veroniq - 2013.07.05. 19:17
A fővárosi Jobbik-frakció felháborítónak tartja, hogy a Fodor Gábor vezette szélsőséges liberálisok a magyar és a székely nép érzékenységébe gázoló politikai követeléssel álltak elő a köztéri deviancia propagálásának elősegítésére. Fodorék arcátlan módon azt követelik, hogy a történelmi hagyományainkat és a magyarság határok feletti összetartozását kifejező székely zászló mellé a deviáns köztéri homokosvonulás idejére tegyék ki a Városháza épületére a szivárványszínű lobogót is.
Ünnepi beszélgetés Varga Sándor plébániai kormányzóval- A fiatal atya gyönyörűen felújított helyi plébániai épületben fogad és büszkén meséli, mennyi mindent elértek az idő alatt, mely óta szolgálja Jászkarajenő település katolikus közösségét.
Erről számolt be Godó János polgármester örömmel. A legrosszabb helyzetben lévő közutak megjavításra kerültek, közben elkezdték már a földutak rendbe tételét is. Egy pályázaton nyertek hozzá munkagépet. Ha minden jól halad, akkor nyár közepére már az összes földutat rendbe tudják tenni. A polgármester büszke rá, hogy egy földúttal kevesebb van ismét a faluban, mert az Akácfa út lakói összefogtak, saját erőből és önkormányzati segítséggel zúzott kővel borították az utat.
A tűzoltók, a rendőrség kérésére, vasárnap óta kerestek egy eltűnt fiút a Zagyvában. Az eltűnést Jászalsószentgyörgyről jelezték, a tűzoltók több napja csónakkal és a szárazföldön is kutattak utána. Tegnap este fél tizenegykor Jászalsószentgyörgynél az úgynevezett Vadas részen találtak egy holttestet. Kiemeléséhez a jászberényi hivatásos és a jászalsószentgyörgyi önkéntes tűzoltók nyújtottak segítséget. A holttest azonosítását és a haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Abonyban 131 gyermek összesen 5895 adag ételt kap, ennek értéke forintban 2.593.800.- Cegléden 167 gyermek kap ingyen ebédet, ez 7348 adag, értéke pedig 3.233.120 forint. Nagykőrösön mindhárom összeg nulla. Kistérségünkből Abony, Cegléd, Albertirsa, vagyis az összes többi város benne van a lajstromban. Összesen megyénkben 2500 gyermek kap étkezési támogatást a nyárra, negyvenöt település részesül idén nyáron kormányzati támogatásban a nyári gyermekétkeztetés megoldásához.
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola- Tanfolymuk most pénteken, július 5-én indul!- MTI- A közeljövőben 365 – sebesség-ellenőrzésre is alkalmas – fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontot (KKEP) állítanak fel, valamint további 160 mobil eszközt is üzembe helyeznek Magyarországon – erősítette meg az erről szóló hírt az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-nek. A kamerák nem csupán a gyorshajtókat, hanem a záróvonalat átlépőket, a leállósávot használókat is szűrnék.
Rovatunk támogatója Medveczkiné Tóth Edit PURINA Takarmány Kisáruháza-A Vasút útról elveszett egy három hónapos kölyök magyar vizsla kutyus! Különös ismertető jele, hogy narancssárga nyakörve van. Ha valaki látta, befogadta, kérem írjon nekünk ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu vagy telefonáljon 30/9-670-313 - Képünk csak illusztráció
Az egyébként is jó állapotban lévő parkolót újravarázsolják a PENNY Market előtt. Gőzerővel folyik az építkezés, ugyanúgy, mint ahogyan az Újszászi úton is. Épül, szépül a város, igaz ez azért bosszúsággal is jár a lakosság számára, de azt hiszem megéri. Hajrá! Viszont azt talán mondanom sem kell, hoyg nem helyi válallkozás az a szerencsés, mely építheti egyik kedvenc áruházam parkolóját. A szalagon a NYÍR FLOP Kft neve olavsható.
Érzékeny a bőre?
Fiatalítson arcán egy óra alatt 10 évet!
Szeretne olyan nappali sminket ami visszahozza
bőre üdeségét, kiemeli szemei ragyogását?
Most mind ezt megtanulhatja a Vénusz Szépségszalon a
rcfiatalító, smink készítő kurzusán!
Jelentkezni személyesen: Vénusz szalon Abony Kossuth tér 11
Tel.: +36/30 292 1058, vagy e- mailben: venusz.szepsegszalon8@gmail.com
Megbüntettek egy termelőt, aki a kormány által biztosított mentességgel élve útdíj nélkül szeretett volna repcét szállítani. Kiderült, hogy a részleteket a szabály érvénybe lépése előtt egy nappal hirdette ki a kormány, ráadásul nem is azokat, amiket korábban törvényben is vállaltak. Máris megbüntettek egy repcét szállító termelőt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az útdíj miatt, pedig a kormány törvényben ígérte meg, hogy a mezőgazdasági termelőknek nem kell útdíjat fizetniük.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények