Házasságok
„Köszönöm, hogy rám találtál,
S a szívedbe befogadtál.
Köszönöm még azt a napot,
Mikor sorsod nekem adott."
Abonyban az ünnepi képsviselő- testületi ülést december 15-én tartották, ahol Romhányiné Dr. Balogh Edit évértékelőjét is meghallgathatták az érdeklődők a Kultúra Házában. A városvezető kitért arra, hogy a Questor botrány ellenére a település nem került nagy bajba, és ezért köszönetet mondott a polgármesteri hivatal minden dolgozójának, a testületi és külsős bizottsági tagoknak....
Decemberben az ünnepi időszak beköszöntével megnő a lakástüzek száma is. A Katasztrófavédelem ezért elindított egy szemléltető akciót, amiben berendezett konténerben mutatják be, hogy milyen gyorsan terjed el a tűz - mondta el a Rádió Orienten Hajdú Márton. A BM OKF szóvivője kiemelte: a katasztrófák könnyen megelőzhetőek lennének körültekintéssel és néhány óvintézkedéssel.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szakértői szerint, a költségvetést alapul véve, várhatóan 110 775 forint körül határozza majd meg a kormány a 2016. január 1-én hatályba lépő bruttó minimálbért - mondta Kordás László, a MaSzSz elnöke szerdán Budapesten.
Újabb négy áruházát újította fel a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Ezzel tizenháromra nőtt az idén modernizált üzletek száma. A vállalat több mint 3 milliárd forintot költött a vásárlói elégedettség növelésére, a termékkínálat szélesítésére, valamint a költséghatékonyabb működtetés érdekében elvégzett fejlesztésekre.
Szeretettel meghívjuk Önöket
2015. december 16-án 19 órai kezdettel
Csizmadia Gyula és fiatal tehetséges énekes barátai hangversenyére,
melyen népszerű karácsonyi dalok hangzanak el.
Minden érdeklődőt tisztelettel vár a szervező Református Gyülekezet.
Belépés díjtalan.
Rovatunk támogatója Medveczkiné Tóth Edit PURINA Takarmány Kisáruháza. Olvasónk írja: Elveszett a képen látható chippes szuka németjuhász kutya a Bercsényi utcából, de már bárhol lehet. Ha látja valaki vagy tud a hollétéről esetleg befogadta legyen szíves hívja, hagyjon üzenetet, vagy visszahívót: 70/3492282 vagy 70/6283388. A megtalálót jutalom illeti.
Olvasónk: Az előbb adtak le egy kulcscsomót hozzánk a Tószegi úti dohányboltba, valaki biztos hiányolja, esetleg kiraknád az oldaladra?
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények