Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző718719720721722723724Következő >>Utolsó
Programok:
Abony   

veroniq - 2014.06.03. 19:30

Programok:
Abony   

Június 30-án az ország hét megyéjében (Pest, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Nógrád megye), összesen 842 településen leáll a kéményseprői közszolgáltatás. Erről a pénteken határozott a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének (MKOI) ülése. Az ügyben nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben kifejtik, hogy a kényszerű lépés hátterében az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása áll.

Gazdaság:
Abony   

Három küzdelme volt. A négy közé jutástért az ellenfelét gyomor K.O.-val búcsúztatta már a küzdelem elején. A döntőbe jutásért egy nála sokkal magasabb és erősebb ellenfele volt. Kristóf agresszív küzdőstílusával nem tudott mit kezdeni az ellenfele, hiába az erő és súlyfölény a budapesti versenyző javára. Kristóf teljesen felőrölte ellenfelét és a küzdőidő leteltével egyértelmű bírói döntéssel jutott a döntőbe. A fináléba az a Szloboda Márton várta, akivel már többször is küzdött már versenyeken.

Sport:
Karate   


A Magyar Zsolt- Magyarné Nagy Nóra off- roados versenyzőpáros az elmúlt hét végén a Bács- Trophy második állomásán, Soltvadkerten szerepelt, az első futamot Kocséron rendezték, mint ahogyan lapunk is beszámolt róla. A mostani megmérettetés azért volt különleges a páros hölgytagja számára, mert Nóri éppen a versenyen ünnepelte 30. születésnapját. Ez alkalomból testvére igazi tereptortát készített számára, melyet boldogan faltak fel a résztvevők.

Sport:
OFF ROAD   

veroniq - 2014.05.31. 08:42

Hetente megújuló árukínálatunkban nálunk

mindig találsz kedvedre való újdonságot!

DIMES 100 %-os rostos üdítőitalok remek áron 420 Ft / l

MÁRKA új termékek: Szénsavas limonádék és

0 % energiatartalmú italok több féle ízben 180 Ft / 2 l

SPÁTEN- A Család kedvenc italdiszkontja
LOTTÓZÓ és Nemzeti Dohánybolt is egyben
Abony, Szemere Béla út 3.

Reklám:
Abony   

 

Eredeti cikkünk IDE lattintva

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytat nyomozás súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen az alábbi eset kapcsán: Egy hölgy tett bejelentést az Abonyi Rendőrőrsön 2014. május 27-én, mely szerint 21 éves lányát F. Mihály abonyi lakos, május 27-én többször bántalmazta, félelemben tartotta.
 

Közbiztonság:
Abony   

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a gázvezetéken végzett karbantartási munkák miatt 2014. június 10-én 8 órától június 10-én 19 óráig gázszünetetet tartunk. A gázmérőnél lévő főelzáró csapot, valamint a készülékek elzárócsapjait szíveskedjenek a gázszünet időtartama alatt zárva tartani. A gázkészülékek ismételt üzembe helyezését csak a szakembereink által közölt időpont után lehet elvégezni.

Közélet:
Abony   

veroniq - 2014.05.30. 11:17

Programok:
Trianon   

veroniq - 2014.05.29. 17:18

A Bendegúz Akadémia Tudásbajnokság megyei döntőjében 4 tanulónk szerepelt: 
Mayer Blanka Zsuzsanna 1. m osztályos tanuló környezetismeretből 2. helyezett lett. (felkészítő tanára: Kovácsné Dani Tünde )
Soós Gergő 4. m osztályos tanuló anyanyelvből a 27. helyen végzett. ( felkészítője: Gémesné Nánási Beáta)
Acsai Tamás 6.t osztályos tanuló irodalomból 7. lett. (felkészítője: Berkesiné Nagy Mariann)
Soós Fanni 8. mt osztályos tanuló 1. helyen végzett, és az országos döntőbe jutott. (felkészítője: Berkesiné Nagy Mariann)

Oktatás:
Somogyi   
Első<< Előző718719720721722723724Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok