Végre olyan külsőt kapott az Abonyi Lajos Falumúzeum, amilyet megérdemel. Azaz szépen felújították, az abonyiak nagy- nagy örömére, és már megtekinthető az épület előtt álló szobor, mely az alapító Györe Pál örök emlékét idézi. Szebbet festeni sem lehetett volna, a napfényben gyönyörűen pompázott az épület és előtte a szobor. Köszönjük az élményt!
Az általam is igen nagyra becsült és szeretett Györe Pál emlékére holnap avatnak szobrot az Abonyi Lajos Falumúzeum udvarán. Már teljes pompában díszelega szépen felújított épület, az utolsó simításokat végzik rajta, melyet egy nyertes pályázatnak köszönhet a város. A TOLNÁTÓ szemmel láthatóan is profi, szép munkát végzett, az épületre nagyon ráfért már a rekonstrukció.
Rovatunkat a Culture CAFE támogatja.- Az Abonyi Fúvószenekar ebben az évben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját és ez alkalomból kiállítás nyílt a Kultúra Házában, melyet kintegy két héten át tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezek igazi relikviák, mindenkinek jó szívvel ajánlom a tárlat megtekintését.
Két nappal ezelőtt tettem közzé az IDE kattintva elérhető írást, mely arról szólt, hogy a Mikes tó környékén katasztrofális állapotok uralkodnak, dudvatenger nőtt. Ma Olvasónk örömmel értesített, hogy mindennek vége, a szombati hét végi nap ellenére, rendbetették a területet. Ezúton is szeretnénk megköszönni az ott élők és Abony város lakossága nevében!
Rovatunk támogatója Medveczkiné Tóth Edit PURINA takarmány kisáruháza.-
Sziasztok! Ma (06.07.) reggelre elveszett az angol bulldog, Zara névre hallgató kutyusom! Kérlek benneteket, ha látjátok vagy hallatok felőle értesítsetek! 30/2320-183
Cikkünket a Culture CAFE támogatásával olvashatják- Június 6-án benépesült az abonyi Kultúra Háza azon Emberekkel, akik gyermekeink mindennapi életében kulcsszerepet játszanak. Mondhatni azt is, hogy a jövő kovácsai ők: szeretetett pedagógusaink, akik nélkül egy szülő csak félemberként lenne képes egyengetni a parányi gyermeksorsokat. Képgaléria IDE kattintva, fotó: LŐVE
A fenti címben szereplő kérdést tette fel nekem olvasónk és sérelmezte, hogy ezek után a gyerekek nem szaladgálhatnak, nem játszhatnak ezen a területen. Felháborítónak tartotta ezt a döntést és megkért, hogy járjak utána, hogy mi történhetett. Szemmel látható a változás valóban a területen, ennek egy részét elkerítették, mi több, villanypásztorral tették meg mindezt.
Mint ahogyan lapunk arról beszámolt, szerdánként este nyolctól és szombat délután öttől az abonyi Apponyi úti birkózóteremben szolnoki edző vezetésével MMA edzéseket tartanak. Ez egy olyan küzdősport, ahogyan az angol neve is mutatja- melynek rövidítése az MMA – mely az összes küzdősport elemeit ötvözi.
Román rendszámú járművek karamboloztak csütörtök este a 4-es úton, Abonynál. A 91-es kilométernél tehergépkocsi személyautóval ütközött. A baleset miatt az utat teljes szélességében lezárták.
A személyautóban öten utaztak, és a balesetben senki nem sérült meg. MTI
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények