Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8114, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző135136137138139140141Következő >>Utolsó

 

„Nagykőrösön szeretjük városunkat, szeretjük hazánkat. Hiszünk abban, hogy a nemzetünknek nem csak múltja, de jelene és jövője is fényes lehet. Ehhez elengedhetetlen, hogy megőrizzük értékeinket, védjük környezetünket. Ennek egyik eszköze az energiatakarékosság, illetve a szükséges esetekben a zöldenergia hasznosítása. 

Közélet:

Ahogyan azt lapunk tegnap este megírta, hatalmas tűz volt az ABOKOM telephelyén. A katasztrófavédelem információi szerint négy traktor és egy teherautó kapott lángra vasárnap éjjel Abonyban, a Tamási Áron utcában. 

Közbiztonság:
ABOKOM   

 

Két személygépkocsi ütközött össze szerdán délután Újszilváson, az Abonyi úton. Az ütközés következtében az egyik autó az út menti árokba csapódott, és egy fán fennakadt, a másik személyautó forgalmi akadályt okozott. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt.

 

 

 

Közbiztonság:

 

 Ezzel a recepttel ugyanúgy süthet gluténmentes pizzát vagy kenyeret, hiszen ma már otthonunkban is gond nélkül elkészíthetjük ételeinket. Az elkészítése igen egyszerű és a Schär pékség weboldalán részletes útmutatót is találhatunk. A gluténmentes étrendet tartóknak a pékség mindenben segítséget nyújt. 

Külvilág:
Abony   

 

Régóta keresed az igazit, de eddig jó ideje csak félresikerült randikat tudhatsz a hátad mögött? Gondoltál már arra, hogy Te is csatlakozz az online ismerkedők népes táborához? Az ismerkedés napjainkban egészen más irányt vett, mint az nagyszüleink idejében ismert volt. 

Közélet:
Abony   

 

Az internet napjainkban nem csak szórakozás, tájékozódás vagy kapcsolattartás terén bizonyul remek választásnak, hanem akkor is, ha vásárlásról van szó. Webáruházak százai várják az érdeklődőket, és ma már szinte nincs is olyan termék, melyet ne szerezhetnénk be ilyen módon. 

Külvilág:
Abony   

 

A mini bölcsőde kialakítása nevű projekt 50 millió forintot nyert. Így Törtelen fejlesztik a bölcsődei ellátást. Törtel mellett szintén 50 milliót kapott Újszilvás a bölcsődéjének fejlesztésére. 

Közélet:
Törtel   

veroniq - 2019.07.25. 11:51

 

Villanyoszlopnak ütközött, majd egy fának csapódott egy személygépkocsi szombaton délután Cegléden, a Szüret utcában. Az ütközés következtében az oszlop eltört. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járművet, a megsérült fát láncfűrésszel kivágták, majd biztosították a helyszínt.

 

 

Közélet:

 

 

Betiltotta a BoomBoom férfiaknak szánt étrend-kiegészítő forgalmazását a Nébih, az intézkedés az interneten rendelt készítmény gyógyszerhatóanyag-tartalma miatt vált szükségessé, és a hamisítás miatt feljelentést tesznek.

Egészségünk:

Nyílt napot rendeznek az abonyi Vintage Ékszerház- és Műhelyben, ahol gyönyörű míves lakberendezési tárgyakkal várják a kedves vásárlókat, július 27-én szombaton 9- től 17 óráig a Szolnoki út 59. szám alatt. Molnár Hanna már művészi fokra vitte a vintage stíusú lakbrendezési tárgyak, kellékek gyártását, gyönyörű termékei a Vintage Ékszerház facebook oldalán megcsodálhatók, IDE kattintva.  

Közélet:
Abony   
Első<< Előző135136137138139140141Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Egyre több az érzékeny, egyre jobb az alternatíva: mit kell tudni a növényi tejekről?

 

A növényi tejek igazi sztárrá váltak az utóbbi években – nemcsak a kávézókban, hanem otthon, a reggelizőasztalon is. Egyre többen választják őket laktózérzékenység vagy vegán életmód miatt, vagy egyszerűen azért, mert könnyebben emészthetők, finomak, nem viszik fel a vércukorszintet és rengetegféle formában elérhetők.

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok