Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8097, belépett felhasználók: 0.

Címke: "Abony"
Első<< Előző178179180181182183184Következő >>Utolsó

admin - 2015.05.13. 12:54

 

Garázdaság miatt indult eljárás ismeretlen tettesek ellen a Ceglédi Rendőrkapitányságon állampolgári bejelentés alapján, mivel a bejelentő Abony egyik vendéglátóhelyén észlelte, hogy két, általa ismeretlen személy bántalmazza 42 éves abonyi ismerősét. A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján - könnyű sérülést szenvedett. 

Közbiztonság:
Abony   
 0 Hozzászólás    

admin - 2015.05.13. 12:45

 

Egy 60 éves abonyi lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2015. márciusától több esetben is pénzt kért a sértettől. A sértett egy alkalommal több, mint 280 ezer forintot át is utalt a tettes által megadott bankszámlára. Az ismeretlen tettes, - akivel a sértett az interneten keresztül ismerkedett meg, - ezt követően ismételten pénzt próbált tőle kérni, azonban az abonyi sértett ezt már nem teljesítette. Az átutalt összeget a sértett már hiába követelte vissza. Az ügyben csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyik nyomozás.  

Közbiztonság:
Rablás   
Abony   
 0 Hozzászólás    

admin - 2015.05.13. 12:40

 

Ismeretlen tettes 2015. május 4-én Abony egyik lakatlan tanyájának hátsó drótkerítését kifeszítette, kibontotta, majd így bejutott az udvarra és az épületen lévő kamerát megrongálta. Ezt követően a tettes a lakóépület főbejáratát, valamint a melléképületen lévő műhely ajtaját befeszítette és a helyiségekben kutatást végzett, azonban nem tulajdonított el semmit.


Lopási kár nem keletkezett, a rongálási kár azonban eléri az 50 ezer forintot.
 

Közélet:
Abony   
 0 Hozzászólás    

admin - 2015.05.13. 12:34

 


Úgy látszik Abonyban mindig is nagy sláger marad a kerékpárok lopása, viszont már nem csak a boltok és üzletek elől próbálkoznak az eltulajdonításával, hanem az ingatlanok udvaraira is bemerészkednek az elkövetők.

 


Hivatalos tájékoztatás:


Ismeretlen tettes ellen indult eljárás lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt, aki 2015. május 2-ára virradóra eltulajdonított 2 kerékpárt egy abonyi ingatlan udvaráról.
  

Közbiztonság:
Abony   
 0 Hozzászólás    

admin - 2015.05.13. 12:09

 

2015. április 22-én a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 38.Fpk.01-15-001602/6. számú végzésével elrendelte a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolását. A bíróság által kijelölt felszámoló a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (1071 Budapest, Damjanich u. 11-15., cégjegyzékszáma: Cg.01-09-920128). A felszámoló biztos: dr. Piller Zsuzsa. A felszámolási eljárásba Abony Város Önkormányzata 2015. április 29-én bejelentkezett. 2015. május 7-én Dr. Piller Zsuzsa felszámoló biztos visszaigazolta az önkormányzat követelését, mely megegyezik a Zrt. által korábban visszaigazolt 279.359.532 Ft-tal. 

Közélet:
Abony   
 1 Hozzászólás    

admin - 2015.05.13. 07:05

 

 Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ismételten országos
    Szemétgyüjtési akciót hirdetett.

 

A Városunk Fejlődéséért Egyesület csatlakozott a felhiváshoz, annak érdekében, hogy városunkban az illegális személerakó
helyek megszűnjenek.

 

Kértük, hogy aki teheti mint önkéntes csatlakozzon a mozgalomhoz. Ezen időpontig a jelentkezők:


- Polgárőrség
-Polgármesteri Hivatal
-Somogyi I. Iskola-
-Abonyi Karitász
-Gyulai G.M.Iskola
-Magánszemélyek
-Mezőgazdasági Vállalkozók
A jelentkezők száma: 135 fő.

Közélet:
Szemét   
Abony   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2015.05.07. 19:52

Szeretném felhívni az illetékesek figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy az útmunkások még ősszel a Szelei út- Harkányi Frigyes utca sarkán egy dombot építettek a törmelékből. Ezt így hagyták, majd odébbálltak. Tavaly óta éktelenkedik ez a trutyi itt a sarkon, balesetveszélyt is okozva. Jó lenne ha valaki elvinné ezt innen, bár már úgy tűnik, hogy ez valami természetes építmény, mert a dudva benőtte. A lakók elégedetten vették észre, hogy fényképezek....

Citrom-díj:
Abony   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2015.05.06. 23:36

Bár a rendőrség ma már országos közleményben is cáfolta a fekete furgonos emberrabló létezését, Olvasónkkal ma az alábbi eset történt: " Szombaton délután egy ismerősömnek a lánya és a barátnője, 22 év körüliek,  Törtelről Abonyon keresztül mentek Szolnokra du. 4-5 óra magasságban,  amikor Törtel és Abony között egy fekete furgon állt az út szélén és egy arab kinézetű férfi az út közepén állva erőszakosan próbálta őket megállítani. "- állítja kedves ismerősöm.

 

Közbiztonság:
Abony   
 0 Hozzászólás    

admin - 2015.05.06. 18:31

 

Kedves Olvasónk írt egy levelet, amiben panaszkodik, hogy kutyasétáltatás közben az otthonról gazdájának hanyagsága miatt elkóborló ebek rendszeresen megtámadják őt és pórázon tartott kutyáját.


Ezt a levelet kaptuk tőle:


"Olyan kérdéssel fordulok Hozzád, hogy kihez lehet fordulni, jelenteni, ha utcán lévő kutyával találkozok, legyen az kóbor vagy szimplán kiszökött kutya.
Kutyánkkal rendszeresen járunk sétálni és sajnos nem egyszer előfordult, hogy utcán lévő kutya nekünk támadt.
Legutóbb tegnap történt az Antos János utcában, ahol egy németjuhász támadt meg olyan szinten, hogy a kutyám sebét össze kellett varrni. 

Közbiztonság:
Kutya   
Abony   
 1 Hozzászólás    

admin - 2015.05.06. 12:44

 

A rendőrséghez a közelmúltban több alkalommal jutott el olyan hír a közösségi médiából, illetve az onnan származó értesülésekre hivatkozva, miszerint az ország különböző helyszínein illetéktelenek próbálnak meg magukkal vinni, „elrabolni” gyerekeket.

 

A rendőrség - átérezve a szülők aggodalmát és a jelenség társadalmi súlyát -, a következőket kívánja közzétenni:

Közbiztonság:
Abony   
 0 Hozzászólás    
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok