Mint arról már beszámoltunk Önöknek és természetesen az országos sajtó is, miután értesítettem az MTI munkatársát, ellopták a Milleniumi Emlékparkból a lélekharangot, mely a hősök emlékére szólt. Eddig. Nekem ez olyan, mint valamiféle sírgyalázás, hiszen ez a bronzharang az elhunytakért, mártírokért, áldozatokért és még Trianonért is szólt. Nem vagyok túl pesszimista típus, de előre érzem, hogy ez a harang ugyanarra a sorsra jut vagy jutott, mint Somogyi Imre bronzszobra....
Másfél perc leforgása alatt rámolták ki az abonyi LPG gázkutat eddig ismeretlen elkövetők az éj leple alatt, szerdára virradóan. Ezt az információt lapunknak a töltőállomás üzemeltetője, tulajdonosa megerősítette. Összesen félmillió forint értékben vittek el dohányárut. A gázkút rendelkezik riasztóval. Három terméskővel dobták be a bejárati ajtót, a riasztó megszólalt, másfél perc múlva a rendőrség is megérkezett a területre, a szomszédok is szemtanúi voltak az eset végkifejletének.
Mindenki nagyon vigyázzon magára, szomszédjára és értékeire az éjszaka folyamán az alábbi utcákban és azok környékén! Olvasónk jelentette, hogy a környéken mászkált órákon át egy sötét grafitszürke személyautó, ha minden igaz, akkor Fiat típusú. Nagyon lassan haladt és mellette ment hat irokézre hasonlító gyanús állampolgár, négy férfi és két nő. Ők nézegettek be a házakba, vissza- visszafordultak, mintha keresnének valamit.
Nem mese ez gyermek!- mondhatja az, aki ezt az igaz történetet elolvassa, az ÉLET írta, és bizonyítja, hogy van ÉLET ott, ahol segítenek, ahol csodák történnek, és újjászületnek EMBEREK. Egy vesetranszplantált Barátom, Olvasónk küldte el nekem ezt a kis történetet, melyet ajánlok minden olyan Embertársam figyelmébe, aki olyan dolgokon aggódik például, hogy milyen étel kerüljön az asztalra, mit vegyen fel estére, milyen autót vásároljon magának vagy hová is menjen nyaralni.
Olvasónk jelentette, hogy egy egész kisbusznyi rendőr érkezett ma Abonyba, akik a TESCO parkolójában nyitott hátsó ajtókkal " mozogtak ". Én magam is láttam személyesen, ahogyan a főúton az irodám előtt fordultak meg. Néha, hangot is adnak itt létüknek. Szó szerint, hiszen szirénáznak is. Próbáltam elérni az őrsparancsnok helyettest telefonon, de eddig nem sikerült. Így nem tudom a konkrét okát sem annak, hogy miért érkeztek. Minden esetre vigyázzanak magukra nagyon, minden közlekedési jogszabályt tartsanak be, és persze: Reszkessetek bűnözők!
Forrás: László Ferenc blogja: Lesz-e bánya Jászkarajenőn? - tette fel a kérdést 1987-ben a Pest Megyei Hírlap újságírója. Kőröstetétlen és Jászkarajenő lakosságának legnagyobb örömére éveken keresztül termelték a vályogot a karai határból, amelynek egyszercsak a Ceglédi Földhivatal verdiktje vetett véget. A hivatalban végzett ügyészi vizsgálat után szólították fel a dr. Lakos László által vezetett Árpád Tsz-t, hogy szüntesse meg a vályogkitermelést.
Felröppentek olyan hírek, mely szerint készül egy olyan jogszabály tervezet, mely szerint az iskolák államosítása maga után vonhatja a menzák, a közétkeztetés állami kézbe adását is.
Kedves olvasónk fordult hozzám azzal, hogy utcájukban nincsen közvilágítás. Kérte a segítségemet, egyszerű volt a kérdésem: bejelentette már a hibát? Kiderült, hogy nem. Sőt, később kiderült, hogy még senki sem. Íme, a fejlemények, olvasónk levele: „ Közvilágítás ma este még nincs így felhívtam az E.ON hibabejelentőt. Ott az ügyfélszolgálatos kérdésemre elmondta, hogy tényleg nincs ( micsoda megállapítás )
A tavalyi esztendőben az önkormányzati tulajdonú cég, mely a város projektjeinek lebonyolítására jött létre, nyereséget könyvelhetett el. A mindenki számára elérhető elektronikus beszámolókat tartalmazó oldal szerint adózott is a pozitív eredmény után, az államnak összesen 378.000 forint társasági nyereségadót fizettek be. 3.725.000 forint volt az adózás előtti eredményük. 3.347.000 forint pedig az adózás utáni.
Két tűzoltóautó, négy mentő érkezett a helyszínre, valamint a rendőrség munkatársai is, egy riasztásra. A bejelentő rengeteg sérültről számolt be, azt mondta, hogy nagy baleset történt és gyerekek is beszorultak gépjárművekbe. A kiérkező segítségnyújtók azonban a helyszínen észlelték, hogy a belesetnek nyoma sincs. Az ilyen vaklárma sajnos nem ritka az országban.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények