Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző537538539540541542543Következő >>Utolsó
Programok:

Ön szerint szükség lenne mezőőrség létrehozására?
 
 IGEN! Nagyon! Na végre! 
 Hát, nem is tudom, lehet 
 Minek? Teljesen felesleges lenne... 
 Nagyon nem érdekel, hogy lesz, vagy sem! 
 
Eredmény

Közélet:
Szavazás   

 

Dr. Lencse Gréta is elismerte, hogy drága lenne a mezőőri szolgálat felállítása - Dr. Lencse Gréta képviselő kérésének megfelelően Abony város önkormányzatának polgármesteri hivatala, pontosabban annak dolgozói elkészítették azt az előterjesztést, mely egy esetlegesen felállításra kerülő mezőőri szolgálatra vonatkozik. A képviselő kisasszony ezt megköszönte, és maga is elismerte, hogy drága lenne. Korábban egyébként, az előző ciklusokban volt lehetőség a feladat állami finanszíroztatására, ekkor Abony nem pályázott, míg más települések viszont igen. Ott, többek közt Újszilváson, azóta is eredményesen működik a mezőőrség, Nagykőrösön szintén. Még akkor is, ha erre áldoznia kell a helyi önkormányzatnak. Sok külterületi lopás, fosztogatás, rablás előzhető meg a mezőőrök segítségével, illetve a tettesek is könnyebben kézre keríthetők.

Politika:

 

Az alábbiakban Abony város hivatalos oldaláról teljes terjedelmében, változattás nélkül átvett sajtóközleményt olvashatnak: SIKERESEN MEGVALÓSULT „A KÖZVILÁGÍTÁS ENERGIATAKARÉKOS KORSZERŰSÍTÉSE ABONY VÁROSÁBAN” CÍMŰ PROJEKT - Abony Város Önkormányzata a közvilágítás korszerűsítésére a Széchenyi 2020 Környezet és Energia Operatív Program keretén belül a KEOP-5.5.0/K/14-2014-0017 azonosító számú pályázatával

Közélet:
Abony   

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy  2015 július 25-től 2015. július 26-ig  Üllő - Monor és Szolnok - Püspökladány állomások között végzett pályakarbantartási munkák
miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul.  A 7209 sz.(Szolnok ind: 07:16’) és a 17203 (Szolnok ind: 18:06'), illetve a 7206/17206 sz.
(Budapest-Nyugati ind.: 15:28’) vonatok a Budapest - Szajol viszonylatban nem közlekednek. Felhívjuk figyelmüket, hogy Budapest-Nyugatiból: 09:03’, 10:03’, 11:03’, 12:03’, 13:03’, 14:03’, 15:03’-kor induló zónázó vonatok Budapest-Nyugati – Monor között, Monorról: 09:21’, 10:21’, 11:21’, 12:21’, 13:21’, 14:21’, 15:21’-kor induló zónázó vonatok Monor – Budapest-Nyugati között nem közlekednek. Helyettük a kijelölt viszonylatban közlekedő személyszállító vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

 

Közélet:
MÁV   

 

Nagyításhoz kattints a címre!

Közélet:
Gyász   

Szerencsére már feloldották az útzárat! Korábbi cikkünk:

Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Nincs baleset, de tényleg lezárták az Újszász felé vezető utat, jelenleg négy polgárőr biztosítja a helyszínt, közösen a rendőrség munkatársaival közösen. Ha tehetik, kerüljék el ezt az útszakaszt, várhatóan még egy órán át zárva lesz ez az útszakasz! A tavalyi halálos kimenetelű balesetet rekonstuálják, amikor traktorossal ütközött személyautó, az utas szörnyethalt. Vigyázzanak magukra és egymásra! Az ördög nem alszik. A baleset még tavaly decemberben történt.

Közbiztonság:

Betonvassal ütötte fejbe a betörő az őt üldöző üzlettulajdonost - Vádat emeltek a bármi áron menekülő sorozat-betörők ellen- A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és többrendbeli, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás ...

Közbiztonság:
Betörés   
Ügyész   

 

(MTI) - Vádat emelt többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség három férfi ellen, akik másfél hónap alatt 42 lopást kíséreltek meg, illetve követtek el Bács-Kiskun és Pest megyében - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész kedden az MTI-vel.

    Nánási László tájékoztatása szerint egy 33 éves turai férfi 2014 novemberében beszélte meg 24 éves társával, hogy betörésekből próbálnak meg rendszeres haszonra szert tenni. Megegyeztek abban is, hogy az idősebb férfi választja ki a helyszíneket, és azt is, hogy mit lopjanak el, míg a fiatalabb őrszemként segíti a bűncselekmények végrehajtását.

Közbiztonság:

Péntek éjfélig meghosszabbította a hőségriadót a tisztifőorvos - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-t. Korábban múlt péntektől hétfő délután 4 óráig rendelte el a hőségriadót a tisztifőorvos. Most ezt hosszabbították meg péntek éjfélig. Az ÁNTSZ közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban ismét erősödik a nappali felmelegedés. A nappali maximumok akár a 38 Celsius-fokot is elérhetik. A napi átlag hőmérséklet pedig meghaladhatja a 29 fokot, ami fokozott óvatosságot követel minden állampolgártól saját és környezete egészsége érdekében.

Közélet:
ÁNTSZ   
Első<< Előző537538539540541542543Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok