Bár több tucat példa bizonyítja, hogy a Fidesz a haveri körök kifizetésére használja a termőföldet, Kajászó esete azért különleges, mert itt bizonyított a konkrét jogsértés. Egy magánszemély birtokában ugyanis maximum 300 hektár nagyságú és 6000 aranykorona értékű földterület lehet, a hírhedt Fidesz-közeli nádfedő azonban több mint 8000 aranykorona értékű földre tette rá kezét.
Se szobor, se önállóság.- A gyakorlatban például ez a rendszer azt is jelenti majd, hogy nem az abonyi iskolaigazgatók vagy önkormányzati képviselők fogják megmondani, hogy hány első osztály indulhat. Még nagy a tanácstalanság ezen a területen, de máris munkába álltak az új vezetők.- Böngészem a hivatalos szervek által kiadott tankerületi listát, melyen a nagy iskolai múlttal rendelkező Nagykőrös önálló tankerületi központként szerepel. Eddig rendben is volnánk, bár a központ vezetője, a László Ferenc megyei képviselő cikkében megírtak szerint az albertirsai FIDESZ vezető lett, Lebanov József, tehát valószínű, hogy jó káderek jutottak a csúcsra. A listán természetesen nincsen Abony… Sajnos túl kicsik vagyunk és nem sikerült a mikrotérséget megerősíteni. Mi ebben is Ceglédhez tartozunk. Cegléd megyeközpont lett egyben…. Legalábbis, ami az oktatást illeti.
Októberben a fogyasztói árak 6%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek, a szeszes italok, dohányáruk és az egyéb cikkek, üzemanyagok az átlagnál jobban drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve, és a ruházkodási cikkek árai is csak kis mértékben emelkedtek. Egy hónap alatt – 2012. szeptemberhez viszonyítva – a fogyasztói árak 0,1%-kal emelkedtek.
Ugye, hogy más ez a címer? Hát persze, mert ADONYÉ.....- Már nem először fordul elő, hogy országos sajtóban se kép, se hang és összekeverik Abonyt a valóban hasonló nevű Adony településsel. Ma reggel megláttam a Szabadföld hírét, mely nem túlzottan pozitív fényben tünteti fel az egyik vállalkozást, mert a jelek szerint tetemes összeget csaltak el..... Szerencsére NEM abonyi gabona raktárról van szó, ne dőljenek be neki. Ha Ön is találkozik olyan esettel, amikor összekeverik a két várost, kérem küldjék el nekünk a linket. Javaslonám egyébként a két település vezetőségének, hogy vegyék fel egymással a testvérvárosi kapcsolatot és közösen mutatkozzanak be az országnask, hiszen bizonyára van olyan eset, amikor ADONY helyett szerepel ABONY..... Íme, a mai hír:
veroniq - 2012.11.12. 19:37
Döntött az Országgyűlés a választási eljárási törvényhez benyújtott módosító indítványokról. A kampányidőszakot ötven napban határozták meg, ezalatt a plakátokon és szórólapokon kívül a pártok csak a nyomtatott sajtóban - köztük az országos napi- és hetilapokban - és a közszolgálati médiában hirdethetnek. Kereskedelmi médiumokban és az internetes hírportálokon sem hirdethetnek a pártok 2014-ben az új választási szabályok szerint, amelyeket hétfőn hagyott jóvá a parlament.
Szerkesztőségünk és olvasóink nevében is szeretettel gratulálunk!- 2012.11.10. Közép Magyarországi Területi Bajnokság , Tombor István Emlékverseny, unaújváros (105 induló) - Az Abonyi BC versenyzői 10 érmet nyertek a kötöttfogású diák I-II, serdülő korcsoportban megrendezésre került versenyen. Eredmények: Diák II.(2001-02 ) 29 kg Kecskeméti Dávid I. hely , 32 kg Kovács Kevin III. hely, 35 kg Seres Attila I. hely, 38 kg Szávai Norbert I. hely, 54 kg Kis Máté I. hely, 58 kg Kunfalvi Bence I. hely
Vonatkozó cikkünket iDE kattintva olvashatják! - Olvasóink szóltak, mert nem igazán tetszett, amit a Gál Miklós úton tapsztaltak. Ma megint arra vezetett utam és lefényképeztem az elvileg " végeredményt ". Ilyen lett az utca, nem maradtak ott a földkupacok az út szélén és az utat is elegyengették. Nem tisztem megmondani, hogy ez most jó-e így vagy sem, de szemmel láthatóen JOBB.
Most ért véget a piac területén egy bejárás, melyen az önkormányzati hivatal munkatársai is részt vettek. Ha minden igaz, akkor még az idén ( végre ) nekikezdenek, annak érdekében, hogy egy új, korszerű csarnokot építsenek. Biztosnak látszik az is, hogy a testület új döntést fog hozni, mert mégis le kell bontani a volt Keravill épületét, hiszen az építkezéskor a szállítójárművek máshol nem tudnának bemenni az építési területre. Mint arról korábban beszámoltunk, civilek íláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy bontsák le a Keravillt. Lapunk úgy tudja, hogy nem gyűlt össze elég al&aac
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények