Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző726727728729730731732Következő >>Utolsó

Folyamatos nyereség és fejlesztések a kezdetektől -  „Még sok a tennivaló” - Idén 30 esztendős az első japán-magyar vegyesvállalat, a Polifoam Kft. - amely fennállása óta pozitív eredményt produkál, amit kezdetektől a magyarországi vállalatba forgat vissza. A Polifoamnál a közelmúltban több komoly fejlesztés is történt. A szintén idén 130. születésnapját ünneplő japán tulajdonos, a Furukawa Electric Co. Ltd. 2013-ban 2 millió eurót fektetett be a magyarországi telephely bővítésébe; további 2.5 millió eurót pedig a cégcsoporthoz tartozó budapesti Furukawa Electric Technológiai Intézet Kft. kutatásfejlesztésébe.

Gazdaság:
Abony   

2014.05.10.-én XV. alkalommal került megrendezésre a Skultéty Sándor diák, kadet, felnőtt szabadfogású nemzetközi birkózó emlékverseny, Abony Város Sportcsarnokában. A verseny rekordnak számító 276 induló részvételével került lebonyolításra.   Képgaléria IDE kattintva, fotó MATEK

Sport:

veroniq - 2014.05.18. 20:46

Az abonyi fiatalember korábban hosszú éveken át birkózott, most új sportággal próbálkozik, és nem is akárhogyan. Kállai Roland a WAKF MMA amatőr világbajnokságát megnyerte a felnőtt -68 kg-ban. Kállai Roli szolnoki színekben lett bajnok.

Tudod, mi az az MMA? Katt a címre, olvasd el.

Sport:
Abony   

veroniq - 2014.05.18. 20:27

Cikkünk támogatója a SPÁTEN LOTTÓZÓ, Italdiszkont és Nemzeti Dohánybolt.- Ezen a héten sem volt ötös a lottón, így a jövő heti várható főnyeremény 1 milliárd 55 millió forintra nőtt.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Közélet:
Abony   

veroniq - 2014.05.18. 20:18

Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja.- Kedves Olvasónk küldte nekem ezt a képet, kicsit kicsinosítva a Parkolj hülyén rovatba. Tényleg teljesen szabálytalan, a kerékpársávban van, Abony főútján, a Nagytemetőnél a gépkocsi. Balesetmentes közlekedést, szabályos parkolást kívánok mindenkinek! Ha Ön is lát szabálytalankodót, küldje el a fényképet nekem ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu

Citrom-díj:
Parkolás   
Reklám   

Amióta a nagykőrösi tűzoltóságra beérkező hívásokat nem helyben, hanem a katasztrófavédelem Budapesten működő megyei központjában fogadják, többször előfordult, hogy rossz helyre irányították a fővárostól 100 kilométerre fekvő település lánglovagjait. A legutóbbi eset május 1-jén történt. Minderről Fakan Zoltán tűzoltóparancsnok számolt be az önkormányzat lapjának május 16-i számában.

Közbiztonság:
Tűzoltó   

 

 

A mai napon az ABONETT KC női felnőtt csapata történelmi tettet hajtott végre, mert idegenben igen szoros, kemény mérkőzésen 25: 24-re legyőzte a Duna PENT csapatát. Tette ezt úgy, hogy az ellenfél a mérkőzés végén, időn túli büntetőhöz jutott. 

Sport:

A héten egyik reggel szerencsétlen baleset történt a Kécseki úton, egy tartályautó villanyoszlopnak ütközött. Ekkor az E.ON munkatársai nagy erőkkel vonultak a helyszínre, a hibajavítás okán. Közben megtudtuk, hogy a szerencsétlenül járt sofőr abonyi volt, és elaludt a volánnál, ezért történt a baleset. A lakók legnagyobb megdöbbenésére az áramszolgáltató munkatársai a sofőrrel ásatták ki az új villanyoszlop helyét, aki kérésüknek eleget tett.

Közbiztonság:
Baleset   

Rovatunk támogatója a JANIK  Autósiskola- Május 14-én, ahogyan korábban beszámoltunk róla, Cegléd és Abony között, a 40-es főút 24-es kilométerénél, a Horthy kanyarban karambolozott a Suzuki személyautó a Ford furgonnal. A Suzuki jobb hátsó kereke kiszakadt, a Ford az árokban a jobb oldalára borult. A balesetben hárman könnyebben sérültek. A furgont a tűzoltók állították kerekeire.

Közbiztonság:
Baleset   

Az abonyi Bihari János Zeneiskola 1952-ben az ország első falusi zeneiskolájaként kezdte meg a zenei nevelést. Szabó Sándor (1918-1984) 31 évig volt alapító igazgatója a Zeneiskolának. Évtizedekig kiemelkedő szerepe volt nem csak iskola sikereiben, hanem Abony kulturális életében is. Ezen kívül megszervezte Pest megye Zeneiskola hálózatát. 

Kultúra:
Első<< Előző726727728729730731732Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok