Szinte meg sem száradt még a tinta a tószegi Települési Önkéntes Mentőcsoport tagjainak jelentkezési lapján, máris „rendszerbe” állították magukat. Az elmúlt időszak rendkívül nagy mennyiségű esőzései Tószegen is meghaladták néhol a csapadékvíz-elvezetők kapacitásait, az árkok teljes keresztmetszettel dolgoznak, a külterületi földeken hatalmas vízfoltok éktelenkednek és a mélyfekvésű ingatlanok kertjeiben is megjelent a belvíz. Megelőzendő a nagyobb bajt a Települési Önkéntes Mentőcsoport tagjai felajánlották segítségüket a település polgármesterének, aki máris szivattyúzási feladatokkal bízta meg a lelkes csapatot, tájékoztatott Nagy Attila Sándor tű. hadnagy, katasztrófavédelmi megbízott.


Eddig tisztázatlan okból és körülmények között gázolt el egy személyautó egy kerékpárost 2015. január 27-én 16 óra 55 perc körüli időben a 40-es számú főút 24700-as méterszelvényében, Cegléd külterületén.
A baleset következtében a 49 éves kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A helyszínelést félpályás útlezárás mellett végzik a Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai. A forgalom jelenleg egy sávon, váltakozó irányban halad.
Forrás: police.hu

Batthyány Lajos utca. További képek a cikkben!
Egyre több levél érkezik szerkesztőségünkbe Olvasóinktól, akik arra panaszkodnak, hogy pincéjükbe feljött a talajvíz. Sajnos igen jelentős probléma ez a városunkban, és a városvezetők néhány körzetben tisztában is vannak vele, és igyekeznek tenni a helyzet javulása érdekében. A Radák Katalin és Szelei út környékén a csatorna tele van, de a víz nem folyik el semerre sem, így ezen a környéken a mélyebben fekvő pincékben már feljött a víz. Több lakó szeretné kérni a városvezetést, hogy nézettessék át ezt a csatorna részt és derítsék ki, hogy mi okozhatja a problémát. A mai nap lefotóztam több, Abonyban eléggé veszélyeztetett területet, például többek közt azt is, hogy a Baross Gábor úton már szivattyúzzák a vizet. A lakosok reménykednek, hogy mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy megvédjék az emberek értékeit a belvíz okozta károktól, és nem az utolsó pillanatban kapkodják majd a fejüket az illetékes képviselő Hölgyek és Urak. Íme a képek a belvízről, katt a címre.


Tisztelt Abonyi Lakosok!Az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. az elvégzett hulladékszállítási, gyűjtési feladatokról negyedévente, havi bontásban 3 db számlát állít ki, amely számlák egy borítékban kerülnek postázásra. A számlák megfizetése készpénz átutalási megbízással (sárga csekk), vagy csoportos beszedési megbízással teljesíthető.


A gyanú szerint le sem gyártott gépekről adott igazolást egyes társaságoknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. A szervezet milliárdokat utalhatott át a mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt pályázaton nyertes cégeknek. Miután mindez napvilágra került, a szervezet feljelentést tett, írja a napigazdasag.hu
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azt követően, hogy lapunk munkatársa több alkalommal is felhívta a szervezet figyelmet: súlyos visszaélések történhettek a 2009-ben kiírt, mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt pályáztatás és a kifizetések során.

A tavaly elkezdődött útépítések sok lakosnál csapták kia biztosítékot, és ezek a munkálatok idén megint folytatódnak. Illetve egészen pontosan, ismét nekiláttak. Erről több alkos is beszámolt. A folyamat a szokásos volt, az útalapnak szánt anyagot beleöntöttéka pocsolyákba. Most IDE kattintva mindenki elolvashatja azt a szerződést, melyet Abony Város Önkormányzata az útépítő céggel kötött.

(8).jpg)
(MTI) - A szocialisták kormányzásával szemben ma minden segítséget megkapnak a rászorulók, nemcsak a téli fűtéshez, hanem a szociális étkeztetéshez is - reagált a Fidesz-frakció sajtóirodája arra, hogy az MSZP hétfőn ismét kezdeményezte a fagyhalál elleni alap létrehozását.
A kormánypárti képviselőcsoport az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a rezsicsökkentésnek köszönhetően átlagosan 25 százalékkal kerül kevesebbe a fűtés, mint korábban, a legrászorultabbakat pedig ingyenes tűzifával és szénnel segítik több mint kétezer kistelepülésen.



Olvasónk ma délelőtt küldte nekünk ezt a képet, amin a Ceglédi úton a bicikli sávban, illetve az úttestre is belógva helyeztek el egy konténert. A következő sort mellékelte:
Szia. Ezt miért nem látják a rendőrök? Ráadásul mögötte még egy pótkocsi is le van rakva.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
