Mi Abonyunk - Önálló lett a Pest Régió
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.02.01. 14:30

 

Magyarország kezdeményezte Pest megye önálló régióvá válását az Európai Bizottságnál - ezt a megyei közgyűlés pénteki ülése előtt jelentették be ünnepélyes keretek között Budapesten.

A megyei önkormányzati hivatal dísztermében tartott eseményen a "Pest régió" térképét kézjegyével látta el Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes 

Szabó István közgyűlési elnök köszönetét fejezte ki valamennyi közreműködőnek, aki részt vett a folyamatban, és külön kiemelte, hogy a főváros önkormányzata, illetve a megye 187 települése egyöntetűen támogatta a változtatást.

Turóczy László közölte: a minisztérium és a KSH előkészítette azt a beadványt, amelyben Magyarország kezdeményezi az Európai Bizottságnál és az Európai Unió statisztikai hivatalánál (Eurostat) a közép-magyarországi régió kettéválasztását. A dokumentumot csütörtökön formálisan is eljuttatták hozzájuk.

Vitályos Eszter emlékeztetett arra: a Magyar Közlönyben a múlt év végén jelent meg a kormányhatározat arról, hogy a kormány egyetért a közép-magyarországi régió kettéválasztásának szükségességével Budapest és Pest megye közös közigazgatási határa mentén.

"Magyarország kezdeményezi az Európai Bizottságnál a jelenlegi közép-magyarországi régió kettéválasztását, hogy ezáltal Budapest és Pest megye 2018-tól két önálló tervezési-statisztikai régiót alkosson. A kettéválasztás célja, hogy a Budapesthez képest kevésbé fejlett Pest megyére kedvezőbb európai uniós támogatási feltételek legyenek érvényesek 2020 után" - idézte az államtitkár.

Vitályos Eszter kiemelte: hosszú küzdelem eredményeként történhet meg a változtatás, amelynek előnyeit több mint 1,2 millió ember élvezheti majd.
A módosítás indokaként arra hívta fel a figyelmet, hogy míg 2007 és 2013 között Pest megyére mindössze körülbelül 350 ezer forint európai uniós támogatás jutott fejenként, addig Budapestre 860 ezer, a többi régióban pedig 930 ezer forint, és "a szűkös források elfogadhatatlan hátrányt jelentettek a megye településeinek, 

Pest megye 2020 után átkerül a kevésbé fejlett régiókategóriába és többletforráshoz jut a 2021-ben kezdődő fejlesztési ciklusban - mondta az államtitkár, aki az előnyök között említette, hogy az uniós forrásokhoz szükséges hazai társfinanszírozás mértéke 50 százalékról 15-re csökken, a támogatható tevékenységek a kevésbé fejlett régiókéval egyezőek, a jelenlegihez képest bővebbek lesznek, változik a támogatásintenzitás, egyszerűbben lesznek érvényesíthetők a megye fejlesztési érdekei.

A megnövekedett fejlesztési források és a kedvezőbb támogatási feltételek nagyobb esélyt adnak Pest megye leghátrányosabb helyzetű térségeinek felzárkózására - fogalmazott. Vitályos Eszter hangsúlyozta azt is, hogy "a főváros a szétválással nem jár rosszul, hiszen sem most, sem későbbiekben nem fog kevesebb uniós forráshoz jutni az önálló Pest megye miatt".

 

Turóczy László egyebek között arra mutatott rá, hogy a kormány szakmailag megalapozott stratégiai döntést kívánt hozni. A szakmai előkészítés eredményeként mintaértékű tanulmány született, amelynek alapján a kormány le tudta folytatni a szükséges politikai egyeztetéseket, s a javaslat az összes érintett szakmai szereplő egyöntetű támogatását élvezte.

A kormány szakmai érvekkel alátámasztva és politikai konszenzust élvezte hozta meg a decemberi döntést - mondta. A helyettes államtitkár kiemelte: olyan szakmai és politikai konszenzussal alátámasztott döntésről van szó, amelynek nincsenek vesztesei. Hozzátette, a kettéválás nem jelenti a Budapest és Pest megye között fennálló nagyon szoros együttműködés, egymásra utaltság gyengülését, hiszen "itt lényegében egy mesterségesen létrehozott statisztikai régió kettéosztásáról van szó".

MTI
 

Politika:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok