Április 8-án nylít meg az Abonyi Kultúra Házában Komáromi József abonyi származású festőművész kiállítása. Ha tehetik nézzék meg, feltétlenül, mert érdemes. Borsányi János barátunk is ott járt és szeretettel küldi az ott készített fényképeket minden kedves érdeklődőnek. Kedvcsinálónak IDE kattintva megnézhetők a remekművek.
Az Utiber Közúti Beruházó Kft. nyerte az M4-es gyorsforgalmi út Abony-Törökszentmiklós közötti szakasza újraindításához szükséges előzetes tanulmány elkészítésére kiírt tendert, a munkát úgy kell elvégezni, hogy az építés az év végével folytatható legyen.
A 42 éves G. Ferenc önként jelent meg a ceglédi rendőrségen.
Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rongálás bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. István 46 éves és G. Ferenc 42 éves ceglédi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 46 éves férfi 2015 szeptemberében megbízást adott 42 éves társának arra, hogy gyújtsa fel a sértett gépkocsiját. G. Ferenc ennek hatására 2015. október 31-én 23 óra körüli időben a kerítés kibontását követően bement a férfi ceglédi ingatlanjának udvarára és az ott parkoló autót benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta. A jármű ennek következtében teljesen kiégett, valamint azzal együtt megsemmisültek a sértett személyes iratai, készpénze, valamint két női arany gyűrű.
A Ceglédi Járási Ügyészség egy napon 12 ittas járművezetőt állított gyorsított eljárásban a Ceglédi Járásbíróság elé. 2016 februárjában és márciusában Cegléden és környékén ugrásszerűen megnőtt a járműveket ittasan vezetők száma. Ezért a Ceglédi Rendőrkapitányság fokozott közúti ellenőrzést tartott, ahol számos ittas vezetőt értek tetten.
A Ceglédi Rendőrkapitányság dinamikus nyomozásait követően a Ceglédi Járási Ügyészség
egy napon, 2016. április 5-én gyorsított eljárásban 11 férfit és egy nőt állított a Ceglédi
Járásbíróság elé, akik az elmúlt hónapokban ittasan vezettek Cegléd, Abony, Tápiószőlős és
Kőröstetétlen utcáin.
Rovatunk támogatója Medveczkiné Tóth Edit abonyi PURINA Takarmány Kisáruháza.- Olvasónk írja: Egy elèg fiatal kutyus staffi kislány kóborol az utcánkban, elèggè le van soványodva. Esetleg, ha valaki be fogadná.... Most nálam van, adtam enni neki. Tel.: 70-5537880
Örömhír, és egyben pénztárca kímélő megoldás is, hogy a mai naptól Abony város kedvelt italdiszkonjában, mely egyben Szerencsejáték Zrt pont, valamint Nemzeti Dohánybolt is, terminál állt munkába. MIndez a vásárlói igények szélesebb körű kielkégítésének érdekében történt meg. Nem kell tehát készpénzzel érkeznünk, a kártyás, előnyös fizetési mód is elérhető mindenki számára. Sok szeretettel várják kedves vásárlóikat a hét minden napján, reggeltől estig. Tudják, a SPÁTEN-ben soha nincsen megállás, hétvégente, vasárnaponként, és ünnepnapokon is nyitva vannak a Szemere Bertalan út és a Szelei út találkozásánál, a Szemere u. 2 szám alatt.
Facebook oldaluk IDE kattintva elérhető
X
Volner János, a JOBBIK országos alelnöke nagykőrösi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Örül annak, hogy Abony visszakapta a QUAESTOR botrányban ideiglenesen eltűnt pénzétz. Kiemelte, hogy személyesen ő sokat lobbizott annak érdekében, hogy ez megtörténjen....
A ceglédi rendőrök ittas járművezetés miatt folytatták az eljárásokat.
A Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatott eljárást több személy ellen ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A kapitányság munkatársai a Ceglédi Járási Ügyészséggel és a Ceglédi Járásbírósággal együttműködve 2016. április 5-én 15 olyan személyt állítottak gyorsított eljárás keretében bíróság elé, akiket az elmúlt időszakban vontak intézkedés alá a rendőrök és a büntetőeljárás során megállapítást nyert, hogy ittas állapotban vezették járműveiket.
VÖRÖS TYÚK ELŐJEGYEZHETŐ!
súlya: kb 2 kg
kora: 1 év
szállítás: április közepén
www.abonytakarmany.hu
Fából készült melléképület és a benne tárolt szalma égett kedd délután Jászkarajenőn, a Táncsics Mihály utcában. A tüzet a ceglédi hivatásos tűzoltók egy vízsugár segítségével oltották el, egyben akadályozták meg a lángok továbbterjedését.
Foto: PMKI Cegléd HTP
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények