veroniq - 2014.04.07. 02:50
A Pest megyei 12. választókerületben magabiztosan győzött a FIDESZ- KDNP jelöltje, Földi László, aki összesen 16 096 szavazatot szerzett, mely az összes szavazat 43.74 %-a, második lett Volner János a Jobbik jelöltje, aki a szavazatok 29.54 %-át szerezte meg, rá 10 870 –an szavaztak, és harmadik lett Romhányiné Dr. Balogh Edit a baloldali összefogás jelöltje, aki 7 583 szavazatot kapott, ami 20.61 % az összeshez képest. Ezzel körzetünk igazi vesztese Balogh Edit lett, akit még saját településen, Abonyban, ahol polgármester is, bőven megelőzött a Jobbik politikusa, Volner János. Ezzel gyakorlatilag a baloldali tömörülés vezéráldozatot hozott, mert az eddig a polgármester választást vastagon kétszer is megnyerő jelöltet, Balogh Editet tette sebezhetővé és „ verhetővé „. Ha még egyszer indulna a polgármesteri posztért, nyilvánvaló, hogy egy közepes jelölt esetén is elbukna.
Pásztor Imre, Kőröstetétlen polgármestere lapunknak elmondta, hogy Kőröstetétlen szavazási eredményei általában leképezik az országos választási eredményeket. A 2014-es országgyűlési képviselő választásokon a lakosság mintegy 60 %-a vett részt Kőröstetétlenen, és a listán 242 szavazatot kapott a FIDESZ, 105 szavazatot a JOBBIK és az MSZP 56 szavazatot a kis faluban.
Kettő abonyi, kettő ceglédi és két kocséri szavaókör eredményei szerint Földi László FIDESZ- KDNP magabiztosan vezet, Volner János Jobbik jelölt második, Romnhányiné Dr. Balogh Edit, baloldali jelölt harmadik.
Az egyes körzetekben a következő képpen állnak, az első szám a személyre, a második a listára adott szavazat. Ahol sok szavazatot kapott Balogh Edit, az Abony.
1. szk.
Földi 148- 156
Romhányiné 52- 52
Volner 111- 105
2. szk
Földi 231- 202
Romhányiné 100- 124
Volner 92- 94
Kedves Olvasónk küldte nekem ezt a fényképet, melyen egy új utcanévtábla látható. A Corvin úton készült. Reméljük, hogy Abony többi táblája is hamarosan ilyen lesz.
Az egyes körzetekben a következő képpen állnak, az első szám a személyre, a második a listára adott szavazat. Ahol sok szavazatot kapott Balogh Edit, az Abony.
1. szk.
Földi 148- 156
Romhányiné 52- 52
Volner 111- 105
2. szk
Földi 231- 202
Romhányiné 100- 124
Volner 92- 94
3. szk
Földi 236- 249
Romhányiné 63- 64
Volner 78- 72
Kedves olvasók! „Cáfol a CTV - Ellentétben Dr. Horváth Melinda országgyűlési képviselő jelölt állításával a Ceglédi TV nem szegi meg a képviselőjelöltek és a televízió által kötött megállapodást. Ellentétben a képviselő jelölt állításával megállapodásunk nem tartalmaz az internetes megjelenéssel kapcsolatban semmit. Ennek ellenére a képviselőjelöltek vitája bárki számára elérhető a www.ctv.hu oldalon az alábbi linken: http://ctv.hu/magazinmsorok.html
veroniq - 2014.04.06. 17:47
Lapinformációink szerint Abonyban is történt úgynevezett váratlan esemény, azaz szabálytalanság a választással kapcsolatban, a hármas szavazókörben. Itt a szavazatszámláló bizottság egyik MSZP-s tagja Földi László FIDESZ- KDNP-s országgyűlési képviselő ellen agitálta a választópolgárokat. Erről a Fidesz jelenlévő delegáltjai jegyzőkönyvet vetettek fel, mely panaszt az abonyi jegyzőnek megküldtek.
Ezek szerint kicsit idegesek lehetnek az állampolgárok. Cegléden azért tépte el egyikük a szavazólapot, mert a pecsét nem a megfelelő helyen volt. A NVI honlapján az alábbi jelent meg:
Időpont: 10:29:23 PEST OEVK: 12 Település: Cegléd Szavazókör: 023- Jelentette: Szavazatszáml. Biz. - 1. A szavazás közben előforduló fontosabb események leírása:
15 órakor 45 % körüli a részvételi arány, korábban:
Elemzők szerint a kis pártoknak nem jó, így például az LMP-nek az, hogy ma egy óráig a szavazóknak csak 34 %-a ment el szavazni, ez a nagy pártoknak kedvezhet. Ilyen alacsony részvételi arány utoljára 1998-ban volt. Orbán Viktor tegnap arra buzdított, hogy mindenki menjen el szavazni a híveik közül, mert a " kommunisták " mind ott lesznek. Kövér László, a Parlament elnöke sem volt túl boldog a HÍR TV műsorában az alacsony részvételi arányok miatt.
Kedves Olvasónk kérdésének jártam utána, mely szerint kifogásolta, hogy nem kapott borítékot szavazókörében, melybe a szavazólapot betehette volna. Azt gondolta, hogy ez biztosan szabálytalan, ám szakértőnk elmondta, hogy tulajdonképpen nem az. Attól még érvényes lesz az állampolgár szavazata, ha nem teszi be azt borítékba, mert az új választási törvény szerint maga az állampolgár döntheti el, hogy beteszi-e vagy sem.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények