Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8108, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közélet
Első<< Előző221222223224225226227Következő >>Utolsó

veroniq - 2014.10.09. 10:30

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává, amit világszerte megünnepelnek. Az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és MKH szervezésében október 4-én a Kultúra Háza adott otthont ennek a jeles napnak. A zord időjárás ellenére hamar megtelt a színházterem a kikapcsolódásra vágyó idősekkel, és a fiatalabb korosztály is képviseltette magát a rendezvényen a színpadon és a közönség soraiban egyaránt. A vendégeket borkóstoló várta Nagy Mihály és Nagy Sándor jóvoltából, aki a színpadon is megmutatta tehetségét, Jónás Tiborné reformkonyhás finom falatjaiból csipegethettek a vendégek, és a Flabelos vibrációs edzőgépét is kipróbálhatták a kézműves fagylaltokkal együtt. Délelőtt az Abonyi Sakk Egyesület legjobbjai mérhették össze tudásukat egymás ellen. Az Egészségstand bárki előtt nyitva állt egész nap. Képgaléria IDE kattintva Fotók:. Jandácsik Pál, Abonyi Napló

Közélet:
Abony   
Közélet:
Bagoly   

 

 

Az alábbiakban látott hirdetés a Kincskereső újság mai számában jelenik meg, eljut minden abonyi és környékbeli háztartásba.

Közélet:
Abony   

Sándor Pál filmjének elhíresült dalát dúdolva mindannyian tudjuk, hogy „egyedül nem megy”. Lehet, hogy közhelyesnek tűnik az idézet, de mindenki, aki szeptember 12-13-án ellátogatott Ceglédbercelre átérezhette az igazságtartalmát. A „Közös égbolt alatt” Magyarországi Nemzetiségek I. Országos találkozója a múlt felelevenítésével a közös jövőbe vetett hit megerősítésére, az összetartozás közös átélésére vállalkozott. Magyarországi németek, szlovákok, cigányok, horvátok, lengyelek, ukránok, szlovének, örmények, görögök, ruszinok, szerbek, románok, bolgárok képviselőit, csoportjait várták Ceglédbercelre, hogy együtt, egy helyen mutassák be évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai és etnográfiai értékeiket.

Közélet:

Kunfalvi Melinda és párja Berdár Bernadett a virágkötő csapatversenyben az igazán értékes bronzérmet szerezte meg az EuroSkills 2014 Lille-ben megrendezett versenyén, ahol a magyar csapat tagjainak további ezüst- és bronzérmeket sikerült hazahozniuk. Ez a szakemberek Európa Bajnoksága volt! Ezzel Melindáék dicsőséget szereztek nem csak hazánknak, hanem Abonynak is.

Szerkesztőségünk, és olvasóink nevében ezúton is sok szeretettel gratulálunk az ügyes lányoknak, nagyon büszkék vagyunk rájuk! 

Közélet:
Abony   

Az idei október 6-i ünnepséget a Kultúra Házában rendezték, majd a Millenniumi Emlékkertben koszorúztak a résztvevők. A megemlékező beszédet Antalné Nagy Magdolna, a Somogyi iskola történelem szakos tanára mondta, segítői hetedikes tanítványai voltak. A műsor méltó volt az ünnephez, és szép számú résztvevők száma jelezte csupán, hogy folyik az önkormányzati választási kampány. Több olyan arcot is láthattunk, akik nem szoktak városi ünnepségeken részt venni, nyilvánvalóan ez a kampánynak volt köszönhető.

Képgaléria IDE kattintva, fotó: LŐVE

Közélet:
Abony   

 

Október 6-án sor került Kőröstetétlenen a szúnyogok vegyszeres irtására, ugyanúgy, mint a környező kistelepülések egy részén. A szúnyoginvázió vélhetően az extrém őszi időjárás miatt köszöntött be. Ez egy országos jelenség sajnos. A szúnyogirtást a helyi önkormányzatok szokták megrendelni, a költsége hektáronként meghatározott. Abony ezt sajnos nem vállalta be, mert 1,6 millió forintba kerül volna. Kőröstetétlen viszont legalább szúnyogmentes övezet lett.

Közélet:
Abony   

Párbeszédet kezdtek a romákkal.- Olvasóink elmondták, hogy szemtanúi voltak annak, hogy a napokban a Fidesz- KDNP abonyi kampányirodájának vendégei voltak nemzetiségi vezetők. Közülük az egyik egy városszerte közismert, tehetős roma vállalkozó, aki 2006-ban az I. választókerület képviselőjeként is indult. Akkor nem jutott be a testületbe, és később nem indult újra sem az önkormányzati, sem a nemzetiségi választásokon.

Közélet:

A kedvezőtlen időjárás ellenére is több százan voltak kíváncsiak városunk új büszkeségére, a Külső Kátai úton nyíló gyűjteményre, melynek szombaton tartották megnyitó ünnepségét. Az eseményre az ország minden tájáról érkeztek a veterán járművek kedvelői. A múzeum létrehozója Kővári Pál Dr. Leitner József Jawa gyűjteményét is visszahozta, de a gyűjtemény további motorkerékpár és autó különlegességet vonultat fel.

Közélet:
Cegléd   

Dr. Magyar Gábor programismertető rendezvényén jelentette be, hogy szeretné, ha az abonyi kúriák megújulnának, mert ezek bevonhatóak lennének az idegenforgalmi fejlesztésbe. Igaza van a FIDESZ- KDNP polgármester jelöltjének, de neki pontosan tudnia kell, ha már benn ül a képviselő testületben, hogy vélhetően az ő szavazatával és támogatásával pályázatok tömkelege ment be az NKA-hoz, melyek a kúriák felújítását célozzák. Ezek nem kampány, de nem is látványberuházások, valós, sürgető igényeken alapulnak. Az önkormányzat az anyagi lehetőségeihez mérten igyekszik gondos gazda módjára értékeket megóvni, tenni értük. Vannak azonban olyan, szintén műemlék, vagy műemlék jellegű épületek, melyek magánkézben vannak, és a jelek szerint nem tudnak a feladattal megbirkózni a jelenlegi tulajdonosok. Talán a legrosszabb döntés az volt, amikor az úgynevezett Györe kastélyt eladta a helyi önkormányzat egy vállalkozónak.

Közélet:
Abony   
Első<< Előző221222223224225226227Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Egyre több az érzékeny, egyre jobb az alternatíva: mit kell tudni a növényi tejekről?

 

A növényi tejek igazi sztárrá váltak az utóbbi években – nemcsak a kávézókban, hanem otthon, a reggelizőasztalon is. Egyre többen választják őket laktózérzékenység vagy vegán életmód miatt, vagy egyszerűen azért, mert könnyebben emészthetők, finomak, nem viszik fel a vércukorszintet és rengetegféle formában elérhetők.

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok