Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8086, belépett felhasználók: 0.

Címke: "Közhasznú munka"
12Következő >>

veroniq - 2015.05.01. 20:57

Ceglédi kistérség: összesen 13 település érintett a startmunka mintaprogramban, 30 közfoglalkoztatási programban 457 főt foglalkoztatnak az önkormányzatok, ez összesen 539.574.918 Ft-os támogatási összeget jelent. - Gyakran látom Őket, szívesen beszélgetek is velük. Serénykednek közterületeinken, ők azok, akiknek nagyrészt köszönhető, hogy szépek és rendezettek közterületeink. Persze, ezen kívül sok egyéb más tevékenységben is részt vesznek, kedvelem őket, becsülöm szorgalmukat és kitartásukat. Azt gondoltam, hogy egy kicsit többet érdemelnek, mint amit az átlagsajtó elmond róluk. Köszönetet. A magam nevében, és persze kistérségünk lakóinak nevében is. A Ceglédi Járási Hivatal vezetőjét kértem meg arra, hogy adjon nekem bővebb tájékoztatást munkájukról, arról, hogy az egyes településeken hogyan, milyen formában folyik most a közfoglalkoztatási program. Dr. Terbe - Szabó Csilla Hivatalvezető lapunknak elmondta....

Közélet:
 1 Hozzászólás    

veroniq - 2014.08.30. 11:00

Több abonyi közfoglalkoztatott is azzal szembesült a héten, hogy a szokásos, mintegy 57.000 forintos fizetésük helyett, melyet napi hat órás munkájukért kapnak, kevesebbet fizettek ki számukra. Ennek oka az volt, hogy a helyi önkormányzat felé többüknek adóssága volt. Általában ez a kommunális adó meg nem fizetéséből adódott, volt aki majdnem 20 ezer forinttal kapott kevesebbet iskolakezdés előtt. A közhasznúak természetesen elismerik, hogy vannak tartozásaik a helyhatóság felé, de sérelmezik azt, hogy bár naponta találkoznak az illetékesekkel, előzetesen senki nem szólt nekik, hogy mire kell számítaniuk, és a részletfizetés előzetes lehetőségéről sem beszéltek velük a húsbavágó akció előtt.

Citrom-díj:
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.07.23. 14:15

Két napja számoltunk be Önöknek róla, hogy az abonyi zsidó temetőnél lévő főúti rész kerékpársávjában akkorára nőttek az árokparti növények, hogy az kerékpárral járhatatlanná vált, és balesetveszélyes. Nem sokáig kellett várakoznunk a jó tündérekre, mert ma reggelre helyre állt a rend, zavartalan a haladás. Érdeklődtem arról Parti Mihály alpolgármesternél, hogy kinek is köszöngető ez a gyors intézkedés és megtudtam, hogy a Közterület Felügyelet munkatársai felszólították a temető gondnokát a helyzet rendbe tételére, aki elmondta, hogy folyamatban van a terület rendezése. Alsó kép: Ilyen volt... Előző cikkünk a témában IDE kattintva olvasható

Közélet:
Abony   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.05.15. 20:37

Lapinformációink szerint Abonyban a felvett összes 35 közmunkásból tíz fő azért dolgozik, mert valamilyen szabálysértést követett el, összeütközésbe került a törvénnyel, és nem szeretné a pénzbüntetését befizetni, így inkább ledolgozza azt. Erre a törvény lehetőséget ad, más kérdés, hogy arányuk az összesenhez képest igen magas, több, mint 28 %. Ez azt is jelenti egyben, hogy elveszik a helyet azon rászorulók elől, akik más módon nem találnak maguknak munkát. Napi 5000 forint dolgozható le így a kirótt büntetésből.

Közélet:
 7 Hozzászólás    

veroniq - 2014.05.06. 18:41

Lapinformációink szerint egyelőre a mai napon egyetlen egy közmunkást sem foglalkoztatnak Abony városában. Ugyanis a múlt hó végével lejárt a szerződésük, státuszuk teljesen bizonytalan. Kérdéseikre nem kapnak megfelelő tájékoztatást, nem mondtak nekik konkrét határidőt, hogy mely nappal tudják majd újra alkalmazni őket. Így sajnos egyre koszosabb és elhanyagoltabb Abony. Ha koszos közállapotokat látnak, akkor gondoljanak arra, hogy ez azért van, mert a serény asszonyok sajnos most nem dolgoznak.

 

Citrom-díj:
 3 Hozzászólás    

veroniq - 2014.04.07. 18:23

 

Az alábbiakban Szabó Gyöngyi tanárnő levelét osztom meg Önökkel, melyet a közmunka programban részt vett tanítványainak írt szeretettel.

„ Örülök, hogy elvállaltam ezt a feladatot a sok bizonytalanság és negatív kritikák ellenére. Sikerült közös munkával a legjobbat kihozni a jogosan bírált alapanyagokból, melyet sok- sok érdekes és hasznos tudnivalóval egészítettem ki, nap, mint nap. A négy hónap viharos gyorsasággal repült el, közben jó közösséggé, érdeklődő, tanulni vágyó diákokká váltak az „ egyszerű „ közmunkások.

Oktatás:
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2013.10.28. 11:10

Több olvasónk is megkeresett azzal a kérdéssel, hogy vajon mit csinálnak több önkormányzati telken is a városban a közhasznú munkások. Nem mást, mint egy nyertes közmunka program keretében ültetvényeket telepítenek, melyek termőre fordulása esetén hasznot is hozhatnak majd. Ez egyébként egy országos „ jelenség „, a kistérségben is számos településen zajlik mostanában hasonló munka. Így sok állás nélküli polgártársunk kap lehetőséget valódi tevékenység végzésére és nem csak a szemét szedegetésére, bár ez utóbbi is nagyon fontos.

Közélet:
 3 Hozzászólás    

veroniq - 2012.08.24. 18:13

Cegléd, 2012. augusztus 24. A közérdekű munkabüntetésre ítélt Dabis József és Lendvai Róbert (b-j) takarítja a Pest Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata ceglédi irodájának udvarát 2012. augusztus 24-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Közbiztonság:
 2 Hozzászólás    

veroniq - 2011.10.24. 19:05

Kedves Olvasónk örökítette meg a megemlékezésre való készülődést, október 23-án, vasárnap, nem sokkal a városi rendezvény előtt, Nagykőrösön. Elmondta, hogy a közhasznú munkások teljes erőbedobással dolgoztak azon az ünnepen, hogy szép legyen a város közparkja. 

Külvilág:
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2011.06.14. 22:24:26

 Napi három óra utazásnál messzebb eső munkahely sem lehetne kibúvó a közmunkaprogram alól a kormány törvényjavaslata értelmében. Ha a munkaadó biztosít szállást és étkezést, el kellene fogadni a lehetőséget. Segélyt is csak az kaphatna, aki elvállalja a munkát, illetve rendben tartja a házát. A programba bevonnák az állami földeket és a magáncégeket is, illetve kitennék a szűrét annak, aki ittasan megy dolgozni.  A kormány korábban beharangozott nagy közmunkaprogramjának megvalósítása kezdődhet el annak a törvényjavaslatnak az elfogadásával, amelyet pénteken nyújtott be az országgyűlésnek Pintér Sándor belügyminiszter. Az indoklás szerint a tervezet célja a munkaképes, de a munkaerőpiacról kiszorult emberek foglalkoztatásának javítása, ennek eléréséhez azonban jelentősen szigorít a szociális ellátásokon is.

Közélet:
 0 Hozzászólás    
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok