Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8089, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Politika
Első<< Előző9899100101102103104

Romhányiné Dr. Balogh Edit valamivel több pénzt vihet haza az elkövetkezendő négy évben, mint eddig. Gyakorlatilag számára az adható maximum fizetést szavazták meg a képviselő testület tagjai, mert az eddigi 12,5-es szorzó helyett 13,5-szeres lett megállapítva számára. Ez azt jelenti, hogy négy év alatt csak az illetménye több, mint harminc milliót tesz ki. Ehhez jön még több, mint négymilliónyi költségtérítés.

Az emelés ötletével Kelemen Tibor rukkolt elő, ő tett erre javaslatot. A többi maradt változatlan: azaz a képviselők, bizottsági tagok és külsősök ugyanannyit vihetnek haza, mint korábban.

LŐVE

Politika:

miabonyunk - 2010.01.08. 23:05:37

Gusztustalan lesz- megint a kampány?

 

Az alábbiakban Földi Áron városi képviselő írását teszem közzé. Szó esik benne a lefizetett abonyi romákról is.... Idén is ez lesz?

 

Az átlátható politika az átlátható kampányfinanszírozással kezdődik!

 

A Lehet Más a Politika december 20-án arra szólította fel a képviselőket, hogy rendkívüli ülésen rendezzék a kampányfinanszírozás ügyét még az országgyűlési választás kiírása előtt. Az egyes pártok választásonként maximálisan 386 millió Ft-ot költhetnének, ennek ellenére egyértelműen kimu­tatható, hogy a két nagy párt a megengedettnél sok­kal többet költött 2002-ben és 2006-ban is. Az egyéni jelöltekre így 1-2  millió forint jut, azonban ennek egyes becslések szerint a pártok illegálisan ennek tízszeresét is felhasználják.


 

Tóbiás József MSZP-s pártigazgató neve nem ismeretlen a nagykőrösi választókerületben.Az ejtőernyősként induló politikus arcképe egyetlen villanyoszlopról sem hiányzott 2006-ban,

Politika:
Politika   
Első<< Előző9899100101102103104
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok