Színesfémtolvajokat fogott a rendőrség Ózd mellett. A 42 tagú Kanalas család azért lopott, hogy űrhajót építhessenek. A Marsra menekültek volna a világvége elől. Az utóbbi évek legnagyobb színesfémtolvaj hálózatát sikerült felszámolnia a rendőrségnek Ózd mellett egy tanyán. A rendőrkézre került családtagok különös indokkal próbálták igazolni a rovásukra írt bűncselekményeket.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el a Btk. 300/C szakasz (3) bekezdés a) pontjába ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő, jelentős kárt okozó számítógépes rendszer és adatok elleni bűncselekmény gyanúja miatt. Az elkövetők számítógépes adathalász programok, illetve különböző számítógépes vírusok segítségével megszerezték a sértettek internetes banki műveletekhez szükséges belépési adatait, amelyek segítségével a sértettek számlájáról pénzösszegeket utaltak el különböző hazai és külföldi bankszámlákra.
Advent idején készülünk az év egyik legszebb ünnepére, a Karácsonyra. Ilyenkor hatványozódik a szeretet, elsősorban gyermekeink, unokáink, szűkebb és tágabb családtagjaink felé. Ezalatt az idő alatt viszont gyakrabban gondolunk azokra is, akik nehéz körülmények között élnek és szeretnénk valamilyen módon széppé tenni számukra is az ünnepet. Ezt a szándékot nagyon sokan kifejezték az elmúlt hetekben. Így tett az Abonyi Tesco Áruház Igazgatója, Benczi János is.
A MiAbonyunk karácsonyi készülődésének támogatója az INNOVEN!- Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, így nem csoda, hogy a legtöbb hiedelem ehhez az idõszakhoz kapcsolódik. Karácsony éjszakájának mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak, ősidők óta úgy vélik az emberek, hogy amit ekkor kívánnak, az valóra válik. Így rengeteg babona is kötődik ehhez az estéhez, mellyel a szerencsét és a gazdagságot próbálták megidézni, a rosszat pedig elűzni.
Egyelőre senki ne induljon útnak Pest megyében, mivel a térséget hamarosan eléri az ónos eső, különösen a Zsámbéki-medencében lehetnek fennakadások - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője vasárnap kora délután. A társaság sószóró gépei közül a legtöbb - összesen 48 - most is Pest megyében dolgozik - mondta Pécsi Norbert. Szentendre környékén a folyamatos hóesés miatt a csúszós főutakra több gépet is kivezényeltek, erőteljesen szórják a pilisi emelkedőket is, ahol több munkagép, egy korábbi baleset nyomán elrendelt útzár következtében, jó ideig várakozásra kényszerült - tette hozzá a szóvivő.
Lőszereket árult az interneten egy nagykőrösi férfi. A rendőrök fegyvert is találtak a lakásán megtartott házkutatás során. Az internetes lőszerkereskedőt egy világhálót böngésző rendőr, a Nagykőrösi Rendőrkapitányság egyik munkatársa buktatta le. A 30 éves nagykőrösi férfi lakásán a napokban megtartott házkutatás során hatástalanítottnak tűnő lőszereket, lőszerelemeket találtak a nyomozók, de egy vadászpuska és három légpisztolyt is előkerült.
Pár mondatban leírnám, hogy mire érdemes oda figyelnünk, az egészségünk megőrzéséhez az ünnepekre készülődve. A kinti minuszokra érdemes oda figyelnünk,ha kimegyünk. Mindenképpen tegyünk a fejünkre valamit (sapkát, sálat, kapucnit), mert a szervezet hővesztesége a fejen elérheti a 30%-ot is. -Ha szél fúj- ha hideg, ha meleg- akkor is védjük a fejünket a szél ellen. A szél a fej nyílásain behatolva sok féle betegséget tud a szervezetbe juttatni. A megfázások nagyrészéért a szé l és a hideg a felelős.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények