Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8105, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző1362136313641365136613671368Következő >>Utolsó

Pintér Gábor alezredes, Abony őrsparancsnoka arról tájékoztatta lapunkat, hogy nem az abonyiak intézkedtek a ma reggeli, négyes elkerülőn történt balesetben. Olvasónk jelentette a baleset tényét, elmondta, hogy teljes útzár van és a tűzoltók mentenek. Ez igaz is volt. Pintér Gábor a szolnoki, illetve a ceglédi rendőrség munkatársaitól megtudta, hogy a baleset, illetve pontosabban pályaelhagyás a 92.800-as kilométerszelvénynél történt.

Közbiztonság:
Baleset   

Ebben az évben is megrendezésre került az országos Bolyai Csapatverseny magyar nyelv és irodalomból. A Gyulai iskolából 10 csapat nevezett a versenyre. A 7.b osztályosok csapata a megyei fordulón I. helyezést ért el, így továbbjutott az országos fordulóra, melyet az idén Tatán rendeztek meg.

Oktatás:
Gyulai   

veroniq - 2012.01.04. 17:40

Az érintett vállalkozók már lázasan készülnek arra, hogy februárban el kell hagyniuk a terepet. Hamarosan bulldózerek érkeznek az abonyi piacra és lebontják azt, amit csak retro piacként emleget a nagyközönség. A játékbolt végkiárusítást tart, hamarosan mindenki menekülőre fogja, van aki végképp bezár majd, hiszen nem tudja vállalnia horribilis bérleti díjat az abonyi piac területén.

Közélet:
Abony   
Piac   

Ombudsman: nem megfelelőek a testnevelés feltételei az iskolákban- Budapest, 2012. január 4., szerda (MTI) - Szabó Máté ombudsman szerint nem megfelelőek az iskolai testnevelés és a diáksport intézményi feltételei, ez pedig akadályozza a magas szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: 

Oktatás:
Abony   

veroniq - 2012.01.04. 11:55

Alkotmányos alapjog lett az önvédelem.- A bűnözőknek a jövőben számolniuk kell azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják. Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni.

Közbiztonság:

Nekik már semmi sem szent. Ismeretlen tettesek enyhén szólva feldúlták hősi halottaink emlékművét a főtéren. A térfigyelő kamerák kereszttüzében nyilván még élvezték is, hogy a virágokat kiborították, a mécseseket és a koszorúkat szétdobálták. Így izgalmasabb. Sok millió forintos rendszert telepítettek a közelmúltban ide. Ezen kívül a múlt év végén a betlehemi jászolt is megrongálták, szintén ismeretlen tettesek.

Közbiztonság:

veroniq - 2012.01.04. 11:03

Olvasónk jelenti: Hatalmas baleset történt az Abonyt elkerülő négyes úton a közelmúltban. Teljes útzár van életben, az abonyiak megint számíthatnak arra, hogy beterelik a forgalmat a városba. Aki teheti, jó messze kerülje el most az elkerülő szakaszt! Iszonyatos kamionsor áll végig az úton, a tűzoltóság nagy erőkkel felvonult és megkezdték a  mentést! Nem értem el Pintér Gábor alezredest, Abony rendőr őrsparancsnokát. Ha megtudok valamit, természetesen közzéteszem.

Közbiztonság:
Baleset   

A Le Monde-ot olvassák, de először mindig Plantut nézik a címlapon azok, akik a több mint 330 ezer példányban megjelenő mértékadó párizsi napilapot veszik. Már csak ezért is figyelemre méltó, hogy a neves karikaturista Magyarországot tűzte tollhegyére a Le Monde hétfőn megjelent, keddi keltezésű számában.

Citrom-díj:

veroniq - 2012.01.04. 09:56

II. Intersport kupa- U11 Korosztályos teremlabdarúgó bajnokság- Abony- Városi Sportcsarnok- 2012. január 8.

Programok:
Foci   

Csak erős idegzetűeknek ajánlom az itt megtekinthető videót, mely az államadósságról, a magyarországi királyokról szól. Arról, hogy hogyan nyomorodik bele egy parányi ország a hiteleinek a visszafizetésébe. Eddig egyik " királyunknak " sem volt bátorsága azt mondani, hogy ELÉG! Nem fizetünk többet. Talán nem is lesz..... 

Politika:
Politika   
Első<< Előző1362136313641365136613671368Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Egyre több az érzékeny, egyre jobb az alternatíva: mit kell tudni a növényi tejekről?

 

A növényi tejek igazi sztárrá váltak az utóbbi években – nemcsak a kávézókban, hanem otthon, a reggelizőasztalon is. Egyre többen választják őket laktózérzékenység vagy vegán életmód miatt, vagy egyszerűen azért, mert könnyebben emészthetők, finomak, nem viszik fel a vércukorszintet és rengetegféle formában elérhetők.

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok