Az elmúlt napokban villámtúrán jártunk Szlovákiában és nem jöttünk haza üres kézzel. A téma az utcán „ hevert „, most ennek első gyöngyszemét teszem közzé. A képek Füleken készültek, ahol egy igazi boltot hoztak létre a Tokaji borok árusítására. Bizonyára finom lehet az itt árult bor, no de mégsem olyan, mint az igazi. Vagyis a mienk. Sajnos bírósági döntés alapján bitorolhatják ezt a márkanevet. Igaz, nem úgy írják, mint mi... De akkor is.
Ez igen! - Soós Petra a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola 6.z osztályos tanulója országos 3. helyezést ért el a PANGEA Tehetségkutató matematika versenyen.
Néhány adat erről a megmérettetésről: 44000 diák jelentkezett a versenyre, az I. forduló után 600-an kaptak meghívást a II. fordulóra kategóriánként, és ebből a " tömegből " lett Petra a a harmadik. A felkészülésben matematika tanára, Csomorné Nagy Zsuzsa segítette.
veroniq - 2014.06.15. 12:14
A mai nap délelőttjén Abonyban az egyik családi háznál, tetőjavítás közben egy régi pisztolyt, valamint lőszereket találtak. A tulajdonosok értesítették a rendőrség munkatársait, akik rekord gyorsasággal a helyszínre értek. A pisztolyt és lőszereket egy marhalevélbe csomagolva találták meg. Az eset a Szabadság úton történt, a hivatalos szervek elvitték Ceglédre a talált holmit, nyilvánvalóan hatástalanítják a lőszereket.
Rovatunkat Medveczkinét Tóth Edit PURINA Takarmány Kisáruháza támogatja.- Emlékeznek még a szomorú, de jól végződött történetre? IDE kattintva elolvashatják, hogy kik is ezek a kiskutyák, és azt is, hogy hogyan mentették ki őket a polgárőrök az abonyi MÁV állomás kinti budijából. Aztán jött egy " angyal " , egy fiatal pár, akik bevállalták őket még azon az éjszakán. Kecsketejen nevelték fel őket. Már gazdit keresünk nekik, még pedig gyorsban, hiszen még a laksában vannak, és a kötelező védőoltás is esedékes lesz.
veroniq - 2014.06.14. 22:14
Senki sem értette, így én sem, hogy miután megrendelték Grosics Gyula szobrát, és azt az Abonyban élő Kovács Jenő szobrászművész el is készítette, miért nem avatták fel a műalkotást. Maga a szerző is értetlenül állt ezelőtt, bő egy éve beszéltem vele. Pedig ebből MTI hír is lett. Most, hogy Grosics Gyula elhunyt, kíváncsian várom, hogy vajon mi lesz a szobor sorsa. Az élet produkál érthetetlen dolgokat, ez nekem most ilyen! Talán majd most... Halála után.
Előző cikkünk erről IDE kattintva olvasható, több, mint két éve íródott
Anyagyilkosság Abonyban, lezárult a vizsgálat: a nő a túlzott szeretete és ragaszkodása miatt végzett anyjával. 400 milliósra becsült csalás: a Generali Biztosító munkatársa hosszabb ideje sikkasztotta el az ügyfelektől a befektetési biztosításra felvett pénzt.
Olvasható az ECHO TV honlapján, hír a videoban IDE kattintva
Gyönyörű vasparipákkal érkeztek vagy tízen Abonyba, a MOL kútra tankolni a rendőrség munkatársai, akik az újszilvási motoros találkozóra indultak. Újszilváson hatalmas rendőri készültség mellett szervezték meg a több napos rendezvényt, melyhez a Betyársereg adta szervezőként a nevét. A rendőri jelenlétből én is kaptam. Ugyanis este tizenegykor a Szelei útról kanyarodtam hazafelé, az Antos János útra. Egy egész rohamosztag kísért el a házunkig, vagyis a készenlétisek egy busszal.
Vágysz a szabadság édes élményére, amit a motorzás nyújthat?
Pattanj te is motorra!
Részletek a címre kattintva
Én már tudom, milyen remek érzés mototozni!
Szerkesztőségi képek!
Mint arról lapunk beszámolt, térségünk több településén folyik a közmunka program, melynek keretében gyümölcsösöket telepítettek, és zöldségféléket is termesztenek a résztvevők. Jászkarajenőn, a kis községben remekül sikerült a telepítés, a dolgozók szinte sajátjukként kezelik a területet, dédelgetik a növénykéket. Cikkünk IDE kattintva olvasható.
Majdnem két évtizeddel ezelőtt indult útjára az a kezdeményezés, mely szerint az Abonyiak Abonyért Alapítvány kitüntetéseket ad át azoknak, akik Abony városáért sokat tettek, vagy hírét vitték településünknek szerte a világban. A mostani Pünkösd sem múlhatott el díjkiosztó nélkül. Idén a Karitász Abonyi Csoportja, Habonyné Beviz Erzsébet, Kunfalvi Lászlóné és Zalán- Lipák Tibor vehetett át díjakat az ünnepélyes ceremónián. Az alábbiakban Pető Zsolt kuratóriumi elnök beszédének részleteit olvashatják, a kitüntetettek méltatásával.
Képgaléria IDE kattintva a Fúvószenekari Találkozóról és a díjátadóról
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények