Mi Abonyunk - Aláírás gyűjtésbe kezd az MSZP
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.08.02. 20:54

Az MSZP is támogatja a civilek aláírásgyűjtését

Mint az köztudott, a nyári hónapokban népszavazási kezdeményezésünk miatt aláírásgyűjtésre készültünk. Július 20-án, hétfőn egyértelműen kiderült, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a kormánypártok irányítása alatt áll. Nyilvánvaló politikai nyomásra, mondvacsinált, jogilag nonszensz adminisztratív okokra hivatkozva továbbra is akadályozzák a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazási kezdeményezésünket. Mindezek ellenére ki fogjuk harcolni a népszavazást a vasárnapi zárva tartás ügyében, ami fontos lépés lesz a kormány megbuktatásához vezető úton.

Addig is cselekednünk kell!

Saját kezdeményezésünk mellett támogatjuk azt a négy kérdésből álló népszavazási kezdeményezést, melynek célja a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelése, a gyermekvédelemre szorulók ingyenes iskolai étkeztetése, a kötelező kamarai tagság eltörlése, valamint az, hogy az országgyűlési képviselők mandátumuk idejére a fizetésük mellett ne kapjanak nyugdíjat. Ugyancsak támogatjuk azt a népszavazási kezdeményezést, amely arról döntene, hogy a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munkaviszonyt követően. Örülünk annak, hogy a civil társadalom is fontosnak tartja ezeknek az igazságtalanságoknak a rendezését, és minden segítséget megadunk, hogy a magyar emberek kinyilváníthassák akaratukat ezeknek a kérdéseknek a rendezését illetően. A civilek népszavazási kezdeményezésének támogatására, az MSZP által képviselt értékekkel összhangban mi is tevékenyen részt veszünk az aláírásgyűjtésben!
Egyeztetve a szervező civilekkel, az MSZP politikusai, párttagjai, aktivistái is kiveszik a részüket a munkából.

Ennek érdekében aláírási ügyeletet tartunk Abonyban és Nagykőrösön is!

Mindazok, akik szívesen aláírnák a civil szervezetek kezdeményezését a fenti témákban, s erre a környezetében nem talál lehetőséget, jöjjön be hozzánk az abonyi MSZP klubhelyiségébe (Abony, Nagykőrösi úti szolgáltatóház) kedden és pénteken 14 és 17 óra között. Nagykőrösön a Deák téren ezen a héten szerdán, csütörtökön és pénteken 15 és 17 óra között írhatják alá az íveket.

László Ferenc
választókerületi társadalomszervező

Politika:
MSZP   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok