
Néhány hónappal ezelőtt kezdte meg az Abonyi Kézilabda Club a szivacskézilabda oktatását a legkisebbek számára. Már négy éves kortól várják a kicsiket, hogy megtanítsák őket az Abonyban igen népszerű sportág alapjaira. Minden szombaton a Vasút út 8. szám alatt „ edzenek „, ahol az egy óra elteltével a gyerekek szinte könyörögnek azért, hogy ne érjen még véget a foglalkozás.


A 2011-es év legjobb fotói a Lánglovagokon- A szavazatok alapján Paul Tamás tű. ftőrm., Danielisz Gábor és Kis-Guczi Péter alkotásai érdemelték ki Az év fotója a Lánglovagokon 2011. címet. A Lánglovagok Egyesület különdíját Irimiás László nyerte. A Lánglovagok.hu tűzoltóportálon 2011-ben megjelent több mint 12 ezer fotó szállt versenybe Az év fotója a Lánglovagok 2011. címért.


„ Kara Kocsér felőli szélén most oltanak több hektáron, a községből látni, pedig 4 km- re van a tűz.(körben erdők) Kell a törvény meg a tilalom! A hülyékkel is be kell tartatni, ha másként nem akkor jelentve. „- írta olvasónk. Mindez annak ellenére történt, hogy országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a miniszter. Az esettel kapcsolatban megkerestem Palya Istvánt, Jászkarajenő polgármesterét, aki lapunknak elmondta....


Az elmúlt hét végén az ABONETT KC női kézilabda csapatai Szarvason játszottak mérkőzéseket, ahol mind a felnőtt, mind az ifi játékosok diadalt arattak. A felnőtt meccs hatgólos abonyi győzelemmel zárult, 14:17-es félidőt követően a végeredmény 27:33 lett ide. Az ABONETT a tabella éllovasa továbbra is, már nagyon elhúztak a mezőnytől a lányok.

Szeretnénk a VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából felhívni a figyelmüket a rendezvényünkre, amelyet a gyermekekkel együtt tartunk március 25-én 11 órától Szurdokpüspökiben, ahol erdészek szakvezetésével megismertetjük a gyermekekkel az általunk örökbe fogadott különleges forrásokat, majd a kirándulás után a polgármester asszony látja vendégül a gyermekeket egy kis friss kenyérrel, erdei lekvárral és mézzel.

Megtelt a Szent Imre Közösségi Ház Nagyterme március 10-én szombaton a magyar nóta kedvelőivel, akik egy igazán színvonalas és hosszú műsorban gyönyörködhettek, ez zene volt a léleknek is, nem csak a füleknek. Legalábbis erről számolnak be azok, akik itt jártak. A rendezvényt „ Ahogyan én szeretlek „ címmel szervezte a Bihari Színkör. Galéria ITT Fotó: Polyák Attila


Kedves Olvasónk, Csörnyei Ida természetgyógyász ajánlotta figyelmünkbe az itt olvasható írást. Vannak akik szerint a magyar fogyasztókat tudatosan mérgezik a sóval…. Az emberek nem törődnek ezzel, fel sem fogják és el sem hiszik....pedig mindannyian tanultuk anno az általános iskolában, hogy a só NaCl! Se több, se kevesebb! van még egy szabvány is erre, a sószabvány ami kimondja.....


Mivel már több olvasónk jelezte, és én is látom, nem szeretném megvárni, hogy valamelyik olvasónk blogbejegyzésében vagy kommentben nálam jóval erőteljesebb hangnemben szólaljon fel arról, hogy az Abonyi Polgármesteri Hivatal egyes dolgozói munkaidejükben a facebookot előszeretettel nézik. Ezen kívül lájkolnak, kommentelnek, megosztanak.


Elegük van..... Cegléden és Nagykőrösön is kampányolni fog március 14-én Vágó Gábor, az Elég a kiszolgálltatottságból szlogennel induló népszavazás kampányfőnöke, országgyűlési képviselő. LMP-s ismerősöm a következőt üzente nekem: Vágó Gábor ( a Népszavazás2012 kampány főnöke, országgyűlési képviselő ) látogat Ceglédre és Nagykőrösre. Szerdán, du. 14 óra tájékán érkezik Ceglédre a vasútállomás elé, ahol szervezik az aláírásgyűjtést, majd 16 órától Nagykőrösön lesz az LMP-s prominens, a főtéren, a körforgalom- Kecskeméti utca találkozásánál. " Április 2-ig 200 ezer aláírást kell összegyűjtenünk, hogy utána kiírják a népszavazást, ebben rád is szükségünk van! " - mondja az LMP

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
