Február 23-án hétfőn délután negyed hat órakor riasztották Abonyba a Ceglédi Tűzoltóság munkatársait, akik olvasóink elmondása szerint az Abonyi Lajos úton megkülönböztető jelzéssel, gyorsan haladtak, három szerkocsival a helyszínre. Ez a Mária Terézia út volt, tudtam meg Csámpai Attilától a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. Szerencsére az eseménynek szó szerint nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Művelődési Ház színpadján 2015. február 19-én volt az első abonyi dráma bérlet első előadása. A Nagykőrösi Körszinház és Ifjúsági Stúdió mutatta be Moliere Tartuffe című vígjátékát. Bátor kísérletbe kezdett az Kultúra Háza vezetése azzal, hogy dráma bérletet hirdetett az abonyi nagyközönségnek. Nyilvánvaló, hogy az előadás-sorozatot elsősorban a középiskolás diákoknak szánták. A bérletben kínált darabok mind kötelező olvasmányok, érettségi tételek. Azok a diákok, akik ott voltak az előadáson, biztosan nagyobb kedvvel veszik a kezükbe, és olvassák majd az eredeti művet. A megszokott, igen lelkes törzsközönség várta az előadást. A darabot Vas István fordításában, Kis Zsolt rendezésében láthattuk.
Éjszakai műszakban végzendő munkakörbe keresünk női munkaerőt sürgősen!
Önéletrajzot a melo.allas2014@gmail.com -ra
kérjük szépen!
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Lapinformációink szerint baleset történt a Horthy kanyarban, pár perccel ezelőtt, egy autó az árokban van, kék színű személygépkocsi. Egy másik gépjármű is van a helyszínen, vélhetően ők álltak meg segítséget nyújtani. Még nincsenek ott sem a katasztrófavédelem, sem a rendőrség munkatársai, de valószínű, hogy hamarosan megérkeznek, ezért útzár várható. Ha tehetik, kerüljék el ezt a helyet, menjenek másfelé, ha Ceglédre igyekeznek!
Február 23-án hétfőn a reggeli órákban kéménytűz miatt riasztották a tűzoltókat Nagykőrösön, a födémszerkezet gerendája izzott a szerencsétlen eset során. A Rákóczi utcai családi házban egy vegyes tüzelésű fűtőberendezés kéménye mellett izzottak a fagerendák. A tulajdonos lélekjelenléte előzte meg a nagyobb tragédiát. Gyakorlatilag mire a kivonuló egységek megérkeztek, ő maga megakadályozta a tűz továbbterjedését. A katasztrófavédelem munkatársai átvizsgálták a kéményt, annak használatát betiltották. A vizsgálat során kiderült, hogy a kéményben nagy mennyiségű koromlerakódást található. A kémény újbóli üzembe helyezéséhez szakemberekre lesz szükség. A család más kéménnyel, más fűtési módszerrel megoldja a fűtést ideiglenesen.
Szombaton, február 21-én Albertirsán, a Fő utca egyik kétszintes társasházának első emeleti lakásából érkezett riasztás a Katasztrófavédelem munkatársaihoz, szén- monoxid mérgezés gyanúja miatt. A helyszínre a dabasi tűzoltóság munkatársai vonultak ki, akik megállapították, hogy a lakásban valóban nagyon magas a szén- monoxid koncentráció, két személyt kórházba szállítottak mérgezés gyanújával.
veroniq - 2015.02.22. 18:47
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.
A 40-es úton Abonyban a Mátyás király út- Ceglédi út sarkánál egy mintegy négy méter mély árokban kötött ki egy személygépjármű, eddig tisztázatlan okok miatt. Lapinformációink szerint személyi sérülés nem történt. Az autóvezető és tulajdonos lapinformációink szerint ceglédi lakos.
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola. Tegnap a XV. Városi Sportbál után és nem úszhattam meg a közúti ellenőrzést. A rend őrei a Nagykőrösi úton posztoltak. Naná, hogy megállítottak. A jogsimon kívül másra nem nagyon volt kíváncsi az egyébként roppant szimpatikusan és szabályszerűen intézkedő rendőr. Megkérdezte, hogy jó volt-e a bál. No, meg azt, hogy megfújnám-e a szondát, hozzátéve, hogy látja- gondolom érzete is - , hogy nem fogyasztottam alkoholt. Meg, persze!
A nagykőrösi városok országszerte híresek, így nem csupán a környező települések lakosságát vonzzák, hanem jóval messzebbről is érkeznek mindazok, akik portékáikat szeretnék eladásra kínálni. Nem volt ez másképp az idei esztendő legelső vásárában sem, melyet február 22-én rendeztek meg. Vozárné Ragó Ilsikó, a KÖVA- KOM Zrt vezérigazgatója is szokásához híven személyesen vett részt egész nap a vásári forgatagban, és elmondta lapunknak, hogy nagyon örül, mert az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz. Így igen sok árus érkezett, és vásárlókban sem akadt hiány.
veroniq - 2015.02.20. 20:45
(MTI) - Bőröregedést gátló csokoládét fejlesztett ki egy Cambridge-i Egyetem egykori kutatóiból alakult vállalkozás: a különleges csokiból napi 7,5 gramm elfogyasztása képes az 50 évesek bőrszerkezetét a 30 évesek szintjére "fiatalítani".
A brit szakemberek azt állítják, hogy az általuk kifejlesztett termék lelassítja a ráncok megjelenését és a bőr megereszkedését. Az Esthechoc nevű csokoládé fokozza az antioxidáns szintet és serkenti a véráramlást, megelőzve a ráncok kialakulását és fiatalosan, bársonyosan tartva a bőrt.
A 7,5 gramm csoki szelet annyi astaxanthint - az egyik legerősebb antioxidáns - tartalmaz, amennyi egyetlen szelet alaszkai lazacban van, és annyi kakaó polifenolokat, mint 100 grammnyi feketecsokoládé. Ezek a szabad gyökök elleni védekezésben, az oxidatív stressz kivédésében segítik a szervezetet.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények