Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző522523524525526527528Következő >>Utolsó

Az NHSZ munkatársa lapunkat arról tájékoztatta, hogy az ünnepnapokra és munkaszüneti napokra tekintet nélkül történik a hulladékszállítás. Tehát augusztus 20-án és 21-én is ki kell tenni a hulladékgyűjtő edényzeteket, mert azt elszállítják!

Közélet:
Abony   

 

Kedves Nézőink!  Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Abonyi Sportcsarnok befogadóképessége miatt és a katasztrófavédelmi előírások értelmében korlátozott számú érdeklődőt tudunk fogadni. Elsősorban a támogatói jeggyel rendelkezőket. Támogató jegyek még korlátozott számban kaphatóak a Kultúra háza portáján, valamint az előadást megelőzően, a helyszínen.

Közélet:
Abony   

Két nap alatt 1 év 10 hónap börtönre ítélték egy idős férfi kifosztóját. A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban kifosztás bűntette miatt két nap alatt
állította bíróság elé azt a hajléktalan férfit, aki egy idős embert fosztott ki Cegléden. Az ügy gyanúsítottja, egy hajléktalan férfi 2015 augusztusában a délutáni órákban felfigyelt Cegléden egy kocsma melletti padon üldögélő, közel 80 éves férfira, aki éppen a nagyfröccsét iszogatta. A férfi leült az idős ember mellé, beszélgetni kezdett vele, aki a gyanúsítottnak is rendelt egy italt.

Közbiztonság:
Ügyész   

 

Ma Abonyban a városlakók azt látták, hogy délelőtt 10 óra tájban a település központjában, a Kossuth vendégházhoz tartozó üzletnél mintegy "20" rendőr intézkedett, azt közrefogták. Ezzel kapcsolatban írtam a rendőrség szóvivőjének, a következőket kérdeztem: Szeretném kérdezni, hogy van-e az esetnek publikus része is, vagy nincsen? Ha van, mi történt, miért ellenőrizték ezt a helyet a rendőrség munkatársai? Találtak-e bármiféle szabálytalanságot?

Közbiztonság:
Közélet:
Abony   

 

Négyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten – közölte Takács Péter projektvezető. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak. Az új gyár közvetlenül a Mercedes-gyár mellett épül.


100 ezer négyzetméter nagyságú telken, zöldmezős beruházással építik fel a gyárat, amely 2017-re készül el. Az első időszakban a Mercedes-gyár Kecskeméten készülő egyik típusához fognak 2018-tól lökhárítókat gyártani – közölte a cég képviselője.

Gazdaság:

 

Olvasónk kérdezte, hogy miért van most ilyen nagy rendőri aktivitás a városban. A válasz prózai, mutatom: Fokozottan ellenőrzik a rendőrök a közlekedőket a TISPOL akcióban 2015. augusztus 18-án, 19-én és 23-án. Ezúttal a fő cél a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése.
A rendőrség 2015. augusztus 18-án, 19-én és 23-án országosan ellenőrzi a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó előírások megtartását a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) SPEED elnevezésű európai szintű fokozott ellenőrzés keretében.

Közbiztonság:

A törteli Posta akadálymentesítésével kapcsolatban kerestem meg a vállalat szóvivőjét, aki az alábbi levelet küldte el nekem, most változtatás nélkül közlöm:

Kedves Veronika!

Kérdése kapcsán a Magyar Posta válasz az alábbi:
A szolidaritás és a tolerancia fontos hagyományos értéke a postai kultúrának, ennek megfelelően a Magyar Posta Zrt. kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fogyatékkal élők számára is egyenlő esélyű feltételeket biztosítson.

 

Közélet:
Törtel   
posta   

 

Egy idős hölgy az életét köszönheti a szakszerű, gyors segítségnek, valamint a Budai úti fürdőben levő defibrillátornak. Nem ez az első eset Cegléden, hogy a készülék életet mentett: korábban éppen ennek hatására szorgalmazták a városban további életmentő műszerek kihelyezését s hangsúlyozták annak fontosságát.
Augusztus 15-én, szombaton a 9 órai nyitás előtt nem sokkal egy hatvan év körüli idős nő összeesett a Budai úti fürdő területén.

Közélet:
Cegléd   

 

Hihetetlen pusztítást vitt véghez egy leszakadt óriási faág az abonyi strandfürdő területén. Képek: Olvasónk. A strand munkatársainak kitartást és jó munkát kívánok!

Citrom-díj:
Abony   
Első<< Előző522523524525526527528Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok