom, nem szeretném megvárni, hogy valamelyik olvasónk blogbejegyzésében vagy kommentben nálam jóval erőteljesebb hangnemben szólaljon fel arról, hogy az Abonyi Polgármesteri Hivatal egyes dolgozói munkaidejükben a facebookot előszeretettel nézik. Ezen kívül lájkolnak, kommentelnek, megosztanak.
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter 2012. március 11-től átmeneti időre . Magyarország erdeiben a csapadékmentes és szeles időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért az erdőkben, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belül tilos tüzet gyújtani. A tilalom kiterjed a felsorolt területeken kijelölt tűzrakó helyekre is, a közút és vasút menti fásításokra, valamint a parlag- és gazégetésre is.
Az idei Csíksomlyói Búcsú május 26-án szombaton lesz. Erre a búcsúra az Abonyi Egyházközség zarándoklatot szervez. Utazás: autóbusszal. Indulás: május 25.-én pénteken reggel 5 órakor. Visszaérkezés: május 27-én, Pünkösd vasárnap, az esti órákban. Csíkszentlélek községben lesz a szállásunk kettő éjszaka + 2 este vacsorát is kapunk. Családoknál leszünk elszállásolva.
A www.burningwheels.hu ajnlja: A svájci seregszemle legszebbjei - Autók és lányok - ezek egy sikeres autókiállítás alapjai. Ha a világ egyik leglátogatottabb szalonjáról van szó, ez a két alappillér hatványozottan jelen van még a tomboló gazdasági válság idején is. S ha a különböző márkák földrajzi hovatartozásának aspektusából nézzük e két meghatározó tényezőt....
Az itt látható levelet a központi kommunikációs központ küldte el nekem, most megosztom az Olvasókkal. - Kedves Barátunk! Találkozzunk Március 15-én, a Bátrak Ünnepén! Március 15-én szeretettel várunk a központi ünnepségsorozatán, mely reggel 8 órakor az ünnepélyes zászlófelvonással veszi kezdetét a Kossuth téren. 9 és 14 óra között az Országgyűlés kinyitja kapuit, és a Nyitott Parlament jegyében minden érdeklődőt vendégül látnak a szervezők. Délután három órától a Kossuth téren Díszünnepség veszi kezdetét, ünnepi beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények