Negyven darab nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start a Stadler cégtől, az első KISS elnevezésű járművek 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon – jelentették be szerdán a szerződés aláírási ünnepségén, Budapesten.
Uzsora-bűncselekmény miatt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy ceglédi házaspárt – közölte a rendőrség pénteken a honlapján. A közlemény szerint a 62 éves ceglédi H. Ferencet és 58 éves feleségét azzal gyanúsítják, hogy 2004 óta aránytalan mértékű ellenszolgáltatás fejében adtak kölcsönt rászorultaknak.
A Fidesz elítéli a budapesti Terror Háza Múzeum épületének csütörtök esti, festékkel való megdobálását - közölte a párt pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megdöbbenését fejezi ki és mélyen elítéli az esetet.
veroniq - 2017.04.13. 16:46
A közelmúltban megmutattam Önöknek, hogy micsoda balkáni állapotok urlakodnak az abonyi MÁV álomás illemhelyein. Pár éve a sínpályát, állomást felújították ugyan, de az IDE kattintva látható gyalázatos állapotok megmaradtak. Az üggyel kapcsolatban a Tisztifőorvosnak írtam, aki az EMMI illetékesének továbbította levelemet. Ma megkaptam az alapos, pontos, részletes választ, melyből kiderül, hogy ha a felárral igénybe vehető, vagy a határon túlról érkező vonatok megállnak Abonyban, akkor valóban a jogszabályokba ütközik a képeken látható borzadály létezése. ITT látható pár példa, hogy az IC-k megállnak nálunk.
2017. ÁPRILIS 14 - RE A HÚSVÉTI KOCSONYA ELKÉSZÜL KÖRÖMMEL
KB 9 DL A MENNYISÉGE EGY ADAGNAK
13- ÁN 18 ÓRÁIG HOZHAT SAJÁT TÁNYÉRT, AMIBE BELETÖLJÜK
TELEFONON ÉRDEKLŐDJÖN 06 53 360 600
KOCSONYA FŐZÉS PÉNTEKEN IS! SZOMBATON ELVIHETŐ UGYANÍGY
Ünnepi nyitvatartás:
MINDEN NAP 06- 22 ÓRÁIG! NÁLUNK NINCS MEGÁLLÁS
BÖJTI ÉTELEK IS KAPHATÓK! TISZAI PONTY HALLÉ, RÁNTOTT PONGY, SÜLT BUGONYÁVAL, TARTÁR MÁRTÁSSAL
RÁNTOT HARCSA SÜLTBURGONYÁVAL, MÁKOSGUBA
Képünk csak illusztráció
Rovatunk támogtója az ABOPOL- Lopás miatt keressük őket - Az állampolgárok segítségét kérik a ceglédi rendőrök az ismeretlen tettesek azonosításához. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság 13020-467/2017. bü. ügyszámon ismeretlen tettesek ellen.
A rendőrségen egy abonyi férfi tett feljelentést, mivel 2017. március 31-én a reggeli órákban egy abonyi telephelyen az ismeretlen tettes – miközben társa elterelte a sértett figyelmét - eltulajdonította a pénztárcáját.
A sértett elmondása alapján a két férfiról grafika készült.
veroniq - 2017.04.11. 13:41
Azt hitted, hogy az előléptetéshez megfelelő fellépésre és némi smúzolásra van szükség? Tévedés, van egy sokkal privátabb titok is, amely segítheti a munkahelyi előmeneteledet: ha rendszeresen szexelsz, a munkahelyeden is jobban teljesítesz majd! A 18 éven felülieknek való történet IDE kattintva folytatódik
Az itt látható exkluzív fényképeket kedves olvasónk küldte el nekünk, bemutatva a jövő autóit :) Van köztük Mercedes, de persze versenyautó is... Na, nézzük a csodát! Az új Mercedest a kecskeméti gyár 5. évfordulós ünnepségén mutatták be. LŐVE
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények