Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző927928929930931932933Következő >>Utolsó

Két idős abonyi lakost is sikerült rászedniük azoknak a romáknak, akik aszfalttal házalnak Abonyban. Egyiküktől 40, másikuktól 10 ezer forintot vettek el, azt ígérve, hogy leaszfaltozzák a kocsibejárót, járdát. Az emberek eltűntek, elvitték a pénzt, az aszfaltot azóta is hiába várja a két idős néni! Előző felhívásunk minderről a címre kattintva olvasható.

 

Citrom-díj:
Abony   

Ahogy az Orbán-kormány az államigazgatás más területein, úgy a tankönyvek ügyében is bebizonyította, alkalmatlan az ország vezetésére. Először kitalálták, már nyár közepén beszedik a pénzt a családoktól, de csak szeptemberben adják oda érte a könyveket. Kész átverés. Aztán jött a Könyvtárellátó levele, amiben fenyegetően közölték, aki nem tartja be a határidőt, az nem kap könyvet. A szokásos agresszív Fidesz-stílus. Majd jött az utalvány-mizéria: aki utalvánnyal egyenlítené ki a könyvek árát, az kénytelen valamelyik megyeszékhely egyetlen kijelölt postahivatalába utazni.

Citrom-díj:
MSZP   

 

D. Géza először ellopta fotósunk, Polyák Attila kerékpárját, de nem álcázta elég jól magát, megbukott a kockás felsőjében. Ezért egy hónap háziőrizetben sínylődött. Innen kiszabadulva Szolnokon egy idős néni arany nyakláncát tépte le. Ezt már nem úszta meg ennyivel az éppen nagykorúvá vált elkövető. Facebook-os adatlapján a barátja a  következőt írja. 18 éven felülieknek ajánlom!  Előzetbe raktak hónapokra baszod,mert ezek nem védik a rendet, ezek csicska faszok :)) :@@@ Géza hosszú napok óta nem válaszol, nyilván nem engedik meg neki. Nem tudjuk, hogy Géza pontosan hol van, de szerelme kétségbeesetten várja haza. 

Közbiztonság:
Abony   

veroniq - 2013.08.07. 00:56

Rekorddöntögető hőség augusztus elején is!- Írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.  A július végi hőség rövid idejű, átmeneti mérséklődése után az előttünk álló napokban ismét rekordot elérő vagy azt meghaladó hőmérsékleti maximum várható az ország egyes részein, majd a hét végére enyhül az idő. A múlt hét elején átmenetileg egy hidegfront szakította meg a forró napok sorát...

Közélet:
Programok:

Egy korábbi rendőrségi szóvivői nyilatkozat szerint egy abonyi férfi, a 19 éves K. Gábor volt egy nemi erőszak elkövetője, ez a Cegléd Rádió élő adásában hangzott el. Ez alapján született egy cikk, mely ITT olvasható. Ezzel ellentétben ez a K. Gábor nem abonyi lakos. A www.police.hu - n lévő hivatalos közleményből kiderül, hogy kunszentmártoni az elkövető. Igaz, a bűncselekmény Abony határában történt. Íme, a hivatalos rendőrségi hír: A bírósági tárgyaláson derült ki, hogy a 19 éves kunszentmártoni férfi mégsem bűnsegédként vett részt egy 2011-ben elkövetett bűncselekményben. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán 2011. szeptember 29-én indult nyomozás erőszakos közösülés bűntettének megalapozott gyanúja miatt B. Dezső és társai ellen. A nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le, ahol B. Dezső 30 éves, K. József 43 éves és K. Gábor 19 éves kunszentmártoni lakost gyanúsítottként hallgatták ki, mivel 2011. szeptember 22-én az akkor még csak 15 éves sértettet és 14 éves testvérét gépkocsival Abony külterületére vitték, ahol B. Dezső és K. József a sértettel akarata ellenére közösültek.

Közbiztonság:

A hétvégén a Fadd-Domboriban zajló esemény pénteken a hagyományos toronyfutással kezdődött. Szombaton különböző távokon korosztályos- és felnőtt országos bajnoki címekért küzdöttek versenyzők. A rekkenő meleg ellenére közel ezren indultak a sprint távú országos bajnokságon. A Fornetti Magyar Nagydíj XXIX. SporTolna Triatlon Fesztivál egyúttal gyermek, serdülő, ifjúsági, felnőtt, szenior és veterán országos bajnokság is volt.

Sport:

Olvasónk írja: Szia, ne haragudj a zavarásért, segíts kérlek, én hülye föltettem a kocsi tetejére a szemüvegem, tíz perc múlva elindultam, most meg venném föl és nincs meg. A Tószegi út- Kodály Zoltán út jöhet számitásba. Kérdezném: Valaki nem találta meg véletlenül? Lila-rózsaszin a kerete!
 

Közélet:
Abony   

Meleg friss rétes kapható!

190 Ft/db

-barackos, meggyes, málnás, túrós, almás-

Én már megkóstoltam!

PEZE PÉKSÉG, MINDIG FRISS!

Ceglédi út, rendőrség mellett!

Képgaléria termékeinkről ITT és ITT

Képek még a címre kattintva!

Reklám:

Kép: Azóta már üzembe helyezték ám őket!- Mi már korábban, jó pár nappal ezelőtt írtunk a témáról, most jelent meg a hivatalos közlemény a tárgyban.- ( MTI) - A MÁV-START Zrt. negyvenhét új jegykiadó automatát telepített a Budapest és Szolnok közötti elővárosi vasútvonalakon, a beüzemelés folyamatos - mondta Ungvári Csaba vezérigazgató sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.  Hozzátette: a jegykiadó automaták telepítése része a vasúttársaság szolgáltatásfejlesztésének, az automaták révén bővülnek, egyszerűsödnek az utasok menetjegy- és bérletváltási lehetőségei, csökkenhet a bliccelés, és költséghatékonyabbá válik a vasúttársaság számára az értékesítés.

Közélet:
MÁV   
Első<< Előző927928929930931932933Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok