Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző567568569570571572573Következő >>Utolsó

Kedves barátaim, és ismerőseim!  Mivel egyre többen kerestek meg azzal, hogy a fenti újságban miért erről, vagy arról jelenik meg írás Abonnyal, vagy a kistérséggel kapcsolatban, most ezennel kedves mindannyiótokkal tudatom, hogy már pontosan NÉGY hónapja nincsen közöm ehhez a laphoz, sem a nyomtatott, sem az internetes verzióhoz. 

Közélet:

Olvasd el a cikket, és tudd meg, hogyan nyerhetsz belépőket!

Mint korábbi cikkeimben is említettem, nagy rajongója vagyok a cirkuszművészetnek. Én így hívom, kisgyermek koromban számtalan feledhetetlen élményt szereztem cirkuszi előadásokon, és a most nálunk vendégszereplő cirkusz családjának tagjait is volt szerencsém látni a Fővárosi Nagycirkuszban fellépéseik alkalmával. Ma délután utam az éppen épülőben lévő Magyar Klasszikus Nagycirkuszhoz vezetett a vásártérre, melyet elleptek az állatok is.

Képgaléria ITT

Közélet:
Cirkusz   

Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is sok szeretettel gratulálunk az ügyes gyerekeknek, felkészítőiknek, no meg a szüleiknek!

Körzeti Szavalóverseny Újszilvás: első korcsoport-  Mayer Blanka III. hely Felkészítő tanár Kovácsné Dani Tünde
Kecskeméti Hanga II. hely felkészítő: Tóth Renáta

2. korcsoport:
két első hely :

Molnár Benedek 3. m I. hely Felkészítő Pál-Szabó Andrea
Nagy Vivien 4. t I. hely Felkészítő Halasiné Tóth Katalin 

Oktatás:
Somogyi   

Tény: Király B. Izabella és testvére, Skultéty Sándor- mindketten abonyiak – tagjai voltak a rendszerváltó Magyar Parlamentnek. Teljesen mindegy, hogy milyen színekben, de ott voltak, amikor nagyot változott a világ. Abony róluk is híressé vált. Olyannyira, hogy szeretett nagymamám, mikor megtudta, hogy abonyi fiú udvarol nekem, közölte, hogy – ahogyan ő fogalmazott- a „ népi- nemzeti „ Izabella is ott lakik! Tehát az első, ami sok embernek erről a településnévről eszébe jutott, pontosan ő. Király B. Izabella, vagy Király Béláné. Ez olyan mély nyomokat hagyhatott az emberekben, hogy a mai napig felfigyelnek a nevére. Így történt ez akkor is, amikor az Index is „ meglátott „ egy Budapesten elhelyezett plakátot.

Közélet:

a KEK Cégcsoport saját telefonjai már a KLB Kontír

irodájában is elérhetők, megvásárolhatók!

2740 Abony, Nagykőrösi út 47.

Érdeklődni a 06-30-637-2664 telefonszámon lehet

Reklám:
KLB   

veroniq - 2015.04.12. 19:14:35

Ház eladó a Ceglédi úton, 3 szoba , 

összkomfortos , melléképületekkel.

Bolt és buszmegálló közel van


Irányár. 6. 500.000  forint

E- mail  agneskovacevic@gmail.com

Érd.  00 381 24 521 768

Apróhirdetések:

veroniq - 2015.04.11. 21:54

 

Az Abony KC férfi csapata megyőzte egyetlen egy góllal hazai pályán a Ferencváros csapatát. Vagyis a listavezetőt! A mérkőzésen jelen voltak azok az Ultrák is, akik Fradidrukkerek, és számos Ferencvárosi mérkőzésen vesznek részt. Ennek ellenére az abonyi szív mégis a hazai kedvenceknek szurkolt, ennek meg is lett az eredménye. Egy igazán parázs mérkőzésen egy gólos győzelem született a tabella vezetője ellen. Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is sok szeretettel gratulálunk a győzteseknek, akik most biztosan ünnepelnek!

Sport:

 

Aki ismer, tudja, hogy Párommal kevés szabadidőnk közepette is előszeretettel pattanunk motorra, hogy kiránduljunk, feltöltődjünk, lazuljunk egy nagyot. A motorozásunk sosem céltalan, hiszen ilyenkor olyan élményekkel leszünk gazdagabbak, melyeket az Olvasókkal is boldogan megosztunk. Ma egy hatalmas kört tettünk, mintegy 400 kilométeres távot teljesítve, bejárva a Jászságot, a Mátrát, és bevallom, átruccantunk az általunk imádott Szlovákiába is, némi csokiért, no meg az élményért. Losoncig jutottunk, egyébként ez mintegy két órányi út tőlünk.

Közélet:
Utazás   

 

Április 9-én első alkalommal, ám hagyományteremtő céllal rendezték meg az Arany János Kulturális Központban az Év Bora választást, melyre összesen 18 bort neveztek a gazdák. A díszteremben közel ötven kóstoló pontozta a borokat, melyből összesen 12 fehér, 3 rosé, valamint 3 vörösbor került a lelkes „ alkalmi borászok „ poharába. A nemes nedűket valóban ízlelgetni kellett, színüket, zamatukat és más fontos tulajdonságaikat vizsgálgatni.

Közélet:


Munkatársat keres a Kehely

fagyizó és cukrászda a Somogyi iskolával szemben!

Fagyis kocsira keresünk dolgozót!

Ha Ön is szívesen lenne kis csapatunk tagja, írjon fényképes önéletrajzot,

melyet a Kehelyben lehet leadni!

 

 

Reklám:
Abony   
Első<< Előző567568569570571572573Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok