A mára virradó éjszaka betörés történt Abonyban a gázkúton is! A riasztó szerencsére megszólalt, így nem sikerült elvinnie semmit a zsiványoknak.
Szabad vasárnap – a kisvállalkozók is jól járnának
A KDNP – önmeghatározásából adódóan – a munkavállalók érdekeinek a képviseletét is szükségesnek tartja. “Azt tapasztalhatjuk, hogy csak a kereskedelemben körülbelül százezer ember dolgozik vasárnap, de az iparban is, olyan munkákban, amik nem lennének feltétlenül szükségesek. Ezeknek az embereknek a családja, társas kapcsolatai kárt szenvednek, hiszen nem tudnak otthon lenni akkor, mikor más családtagok otthon vannak, illetve nem tudnak megszokott társadalmi életet élni. Ezen szeretnénk változtatni úgy, hogy ne járjon senki rosszul, mellesleg egy másik réteg, a kisvállalkozók is jól járnak” - hangoztatta Harrach Péter.
Hozzátette: a kereskedelemben a vasárnapi forgalom révén a multicégek a heti forgalmuk négy százalékát bonyolítják le, míg a kiskereskedők a forgalmuk egy százalékát – utóbbiak tehát rosszabbul járnak. Az új szabályozás szerint lennének nyitva üzletek vasárnap – elsősorban a családi vállalkozások – , de bizonyos lehetőséget kapnának a nagy üzletek is. “Nem szeretném a törvényt konkrétan említeni, de a szabályozás liberálisabb lenne, mint amit Bécsben tapasztalunk” - mondta Harrach Péter.
Az elmúlt napokban két abonyi kisbolt feltörése és kifosztása is borzolta a közvélemény kedélyeit. Nem elég, hogy sorra nyílnak nagyobb üzletláncok, a fosztogatók sem kímélik a létükért napi élet- halál harcot vívó helybéli kiskereskedőket. A sértettek elmondása szerint a helyszínelők azt mondták nekik, hogy nem tudják, mi ez a káosz itt Abonyban, naponta háromszor is jönniük kell a városba.
Íme egy újabb gyöngyszem, egy újabb ékes bizonyíték arról, hogy Abonyban nem mindenki tud parkolni. A kép a Posta utcájában készült és másik két autó elől veszi el a helyet az autó tualjdonosa. Épp csúcsforgalom volt, a többiek nem tudtak hova állni.... Nos, a képet Olvasónk küldte el szerkesztőségünk címére, miután meglátta felhívásunkat arra vonatkozóan, hogy kérünk képeket autókról, melyek rossz helyen, szabálytalanul parkolnak, vagy rendőreinkről, ahogyan éppen akcióban vannak. Íme a levélke és a kép:
A postánál a hölgy nem fért el egy helyen. Biztos nagy az arca. Szerintem a Tescónál is ezt az autót fényképeztétek le régebben a mozgássérült helyen. "
További képeket is várunk, ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
13. alkalommal adták át az Év sportolója díjakat a Városi Sportbálon. Ők Abony büszkeségei. Mutatom! Fotógaléria a díjak átadásáról Polyák Attilától ITT elérhető!
A XIII. Sportbálon is túl vagyunk, jelentem! Fogadjátok sok szeretettel tőlem, aki összefogtam a szálakat és a sportegyesületeknek ezt az eseményt, melyet Nektek, társadalmi munkában prezentáltam ismét, igaz sok- sok segítőt is bevonva! Képgaléria ITT, fotó: ABOPOL
Lassan azt gondolom, hogy Abony a Marson van. Minden változik, mindenki jön-megy a városka élén. Egy ember konstans, ő pedig nem más, mint polgármesterünk, Romhányiné Dr. Balogh Edit, az „ örök nő”. Állja a sarat, bírja a strapát, mint a hajók orrán a nőalak, melyet a legvadabb hullámok sem képesek megtépázni, még inkább nem gallyra vágni.
Alpolgármesterünk hosszú hónapok óta jogsértő módon nincs. Minden kívülálló a legnépesebb frakcióra, a FIDESZ-re mutogat, de közben többek agyában már felsejlik a gondolat, mely szerint csak van külső oka annak, hogy nincs! Balogh Edit sorra jelöl, néha megmosolyogtató nevek tűnnek fel a hullámokból és zuhannak alá tétován. Most megy a huza- vona és mindenkinek tele van az izéje a kérdéssel, már azt se bánnák sokan, ha maga a falu bolondja lenne az alpolgi, csak legyen.
Az emberi vandálság nem ismer határokat. Képeinken Márton Ferenc, azaz Abonyi Lajos író egykori házának maradványai láthatók. Mindent vittek, ami mozdítható. Pár éve még önkormányzati lakásokban éldegéltek itt, mára életveszélyes. Még a sárga szalagot is letépték, mely a baleset és omlásveszélyre hívta föl a figyelmet. Isten legyen irgalmas a gonosztevőkhöz! Galéria: ITT (fotó: LŐVE)
Városunkért és azok épületeiért aggódó, kedves aktivisták már leszedték Márton Ferenc házáról az emléktáblát, megmentve azt az utókor számára. Alatta egy pergamen papírt találtak, melyen megdöbbentő szöveg szólt az utókor Olvasóinak. Az egyik aktivista, Szikszay Sándor megosztotta velünk a dokumentum tartalmát, íme:
Tisztelt Olvasó!
Ezen emléktábla elhelyezését kezdeményezte Király Ferenc, nagytiszteletű Kiss Zsigmond református esperes, (..).
A tábla elhelyezését Kapala Károly építési vállalkozó segítette.
A márványtáblát Komáromi István
Bizonyára sokak örülnek annak, hogy Abonyban végre igazi bölcsőde épülhet Európai Uniós forrásból. Összesen 231 764 443 forintot nyertek a célra, a támogatás aránya 90%-os, a 10 %-os önerőt Abony városa teszi mellé. Galéria ITT (fotó: Polyák Attila)
Abony lakói szomorúan tapasztalhatták, hogy a piackapuban és a buszpálya udvaron lévő újságosbódé már idén január 1-én nem nyitott ki. Lapunk úgy tudja, hogy túl szigorú követelményrendszert támaszt a működtetőkkel szemben a bódék tulajdonosa. A mai napig nem hirdették meg nyilvánosan, hogy kiadók ezek az „ üzlethelyiségek „. Igaz, újság városszerte több helyen is kapható,de mindannyian tudjuk, hogy ez mégsem az a „ feeling „, amiben akkor van részünk, amikor kedvenc újságosunktól szerezzük be olvasnivalónkat egy kis eszmecsere mellett. Sajnos már a sokadik abonyi vállalkozó adta vissza a bérletet, mert egyszerűen nem érte meg a folyton szigorodó és egyre kevesebb hasznot hozó feltételrendszer miatt.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények