Ezúton is szeretném az Olvasók szíves figyelmét felhívni arra, hogy soha, semmilyen körülmények között semmit ne hagyjanak a gépjárművekben! Ma 14 óra környékén törtek fel egy autót a református temető parkolójában. A sértett két idősebb szolnoki hölgy, az egyikük táskáját tulajdonította el eddig ismeretlen tettes.
Olvasónk írja: Ma 14-h feltörtek egy kocsit a református temető parkolójában, a női táskát mindenestől elvitték. Légyszi hívd fel a figyelmét a temető látogatóknak, hogy ne hagyjanak értéket a kocsiban....
Történt a Pünkösdölő alkalmából. Olvasóink elmondták, hogy a pünkösdi program úrlezárásait, a buszmegálló ideiglenes áthelyezésének tényét nem igazán sikerült tudatosítania a lakossággal az illetékeseknek. A buszmegálló helyének megváltozását ugyan hirdették táblák, de nem valami nagyméretűek.
Már több alkalommal beszámoltunk róla, hogy az abonyi Lukács utácában egyre tűrhetetlenebb állapotok uralkodnak, ami az út minőségét illeti. Úgyx tudom, hogy elvileg szerepel az útfelújítási programban ez a nem túl hosszú útszakasz. Ennek ellenére nem értek még ide a munkagépek. A lakosok bíznak a csodában, vagyis abban, hogy egyszer majd ők is századunkhoz méltó úton járhatnak. Megmutatom, most milyen. Képek: Olvasónk
veroniq - 2015.05.23. 19:51
Elloptak egy orrszarvú szobrot az Állatkertből – Az intézmény a nyilvánosság segítségét kéri. - Péntek délután elloptak egy bronzszobrot az Állatkertből. A Székely Kata szobrászművész által 2005-ben készített kisplasztika egy orrszarvút ábrázol, felállításának egyik oka pedig az volt, hogy a látássérült emberek ismeretszerzését segítsék vele. A városligeti intézmény a nyilvánosság segítségét kéri az ellopott szobor megtalálásában.
VASÁRNAP IS NYITVA!
Az abonyi családok kedvenc péksége szeretettel ajánlja!
Mennyei minőség remek áron!
PEZE PÉK, mindig friss, tudod, a rendőrség mellett!
veroniq - 2015.05.23. 19:23
Olvasónk írja: Reggel a párom balesetet szenvedett a városkapunál, a Szelei útról kikanyarodó kisbusz nem adta meg neki az elsőbbséget és összeütköztek. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár viszont keletkezett. Kérlek a nevünk elhallgatásával a nevünkben köszönd meg a szolgálatban lévő abonyi rendőrjárőrnek, az abonyi polgárőrségnek és a ceglédi helyszínelőknek a pontos, gyors és szakszerű intézkedést és az önzetlen segítséget, csak JÓT tudok mondani a baj ellenére. Köszönöm szépen.
Rovatunk támogatója Medveczkiné Tóth Edit PURINA Takarmány Kisáruháza.- Kedves olvasónk jelezte, hogy ma délután egy óra környékén a TESCO mögötti kis utcából egy véletlenül nyitva felejtett utcakapu miatt két yorki kutyus, egy lány és egy fiú megszökött. Mindezt három óra körül vették észre a gazdik. Látták őket mások a volt sertéstelep környékén, fennáll a veszély, hogy elvitték őket autóval. Szépen kérjük, hogy a becsületes megtaláló adja vissza a kisgyermekes család kedvenceit, ha tudnak róluk, hívják a következő számot: 70/3352-940
Ma a Kultúra Házában átadják az Abonyiak Abonyért díjakat. Ők kapják: Abonyiak Abonyért kitüntető díjak 2015.- Az idei esztendőben 20. alkalommal kerülnek átadásra az Abonyiak Abonyért kitüntető díjak.
Sok millió forintból készül Abonyban a közvilágítás korszerűsítése projekt, cserélik a lámpatesteket. A lakók megdöbbenéssel vették észre, hogy az új lámpatestek jóval kevesebb fényt adnak, mint korábban. Mondhatni, sötét lett bizonyos utcákban, még akkor is, ha minden lámpatest világít. Pont azoknak nem tetszik a „ nagy mű „, akik miatt készül a projekt. Igaz, ez nem a kivitelezőkön és nem a városon múlik, hiszen az új ledes világítás ennyire képes.
Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja.- Az út menti árkon keresztül átpördülve az oldalára dőlt egy személyautó csütörtök esti órákban Csemő közelében. A gépjárműben csak a sofőr utazott, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba szállították. A ceglédi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd biztosították a helyszínt. A roncs elszállításáról a rendőrség gondoskodott. (foto: PMKI Cegléd HTP)
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények