MTI- Profiltisztításra van szükség a felsőoktatásban - jelentette ki Klinghammer István felsőoktatási államtitkár múlt héten szombaton Kőszegen, a Tranzit elnevezésű ifjúsági közéleti fesztiválon. A felsőoktatási államtitkár közölte: minden intézménynek azt a feladatot kell tökéletesen ellátnia, amelyre létrejött, amire hivatott. Ezt az úgynevezett profiltisztítást szeretné elérni - tette hozzá.
(MTI) - Hétfőtől, augusztus 26-tól visszaállt a vonatok közlekedésében a nyári menetrendet megelőző, megszokott közlekedési rend, ez elsősorban a balatoni vonatoknál hoz változást, az utazási igényekhez igazodva kevesebb szerelvényt indít a vasúttársaság a Balatonhoz - közölte a MÁV-START Zrt. szombaton az MTI-vel.
A közelmúltban az abonyi Pöttyös Panna Napköziben elsősegély nyújtó tanfolyamot szerveztek szülők számára, ahol azt sajátíthatták el az érdeklődők, hogy egy vészhelyzet esetén hogyan és miként tudnak a csecsemőkön és gyermekeken segíteni. A kérdés nagyon fontos, hiszen ezzel életet menthet egy felnőtt. Amennyiben viszont nincsen tisztában az alapokkal, gyakorta nem mer érdemben segíteni, beavatkozni, hozzányúlni a sérült emberhez, ami viszont veszélyeztetheti a szerencsétlenül járt gyermek vagy akár felnőtt életét is.
Keresd a SPATEN-ben, a PÉK ABC-ben, a COOP-ban , a kis boltokban, a TESCO-ban vagy Jáger Zsoltinál!
Erről számol be a www.baon.hu. A cikkből kiderül, az eset szerdán, augusztus 21-én történt Kecskeméten. Erről értesült a Petőfi Népe. Információik szerint a férfi egy kecskeméti vállalkozás telephelyére állt be járművével. Kiszállt a fülkéből, de nem rögzítette megfelelően a teherautót. A kocsi mögé ment, egy pótkocsit akart a járműre kapcsolni, de a teherautó gurulni kezdett. Amikor a férfi ezt észrevette, rohant, hogy lefékezze a járművet, de a fülkébe már nem tudott beszállni, mert a teherautó egy másik kamion oldalához nyomta.
AZ MTI fotósától két szép képet akpott ajándékba a város, cikket ezúttal nem olvashatunk az MTI-től. A Piacátadó kapcsán született egy hete írás a Főtér programról. Most csak " képhír " készült. - " Az Abony Város Közösségi Háza - Komplex kulturális, oktatási, művészeti központ újonnan átadott épülete Abonyban 2013. augusztus 23-án. A multifunkcionális közösségi ház három fő épületegyüttesből - zeneiskola, könyvtár és művelődési ház - áll.
Augusztus 23-án bensőséges keretek közt avatták fel Abonyban a Kultúra Házát. A délután négykor megtartott avató ünnepségen Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester mondott ünnepi beszédet. A rendezvényt személyes jelenlétével tisztelte meg Dr. Czira Szabolcs, körzetünk országgyűlési képviselője, valamint Földi László országgyűlési képviselő is.
Olvasónk küldte ezt a képet és boldogan jelentette, hogy megcsinálták végre a Vasút út- Arany János utca sarkán a járdát, melynek következtében már nem ázik tovább az ott található óvoda épülete. Végre egy igazi kis örömhír mára! Csak így tovább, ABONY!
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények