Függetlenül attól, hogy fogyás vagy az egészséges mindennapok miatt vágunk bele az életmódváltásba, garantáltan szükség lesz néhány kiegészítőre és iránymutatásra, amivel gördülékenyebb lehet a változtatás. Vannak olyan eszközök, amelyek megkönnyítik az egész folyamatot.
Végre valahára lassan magunk mögött hagyjuk ezt a látszólag soha véget nem érő, száraz és forró nyarat, és hamarosan beköszöntenek a hűvösebb, őszies napok. Ilyenkor pedig érdemes a ruhatárunkat és a sminkszereinket is felfrissíteni egy kicsit, hogy a megjelenésünk igazodjon az évszakhoz.
Most már nem kell attól tartanunk, hogy a kánikula miatt fél óra alatt “lefolyik” az arcunkról a make up, így ismét bátrabban sminkelhetünk. Cikkünkben hoztunk is pár remek ötletet a könnyed, hétköznapi, őszi sminkhez, a hozzávalókat pedig a Helia-D Nora Beauty termékei közül választottuk ki.
Az idő múlásával a bőrünk természetesen öregszik, ami számos látható jelet eredményez. Megjelennek a finom vonalak, a ráncok, a pigmentfoltok és a bőr rugalmassága is csökkeni kezd.
Ezek a változások részben a bőr megújulási folyamatának lelassulásából adódnak, amely miatt az elhalt hámsejtek nehezebben távoznak. Itt lép be a képbe a QMS Medicosmetics Hungary gyümölcssavas hámlasztóival végzett otthoni bőrmegújítás jelentősége.
Sokan szeretnek pancsolni, főleg akkor, ha ezt a saját kertjükben tehetik meg. Talán ez a legkényelmesebb megoldás a nagy meleg idején, mert csak a fürdőruhát kell felkapni és már lehet is csobbanni a kellemesen hűsítő habokban. De persze a biztonságos medencehasználathoz a megfelelő vízkezelés is elengedhetetlen. Ehhez pedig kellenek bizonyos vegyszerek.
miabonyunk - 2024.09.12. 15:40
Manapság az ősi, népi gyógymódok és az elődeink által alkalmazott egyszerű, de hatásos módszerek reneszánszukat élik. Többek között ilyen a meggymag párna is, mely régen szinte minden háztartásban megtalálható volt (kérdezd csak meg a nagyszüleidet), mára pedig méltatlanul elfeledetté vált.
miabonyunk - 2024.09.12. 13:31
Az üregkamrás polikarbonát lemezek számos pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek széles körben népszerűvé teszik őket. Különféle típusaik is ismertek, amelyeknek más és más a felhasználási területük.
Például a Vink Plast Kft.-nél bronz polikarbonát lemezek is elérhetőek. Ezek számos helyzetben jelentik a legkézenfekvőbb és legoptimálisabb megoldást az építkezések során. Cikkünkben most bemutatjuk, hogy miért. Tarts velünk!
Nyáron a bőr fokozott igénybevételnek van kitéve, fontos, hogy a napsütés, a magas hőmérséklet és a fokozott izzadás együttes kedvezőtlen hatásait ellensúlyozzuk. Éppen emiatt a kozmetikai kezelések során is figyelmet kell fordítani néhány fontos szempontra.
A szemölcsök éppúgy megjelenhetnek négylábú társainkon, mint ahogyan rajtunk is, ennek ellenére ritkán tudják a gazdik, hogy mi a teendő, és néha felismerni sem egyszerű.
Bejegyzésünkben erről szeretnénk információt nyújtani, ami segítségetekre lehet, hogyha szemölcsnek tűnő bőrelváltozást tapasztaltok a kutyátokon.
Indonézia a világ legnépesebb országai közé tartozik. Délkelet-Ázsiában található, és az egyetlen olyan ország, amelynek egy része az északi, míg egy része a déli féltekén terül el. Hatalmas érintetlen területekkel is rendelkezik, míg más régiók kifejezetten sűrűn lakottak.
Egy fürdőszoba berendezése sohasem egyszerű feladat. Számos szempont figyelembevételével kell kiválasztani az egyes bútorokat és szanitereket. Alkalmazkodni kell a helyiség méretéhez, formájához, meg kell teremteni a megfelelő hangulatot, illetve a minőséget és a praktikusságot is szem előtt kell tartani.
Az M-Acryl aszimmetrikus kádak különleges formájuknak köszönhetően remek megoldást kínálnak a nem szokványos méretű vagy formájú fürdőkbe.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények