Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző745746747748749750751Következő >>Utolsó

Április 15-én délután Szolnokon rendezték meg a Töprengő matekversenyt, melyre abonyi, Somogyi iskolás diákok is utazhattak. Minden iskolából csak két indulót fogadtak, de így is népes volt a mezőny. A második osztályosok között összesen 30 induló volt és nagy örömmel, meglepetéssel zárult a verseny, mert Lőrinczy Kristóf László, az abonyi Somogyi iskola 2. m osztályos tanulója első helyezést ért el.

Oktatás:
Somogyi   

 

Mint ahogyan lapunk korábban beszámolt róla, nincsen túl rózsás helyzetben az abonyi strand két, mintegy 7 évvel ezelőtt épült látványmedencéje. Vélhetően nem megfelelő volt a technológia, amivel ezeket lecsempézték, ezt szakértői vizsgálatok is alátámasztják. A létesítmény vezetője, Romhányi Zoltán személyesen is a helyszínen járt, és megerősítette a korábbi cikkünkben már leírtakat. Az úgynevezett lóherés medence megnyitása május 1-én biztosan nem fog megtörténni. Kaptak ugyan árajánlatot, de a szerint több, mint 10 millió forintba kerülne a felújítás.

Közélet:
Strand   

A közelmúltban nyílt Abony impozáns létesítményében, a Kultúra Házában, Culture Cafe előcsarnokában egy meghatóan szép kiállítás, melyben az abonyi óvodások és kisiskolások, valamint az ügyes kezű óvó- és tanító nénik alkotásait csodálhatják meg az érdeklődők. A téma a Húsvét, a parányi gyerekkezek maradandót, értékeset, csodaszépet alkottak. A kiállításra éppen csoportok érkeztek, gyerekek, akik nagy érdeklődéssel tekintették meg a műremekeket. Kívánom az alkotóknak, a kicsiknek és a nagyoknak is, hogy ez az alkotókedv soha ne hagyjon alább, és még sok ilyen szépséggel ajándékozzanak meg bennünket.

Képgaléria a címre kattintva

Kultúra:
Abony   

veroniq - 2014.04.15. 13:34

Többen azt beszélik a városban, hogy Romhányiné Dr. Balolgh Edit " el van tűnve ", és a hivatalában sem érik el, nem dolgozik. Ez nem igaz, csak amolyan városi pletyka, legalábbis, ha ő volt ma gépkocsijával az abonyi Polgármesteri Hivatalban. Olvasóink nevében is jó munkát kívánunk Abony város polgármesterének az " újrakezdéshez ".  Lőrinczy Veronika

Lovasok figyelem!

Remek ajánlatok az abonyi PURINA-tól!

Folyamatosn bővülő kínálatunkban már

lovas felszerelések is szerepelnek!

Érdeklődjön boltunkban, a SPAR mögött

Nézze meg képgalériánkat minderről IDE kattintva

Reklám:

Március 11-én született a " Kasza utcai kínok " című cikkünk, melynek kapcsán a TV 2 stábja ma Abonyban forgatott. Nem én voltam az, aki az országos média segítségét kérte, hanem maguk a lakók hívták ki a kollégákat, akik megdöbbenve szembesültek az ott uralkodó állapotokkal. Ma este a Tényekben 18 órától látható lesz a riport. Romhányiné Dr. Balogh Edit nem nyilatkozott a riporternek. Lapunk úgy tudja, hogy " Kamerán kívül " mondta el, hogy ütemtervbe van véve az utca rekostrukciója, és az ABOKOM a felelős.

Citrom-díj:
Abony   

veroniq - 2014.04.15. 11:13:52

Ház eladó a Ceglédi úton, 3 szoba ,

összkomfortos , melléképületekkel.

Bolt és buszmegálló közel van


Irányár. 6. 500.000  forint

E- mail  agneskovacevic@gmail.com

Érd.  00 381 24 521 768


Apróhirdetések:

TERRE projekttalálkozó – Szolnok-  (2014. március 20-21.)  -  Szolnok Megyei Jogú Város adott otthont az EU megújuló  energiaforrások hasznosításához, területfejlesztéshez és munkahelyteremtéshez kapcsolódó TERRE projekt harmadik  munkaértekezletének.  A találkozón Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezet- és Természetvédelemért, valamint a Vízügyekért felelős államtitkára megnyitójában üdvözölte  a TERRE projektet és köszöntötte a résztvevő 9 ország 12 projektpartnerének képviselőit.

Közélet:

Rovatunk támogatója a SPORT- DIVAT, Kopjásné sport kisáruháza. - Az Abonyi Kézilabda Klub vezetősége nem bízza a véletlenre az utánpótlás nevelésének kérdését. A Somogyi iskola, mint bázisiskola már bizonyított, de mindemellett már az ovis korcsoportot, az alsó tagozatos gyerekeket is szeretettel oktatják az edzők,...

Sport:
Első<< Előző745746747748749750751Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok