Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző545546547548549550551Következő >>Utolsó

Vizsgázott vagyonőrt keresünk

telephely őrzésére!

Beosztás, bérezés megegyezés szerint

Érdeklődni lehet hétfőtől péntekig

reggel 8-tól du 16 óráig!

Tel.: 70/341-6869

Közélet:
Abony   

Vége a babárusításnak, a petrezselyemének, no meg a tojásénak, házi lekvárnak, egyebeknek, legalábbis a COOP előtti szabad területen. Döntést hozott a helyi önkormányzat, ennek megfelelően tilos ezen a helyen árusítani. Véglegesen, és pont. A helyiek sajnálják, hogy az általuk csak „ kis piacként „ emlegetett hely megszűnt. No, meg a kofákat is, akiknek az árusítás más módját kell ezek után választaniuk, még pedig legálisat. Van a településnek szép kis piaca, ezen túl csakis oda mehetnek a nénikék, a helyi kistermelők. Érthető, és mégsem teljesen.

Külvilág:
Törtel   

Aki ismer, az tudja, hogy kígyófóbiám van. Iszonyodom a mozgásuktól, de ennek ellenére legyőzöm borzongásomat, mert csudaszép jószágok ők. A Balatonon jártunk, és valami megdöbbentő dolgokat, akarom mondani kígyókat, hüllőket találtunk. Ők nem gyíkok, kígyók, valódi izgő- mozgó hidegvérűek. Hatalmasak. Talán csak siklók, én nem tudom. Így kérem olvasóinkat, ha be tudják azonosítani bármelyiküket, írjanak nekem ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu

Állatvilág:
Abony   

 

Egyre érdekesebben néz ki Törtelen az úgynevezett szánkódomb környéke. Erre hívták fel Olvasóink a figyelmemet. A helyszínre érkezve, magam is megtapasztalhattam, hogy betondarabokat, építési törmeléket hordanak ki a területre, de már vélhetően az illegális szemétlerakás is kezdetét vette. Van itt már gránit, műmárvány is, melyet lehet, hogy alapba szántak szintén. Ami viszont elképesztő, az a nagy mennyiségű félig elégedett hulladék halmaz, mely ott éktelenkedik a törteli temető közelében.

Közélet:
Törtel   

 

Július 3-án, a délutáni órákban eddig ismeretlen okból keletkezett tűz miatt akadt dolguk a Nagykőrösi Önkormányzati Tűzoltóság, valamint a Ceglédi Hivatásos Tűzoltóság munkatársainak. A MÁV állomás épületétől nem messze égett az aljnövényzet, lapinformációink szerint a tüzet az éppen arra járó vonat vezetője észlelte és jelentette. Ezzel gyakorlatilag egyben a vonatközlekedés zavartalanságát is biztosította, ugyanis a tűz kis híján átterjedt a létfontosságú vasúti kábelekre is.

Közbiztonság:
Tűz   

 

Július 3-tól általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter – közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel. Magyarország erdeiben a rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki – ismerteti közleményében a tárca. Az általános tűzgyújtási tilalom az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre vonatkozik. Ezeken a területeken tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve az irányított-, a parlag- és gazégetést is.
 

Közbiztonság:
Tűz   
Közélet:
Hőség   

Szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkat Abonyban három boltunkban!

Az okos gazdasszonyok bevásárló helyei!

Képgaléria IDE kattintva
Jó minőség, remek árak! Mennyei kenyérfélék, zöldség- gyümölcs,

háztartási áru, mindig friss felvágottak, szalámik, szalonnák, kolbászok!

PÉK ABC , Abony, Hunyadi út 2., Nyitva: Hétfőtől- Szombatig 06.00- 21.00 és vasárnap is nyitva 06.00- 12.00
Sarki Fűszeres, Abony, Magtár utca, Kiss Ernő sarok, Nyitva: Hétfőtől – Szombatig 06.00- 21.00, Vasárnap zárva
Pékáru Mintabolt, Abony, Szelei út 56., Szemere Bertalan út sarok, Nyitva: Hétfőtől – Szombatig 06.00- 21.00, Vasárnap zárva
 

Reklám:
PÉK ABC   

 

Tegnap valaki a buszon felejtette, számára valószínűleg nélkülözhetetlen kulcscsomóját, mely a HSX-el kezdődő rendszámú buszon átvehető!

Képünk csak illusztráció!

Közélet:
Abony   

 

Ezúton szeretném a „ vizes néni „ hosszú éveken keresztül végzett áldozatkész munkáját, tettre kész, szorgalmas hozzáállását megköszönni. Kívánom, hogy könnyei hamar száradjanak fel, és találjon magának munkát, bár tudom, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen 3 évvel a nyugdíjkorhatár előtt küldte el a közszolgáltató díjbeszedőjét.

Citrom-díj:
Abony   
Első<< Előző545546547548549550551Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok