A közelmúltban arról adtunk hírt, hogy sikertelen volt a nagykőrösi létesítmény hasznosításáról szóló önkormányzati pályázat, ezért még egyszer kiírták azt. Talán nincsen mindez összefüggésben a hely elhanyagolt mivoltával, és azzal, hogy szomorú, rossz bőrben lévő szarvasmarhák heverésznek kikötve a két pálya között, a TESCO a háttér. Szívszorító látványt nyújt a szőre hagyott, szomorkodó sovány állat, vélhetően tehén, melynek nincsen szarva, ezért a szájára kötött a gazdája láncot, hogy ne tudjon elkóborolni. A helyszínen tehéntrágya nyomok, a közeli házból, ahol a jószágokat tartják, orrfacsaró trágyaszag árad.
Április közepétől az ügyfelek immár a megyeszékhelyek kormányablakainál, illetve Vácott is beadhatják pénzügyi fogyasztóvédelmi beadványaikat, s ezek kitöltését a helyi ügyintézők segítik – erről állapodtak meg a közigazgatási tárca, a jegybank és az érintett kormányhivatalok vezetői. Együttműködési keretmegállapodást kötött Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke arról, hogy a hazai megyeszékhelyeken, illetve Pest megyében a Vácott található kormányablakok - a kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálatai – átveszik a pénzügyi fogyasztóvédelmi beadványokat, és továbbítják azokat az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának vagy a jegybank mellett működő Pénzügyi...
Részben megszépült és új fedett területtel gyarapodott a belvárosi piac. A vásárcsarnok fejlesztése 78 millió forintból valósult meg. A 48 új asztalon elsősorban az őstermelőknek kívánnak árusítási lehetőséget biztosítani.- írja a Szolnok TV
Új homlokzattal hívogatja mától a vásárcsarnok a vásárlókat. De nem csak ez az újdonság, az Ady Endre út felől 375 négyzetméternyi, eddig szabadon álló terület kapott tetőt. A piacot üzemeltető Szollak Kft.-nek réges-régi vágya teljesült ezzel a beruházással.
A Budapest – Szolnok – Debrecen – Záhony vasútvonalon május 1-ig tart a Szajol és Püspökladány közötti pályafelújítás újabb fázisa. Emiatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Budapest-Nyugati pályaudvarról Debrecenbe a 22.28 órakor, illetve Debrecenből Budapest-Nyugati pályaudvarra a hajnali 1.48 órakor induló sebesvonat helyett Törökszentmiklós és Karcag között vonatpóló autóbuszok szállítják az utasokat.
Ünnepi menetrend információk:
A húsvéti ünnepre való tekintettel változik a vonatok közlekedési rendje.
Az utasforgalmi igények megfelelő kiszolgálása érdekében
április 20-án, vasárnap ünnepnapi
április 21-én, hétfőn vasárnapi
menetrend lesz érvényben.
Az év legfontosabb mérkőzésén hatalmas lépést tettünk a kitűzött célunk felé - ABONETT KC-Tököl KSK - Nagy elszántsággal készültünk és vártuk a szombati rangadót. Az utolsó edzésünket nagyon jó ritmusban teljesítettük és ez bizalommal töltött el. Felnőttek az első félidőben küzdöttek míg a második félidőben játszottak. Az játék első részében a megbeszéltek ellenére kapkodóan sok hibával,az ellenfélnek gyors gólokra lehetőséget teremtve kézilabdáztunk,mely a támadójáték folyamatosságának hiányából adódott.
Április 03-án és 04-én, Cegléden és 30 kilométeres körzetében a MOB támogatásával, nagyszabású futó- és gyalogló napokat szervezett a Pest Megyei Szabadidősport Szövetség az egészséges életmód népszerűsítése és az esélyegyenlőség jegyében. A két napos programon közel 4000 fő futott és gyalogolt. A rendezők az tervezték, hogy a legjobban mozgósító első három intézmény tanulói közül 10-10 fő egy napos Tisza-tavi vízitúrát nyer.
Tiszta Tél utót, és tiszta autót!
Szőnyegtisztítás Abonyban? IGEN!
Ülőgarnitúrák tisztítása hatékonyan,
elérhető áron!
A Ceglédi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat az ellen az abonyi férfi ellen, aki 2014 márciusában immár notórius tolvajként ismét lopott Abonyban.
A lopás miatt már többször elítélt abonyi férfi 2014. március 13-án az esti órákban Abony utcáin kerékpározott, amikor észrevette, hogy az egyik útjába eső ház hátsó kerítésén drótfonat van. Nem volt rest, magához vett egy csípőfogót, majd a drótfonatot, a feszítődrótot levágta, összetekerte, kerékpárjára tette és ellopta. Magával vitt 3 feszítővasat is.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények