Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző716717718719720721722Következő >>Utolsó

A helyismerettel nem rendelkező megyei irányítási központ ismét rossz helyre küldte a nagykőrösi tűzoltókat, a város határában húzódó Fűzfás út helyett a belterületen fekvő Fűzfa utcába vonultatták őket. Mint ahogy korábban a sztárklikk.hu beszámolt róla, amióta a nagykőrösi tűzoltóságra beérkező hívásokat nem helyben, hanem a katasztrófavédelem Budapesten működő megyei központjában fogadják, többször előfordult, hogy rossz helyre irányították a fővárostól 100 kilométerre fekvő Pest megyei település lánglovagjait.

Citrom-díj:

veroniq - 2014.06.06. 13:32

Programok:
Abony   
Programok:
Abony   

Antalné Petrovics Erika, a jászkarajenői Gróf Széchenyi István Általános Iskola igazgatója boldogan számolt be arról, hogy a közelmúltban Öregdiák találkozót szerveztek az intézményben, ahová összesen 180 volt tanuló érkezett. Nagyon megható jeleneteknek lehettek tanúi a résztvevők, hiszen, szinte az egész sportcsarnok egy nagy- nagy ölelés volt, amikor a diákok sok- sok év után viszontlátták egymást. A legidősebb, 90 éves résztvevő Svédországból érkezett.

Közélet:

Kedves Olvasónk felháborodva fordult hozzám az alábbi képeket küldve. Elmondta, hogy szerinte „ kicsit „ felháborító már, hogy az utcájukban a "játszótéren "akkora a fű hogy a mászóka alig látszik tőle. Na, meg a Mikes tónál a padon nem lehet leülni, mert ott is akkora a fű meg a dudva. „ Eddig vágtuk a füvet a játszótéren, de már kicsit nehéz munka mellett minden héten . Nem a mi feladatunk.. „ – mondja olvasónk.

Citrom-díj:

Abony Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága az Abony Város Önkormányzatának a Képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 21/2007. (VI.29.) számú önkormányzati rendeletének 4. számú melléklet 2.2.3. pontjában foglaltak alapján és a 66/2013. (III.28.) sz. Képviselő-testületi határozat értelmében licit eljárás keretében bérbeadásra meghirdeti:

Határozatlan időre (2014. augusztus 04. napjától – ) az Abony, Kossuth tér 5-7. szám alatti (859/4helyrajzi számú) kivett vásártér művelési ágú ingatlanon lévő Piac- Vásárcsarnok épületében található,

Közélet:

Csütörtökön már 28 fok jön, pünkösdtől azonban már a 30 fölé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön a Dunántúlon és a Duna vonalában olykor erősebben megnövekszik a felhőzet, másutt a napsütést csak kevés gomolyfelhő zavarhatja. A Dunántúlon, valamint az Északi-középhegység nyugati felében zápor, zivatar is kialakulhat. A Kisalföldön napközben megélénkül, Sopron környékén olykor meg is erősödik az északnyugati szél, míg másutt továbbra is gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet napközben 22, 28, késő este 15, 20 fok között várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Közélet:

veroniq - 2014.06.05. 09:43

Az ABOKOM Kft ezútttal tisztelettel értesíti kedves ügyfeleit, hogy a pünkösdi ünnepek miatt a hétfői, június 9-i szemétszállítást keddi napon, június 10-én végzi el. Megértésüket és türelmüket köszönjük. ABOKOM Kft. Kellemes pihenést kívánunk az ünnepekre!

Közélet:
ABOKOM   

Május 7-én történt az eset, melyről hivatalos közleményt kapott lapunk szerkesztősége. Ezt tettük közzé, és ugyanezt publikálta az országos sajtó, így többek közt nagy TV csatornák is. Akkor arról szóltak a hírek, hogy U. Attila karddal érkezett egy jászkarajenői házba, ahol V. Lajos megszurkálta. Ez utóbbi egészen biztos, hogy igaz, mert U. Attilát egy szabályos disznóölő késsel szurkálták meg, összesen hét helyen. Azt meséli, hogy a mellkasát, vállát, karját és hasát érték a szúrások. Mindez azonban elmondása szerint egyáltalán nem azért történt, mert karddal berontott más házába, hanem azért, mert odacsalták egy karai házhoz, ahol rárontottak és szurkálták, ahol érték. Mivel a „ család „ rákente a balhét, és az előzetes vallomások szerint kardozni akart, ő súlyosabb büntetést kapott, mint V. Lajos.

Közbiztonság:

Gyere, próbáld ki Te is magad!

Edzések az Apponyi úti birkózóteremben

Szerda: 20 órától és szombat 17 órától

MMA SZOLNOK

Sport:
MMA   
Első<< Előző716717718719720721722Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok