Mi Abonyunk - Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2020.07.09. 13:32

 

Bevezető


Antal- Láng Edina, Abony Város Pénzügyi Bizottságának korábbi külsős tagja az elmúlt hetekben, hónapokban összesen mintegy 20 embert jelentett fel a bíróságon, különböző okok miatt. Saját elmondása szerint mindenkinek figyelnie kell arra, hogy kit, mit kedvel, és mihez szól hozzá, mert ha az neki nem tetszik, akkor könnyen ő is a feljelentettek közé kerülhet. Az elmúlt hónapokban Antal- Láng egyre durvább posztjaival hívja fel magára a figyelmet, saját elmondása szerint oldalát már több százak, ezrek nézik. Antal- Láng Edina tehát nem csak az elmúlt választási ciklus 5 évében volt közszereplő, hanem napjainkban is az. Mivel ezen sorok írója az egyik céltáblája Antal- Láng Edina soha szűnni nem akaró gyűlöletkampányának, elérkezettnek érzem az időt arra, hogy az ex- külsős bizottsági taggal kapcsolatban oknyomozó cikksorozatot tegyek közzé. Tekintettel arra, hogy engem is feljelentett, saját elmondása alapján több, általam teljesen érthetetlen okból is, ezen sorokat a bíróság részére is megküldöm, csakúgy, mint a következő Antal- Lánggal kapcsolatos írásaimat is.


Miért közszereplő Antal- Láng Edina?


Az, ha valaki elveszít egy választást, nem jelenti azt, hogy éjféltől ő már nem közszereplő. Az Alkotmánybíróság közlése szerint ezen túl is, amennyiben soha nem lett volna tagja a Pénzügyi Bizottságnak, akkor is Antal- Láng „különleges közszereplőnek” minősül. Ő maga írta le a napokban, hogy ezrek olvassák közösségi oldalát, tehát az abonyi közélet alakítója.
Hivatalos honlapja szerint az Alkotmánybíróság pontosította a közszereplői minőség szempontrendszerét határozatában, még 2018-ban az alábbiak szerint:
„Meg kell ugyanis különböztetni a „közéletben szereplő személyek” kategóriáját, hiszen a közhatalmat gyakorló személyeknél és politikusoknál légyegesen szélesebb a közszereplők köre. Az AB leírja, hogy a megváltozott társadalmi viszonyok, különösen a telekommunikáció terjedése révén a közszereplői kör egyre szélesedik, aminek eredményeképp olyan személyeknek is lehetősége nyílik egy-egy közéleti vita aktív alakítójává válni, akik korábban – státuszuk alapján – nem minősültek közszereplőnek. Ezek a személyek az ún. kivételes közszereplők.

 

Fontos, hogy közszereplői minőséget mindig egyedileg kell vizsgálni, aminek szempontjai a konkrét közéleti vita jellegéhez igazodnak: a megszólaló valamely közéleti (társadalmi, politikai, közéleti) kérdésben fejtse ki nézeteit, valamint önkéntes elhatározása folytán váljon a közélet alakítójává. A véleményekkel szembeni magasabb tűrési küszöböt ezen önkéntesség legitimálja, hiszen a részvevők a saját döntésük alapján váltak a közügyek másoknál aktívabb alakítóivá, egyúttal vállalva ezzel az értékeléseket és bírálatokat is, amiket így nagyobb türelemmel kell tűrniük.”

 

Antal- Láng Edina választási eredményei


A 2014-es Önkormányzati Választások alkalmával Abony 7-es számú választőkerületében az MSZP jelöltjeként indult, és harmadik lett.

 

Összesen ekkor a szavazatok 19 %-át gyűjtötte be, 118-an szavaztak rá, mint az MSZP jelöltjére.
Ezek után a Pénzügyi Bizottság külsős tagja lett.


A 2019-es Önkormányzati Választásokon Antal- Láng Edina ismét indult, de már nem az MSZP színeiben- ők mást indítottak el körzetében- hanem független jelöltként. Kampányában a körzetében induló egyik jelöltet folyamatosan pocskondiázta. Vélhetően ez nagyon nem tetszett a lakoságnak, mert Antal- Láng alulmúlta 2014-es eredményét, az akkori 118 szavazat helyett függetlenként 2019-ben összesen 63 szavazatot kapott, mely az összesnek 8,63 %-a. Így Antal- Láng nem került be az abonyi képviselő- testületbe, és nem lett külsős bizottsági tag sem.
Közadatigényléssel kértem ki Antal- Láng Pénzügyi Bizottságban végzett munkájának dokumentumait.


Antal- Láng folyamatosan hangsúlyozza az elmúlt hónapokban, hogy ő a Városvezetésben dolgozott 2014-től öt éven keresztül. Antal- Láng személyemet, munkámat mint a város sajtóreferensét, főszerkesztőt naponta zaklat a közösségi oldalán elhelyezett valótlan tartalmú, becsmérlő írásaival. Továbbá köztiszteletben álló abonyi embereket járat le posztjaival, melyet saját elmondása alapján is ezrek néznek. Ugyanakkor azt írja, hogy folyamatosan éjszakába nyúlóan dolgozott a Városért. Kíváncsivá tett, hogy mit is csinált a volt külsős bizottsági tag. Elérkezettnek láttam az időt, hogy a Pénzügyi Bizottságban végzett feladatvállalásáról törvényadta jogomnál fogva közadatigényléssel éljek. Dr. Gáspár Anita, Abony Város jegyzője 2020. július 6-án az adatszolgáltatást részemre megadta. Ezen közadatokból, valamint Antal- Láng folyamatos, a városvezetést lejárató, magánszemélyeket vegzáló tevékenységéből kívánok oknyomozó cikksorozatommal hozzájárulni a lakosság objektív, és teljes körű tájékoztatásához, mint a www.miabonyunk.hu oldal főszerkesztője.


Antal- Láng 16-szor hiányzott a Pénzügyi Bizottság üléseiről


A közérdekű adatszolgáltatás számadatai szerint a 2014-től 2019-ig működő Pénzügyi Bizottság, melynek Antal- Láng tagja volt, összesen 70 alkalommal ülésezett. Ebből Antal- Láng összesen 16-szor hiányzott. Tehát az ülések cca. 23 %-án nem vett részt. Volt olyan bizottsági ülés is, például 2019. január 21-én, melyen úgy nem vett részt, hogy nem jelezte távolmaradását előre, csak egyszerűen nem ment el….Ekkor épp, hogy határozatképes lett a bizottság, mert Habony István elnök is hiányzott, de ő előre jelezte távolmaradását. Az ülésen nagyon fontos témákat tárgyaltak, így ingatlan értékesítésről is döntöttek, valamint pályázat benyújtásáról is többek között.
A napokban az általam igényelt, és számomra kiadott közadatok elemzését folytatni fogom.

Lőrinczy Veronika

Utóirat: A mai napon Antal- Láng Edina nyilvánosan megfenyegetett, amely miatt, valamint a korábbiakban engem bemocskoló megnyilvánulásai miatt élni fogok törvényadta összes lehetőségemmel.  Íme, a mai szövege

Vera!

4 alkalommal kértelek meg eddig, hogy mivel magánszemély vagyok és ocsmányul viselkedtél velem a választások idején, végre hagyj békén .
Te ennek ellenére írogatsz rólam, posztokat osztasz meg, engedélyem nélküli fényképet készítesz, rágalmazol, a becsületembe gázolsz továbbra is folyamatosan.
Közérdekű panaszt tettem ellened, az egész abonyi közösséget érintően kárára vagy a városnak az etikátlan viselkedéseddel, a félrevezető, uszító cikkeiddel. Nem csak az én véleményem, hanem sokunké.


Magánvádas feljelentést is tettem ellened, rágalmazás, becsületsértés miatt , stb.
Több ilyen pered volt , többször kellett bocsánatot kérned nyilvánosan .
Hagyj végre békén. Szégyen amit művelsz évek óta a városban.
Sz?gyen, hogy nincs egy normális, tényfeltáró cikked, nem kapunk normális tájékoztatást .
Szégyen, hogy előtérbe tolsz egy- két embert, akiknek fogalma sincs hogy mit kell csinálni egy képviselőnek.


Akik ténylegesen dolgoznak, agyalnak mi és hogy legyen a városban azokat a személyeket miért nem látjuk, halljuk?


Nem kell a propaganda, az igazi híreket szeretnénk.
És nem egy ilyen hiteltelen, alkalmatlan, etikátlan személytől mint te.

Megkérlek , hogy hagyj békén. Én nem állok meg annál , hogy egy tárgyalóteremben bocsánatot kérj a viselt dolgaidért.

Antal- Láng Edina”


  

Politika:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Egyedülálló eredmény a város történelmében, ezzel együtt hatalmas a felelősségünk is!- Interjú Pető Zsolt polgármesterrel

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok