veroniq - 2015.02.19. 09:38
Olvasónk azzal keresett meg, hogy Nagykőrösön, a Ceglédi úton kivágják az összes fát, azaz az egész fasort. Ez azonban nem igaz, erről tájékoztatott Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt kommunikációs osztályvezetője. Kérdésemre a szakember elmondta, hogy:
A Közútkezelő Nonprofit Zrt. folyamatosan ellenőrzi a közutak mentén található fák állapotát. Sajnos azt minden közlekedőnek tudomásul kell venni, hogy a fák nem örök életűek, fafajoktól függően rövidebb vagy hosszabb idő után a kivágásuk elkerülhetetlen. A 4601 és 4608 jelű mellékutakon található fák egy része is ebbe a körbe tartozik, vannak olyan egyedek, amelyek már annyira balesetveszélyesek, hogy kivágásuk nem halogatható tovább.
Márciustól jelentősen átalakul a szociális ellátások rendszere, a járási hivatalok hatáskörébe kerül az aktív korúak ellátása. A változások első sorban azokat érintik, eddig önkormányzati rendelet alapján voltak jogosultak rendszeres szociális segélyre. A segély helyett ugyanis az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre. A jegyzők pedig február 28-ig minden korábbi jogosultságot felül fognak vizsgálni.
Az állam által nyújtandó ellátásokat 2015. március 1-jétől a járási hivatalok állapítják meg. Az e körbe tartozó ellátások a következők: aktív korúak ellátása (foglalkoztatást helyettesítő támogatás illetve az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás); időskorúak járadéka; ápolási díj (alapösszegű, emelt összegű és kiemelt ápolási díj); közgyógyellátás (alanyi és normatív alapú); egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság.
veroniq - 2015.02.17. 21:01
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- A reggeli, Szolnoki úti gyalogátkelőhelynél történt balesettel kapcsolatban ugyan rendőrségi intézkedés nem történt, ezt megerősítette a szóvivő is, az ügy komolysága miatt mégis essék róla pár szó. Az történt, hogy egy kerékpáros Hölgy szabályosan közlekedett, és az iskolás gyerekek kiszaladtak elé. Hogy az ütközést elkerülje szegény, félrerántotta a kormányt, és szemtanúk elmondása szerint hatalmas zajjal csapódott a földre. A gyerekek tovább szaladta, nem tudjuk, kik voltak. Ezek után a baleset szemtanúi kihívták a mentőszolgálat munkatársait, akik a sérültet elszállították.
veroniq - 2015.02.17. 20:31
Igaz, a legérintettebbek, azaz a lakosság tájékoztatása elmaradt a tekintetben, hogy mi folyik a városban, mi mégis megtudtuk, hogy mik azok a fura csövek, melyeket lehelyeznek mostanában Abony belterületi részein. Senkinek sem kell megijednie, nem a Földön kívüliek készítenek elő inváziót, de nem is úgynevezett földkábeleket fektet le az áramszolgáltató. Arról van szó, hogy egy amerikai cég koncessziót nyert el a magyar államtól arra, hogy geofizikai kutatásokat végezhet Abonyban. Feltérképezik a település alatt, a Föld mélyében lévő kincseket, agy számba veszik többek közt, hogy van-e kőolaj és földgázkincs Abony alatt. Szakavatott Olvasónktól származó információink szerint földgázkészletre bukkantak, a sejtések beigazolódtak. Ezt akár ki is termelhetik a jövőben.
Elkészül Abony és térségének geofizikai térképe tehát, erre szolgálnak a fura lehelyezett csövek. A munkálatok nem csak a város belterületén, hanem a határban, a környező földeken is folynak. A gazdák ennek először nem túlságosan örvendeztek, mert menet közben szántóföldeket, dűlőutakat tesznek tönkre, illetve járhatatlanná. Azonban mindezért kártalanítják az érintetteket, meg is nyugodtak, és szintén érdeklődve figyelik a profi csapat munkáját.
A Kinizsi Gimnázium diűákjai az elmúlt fél évben számos szép versenyeredményt értek el.
Szerkesztőségünk nevében is sok szeretettel gratulálunk!
Telek Viktória – az UDO Moderntánc kupasorozaton soloban 1. helyezést ért el, csapatban egy ezüst és egy aranyérmet nyert.
Molnár Nikoletta Norvégiában a Nemzetközi kadet versenyen aranyérmet nyert birkózásban.
Al-Taji Petra – Pest Megyei Matematika Verseny 10. helyezés, felkészítő tanár Herédi János tanár úr.
Balogh Annának – Szent-Györgyi Ifjú kinevezést adományozott a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány.
Balogh Anna az idei biológia OKTV-n is bejutott a második fordulóba, felkészítő tanár dr. Balangó László tanár úr.
Bagi Sándor az Abonyi Kézilabda Klub legjobb férfi junior játékosa lett 2014-ben.
Tények a reggeli tanyatűzről a legilletékesebbtől, a Katasztrófavédelem szóvivője válaszol
Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelem szóvivője lapunknak a tanyatűz tényét megerősítette és elmondta, hogy február 17-én a reggeli órákban Nagykőrösön a Szurdok dűlőben egy 150 m 2 alapterületű tanyaépület ¾ része égett. A Nagykőrösi Önkormányzati Tűzoltóság munkatársai, valamint a Ceglédi Hivatásos Tűzoltóság egységei nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre és megkezdték az oltást.
Az épületben nem tartózkodott senki, nem történt személyi sérülés sem. A tűz tényét maga a tulajdonos jelentette, ő kért segítséget. Négy vízsugárral az oltást a tűzoltóság munkatársai elvégezték, majd azt észlelték a kivonuló egységek, hogy az udvaron található mintegy 50-60 hordó, benne ismeretlen eredetű anyaggal. Ekkor a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Központ Mobil Laborja is megérkezett a területre, hogy elvégezzék a fellelt anyagok beazonosítását.
veroniq - 2015.02.17. 10:52
Nyílt nap a Református Általános Iskola
Kőröstetéleni Tagintézményében
2015. február 17 -én, kedden
Nyílt napra várjuk a leendő első osztályosok és a jelenlegi tanulóink szüleit.
Tervezett program:
7:55 Gyülekező az Ökumenikus templomnál
8:00-8.15 Hétkezdő áhítat
Tartja: Nt. Sőreg Norbert lelkipásztor
8:25-8:55 Tájékoztatás az iskoláról, napi programról
Vetítés az iskolai életről
Részletek, képek a címre kattintva!
Tisztelt Abonyi Lakosok!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2015. február 17-től az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. az Abonyban működő hulladékudvarban (2740 Abony, Buzgánydűlő 20.) egy Információs pontot is működtet.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények