
Interjú az Új Magyar Gárda Dél- Pest Megyei szakaszparancsnokával - Előjáték: Nem masíroztak, nem is léptek egyszerre, csak jöttek, mosolyogtak, és úgy tűnik, hogy győztek. Abony kedvelte őket, félelmet sem keltettek senkiben.

Abony város önkormányzata több, kényszerű döntés meghozatalára kényszerült az előző képviselő testületi ülésen. Négy órán keresztül vitáztak a települési képviselők azon, hogy hogyan lehet leszorítani a kiadásokat. A polgármesteri hivatalban létszámstopot rendeltek el, de nem vehetnek fel a nyugdíjba vonulók helyére sem senkit az intézmények vezetői. Minden új felvételhez a képviselő testület engedélye szükséges. Az oktatási intézmények mindegyikében elbocsátásokra lehet számítani.


Tegnap a képviselő testület tagjai arról döntöttek, hogy nem bontják le egyelőre az abonyi piac területén található épületeket. Mint ahogyan jóslatunk beteljesedett, csak Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester és Habony István MSZP-s képviselő ragaszkodott a bontáshoz.


Néhány falu és nagyobb település kiskirályai lesznek a járási vezetők, akiknek a hatásköréről éles vita folyik a kormánypárti frakciókban. A jövőn nem nagyon ábrándozhatnak, de az emberek mindennapi ügyei az ő kezükben futnak majd össze. Egy tizenkét évig jegyzőként dolgozó ember szerint a hatalom sokszor még nagyobbnak is tűnik, mint amilyen valójában.

Fantasztikus előadást produkáltak a kicsiknek ismét a Gönygszemek óvodájának dolgozói. Az óvónénik produkciója ámulatot, örömöt és boldogságot varázsolt gyermekeink arcára. Nézzék meg Önök is a fenti videot, érdemes! Kattints a címre, ha nagyban néznéd!

Csörnyei Ida természetgyógyász ajánlja! - Fűben fában / meg az almában/ az orvosság!!- Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban istudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének. Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a piacon. Nagyon jól tárolható, szállítható.

Ángyán József levelét megírta: vidékfejlesztés alatt sajnos egyelőre azt kell érteni, hogy a korrupt fideszes hátország pótkocsis traktorral lopkodja a pénzt és a földet. Nemcsak azt, ami nincs lecsavarozva, de még azt is, ami a föld alatt van. Az effajta vádak eddig is felbukkantak itt-ott, korrupcióról mindig mindenhol hallani, a vidékfejlesztés pedig Torgyán József óta szimbóluma annak.

Február 24-én farsangi bulit szervezett a Somogyi Imre Általános Iskola 2. m. osztálya. A gyerekek izgatottan várták, hogy ki, milyen jelmezben jelenik meg. Volt is nagy meglepetés! – főleg amikor az osztályban megjelent egy „ rendőr „. A tanító nénik szerveztek a gyerekeknek játékos vetélkedőket és tombolát is. Volt zene, tánc, és természetesen a fánk sem maradhatott le az asztalról! Reméljük, a jövő évi farsang is ugyanilyen jó kedvvel, kacagással fog eltelni, mint az idei. Galéria ITT


Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
