Megtörtént a Hivatal épületének komplex akadálymentesítése, melyre jelentős pályázati támogatást nyert el a város. Elkészült a mű, melynek összköltsége 37 millió forint volt, és csak hétmilliót kellett Abonynak önerőként mellétennie a munkálatok elvégzéséhez. A Hivatalban folyó munkálatok a nyár folyamán sok bosszúságot okoztak a dolgozóknak és az ügyfeleknek egyaránt, mert nem zárták be egyetlen egy munkanapra sem az épületet a lakosság elől.
Ennek persze voltak jó és rossz oldalai is. Sokszor iszonyatos porban és zajban kellett a dolgozóknak munkálkodniuk, de szerencsére kibírták a totális káoszt. Mára már minden a helyére került és várja a maradék mintegy 30 főnyi munkatársi gárda január 1-től a járási hivatallal való közös munkát.