A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított B. Tibor 24 éves törteli lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 24 éves férfi 2015. augusztus 1-jén 4 óra 30 perc körüli időben megjelent egy törteli családi háznál, ahol a hátsó kaput rögzítő drótot kioldotta és bement a kertbe. A gyanúsított az udvaron lévő nyitott melléképületből - eltulajdonítási szándékkal - kitolt egy rotációs kapát és azt megpróbálta átemelni a kerítésen, de ekkor a szomszédok megzavarták, ezért helyszínről a kapa nélkül elmenekült.
Holttestet találtak a Tiszában hétfőn egy bejelentés alapján Vezsenynél – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
S. Tóth Anikó elmondta: a bejelentő a rendőrséget értesítette, a rendőrök pedig a szolnoki tűzoltóktól kértek segítséget a holttest kiemeléséhez.
Az újszilvási Euronovex Kft azonnal kezdéssel
keres egy fő középfokú végzettséggel
rendelkező munkatársat, irodavezetői komplex munkára!
Elvárás, hogy a munkatárs önállóan dolgozni tudó, agilis, számítógéphez értő legyen!
Rendes fizetés, hosszútávra szóló munkahely!
Érdeklődni az alábbi elérhetőségen lehet:
36 30 918 3565
A. Gábor 74 éves jászkarajenői lakos ellen indult eljárás szeméremsértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A. Gábor 2015. július 20-án a reggeli órákban – a rendelkezésre álló adatok szerint - a szomszédjának portáját elválasztó drótkerítés mellé állt, ahol nemi szervét elővette és a sértett felé mutogatta, közben obszcén kifejezésekkel illette. A sértett elmondása szerint ezt megelőzően már több alkalommal is mutogatta felé nemi szervét a gyanúsított.
A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya folytat nyomozást lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2015. július 19-én reggelre virradóra levágta a lakatot a ceglédi vasútállomás egyik épületén és onnan több kéziszerszámot, aggregátort, számítógép monitort tulajdonított el.
Jó, azért nem, de eltérült. Volner János abonyi sajtótájékoztatóján örömét fejezte ki, hogy sikerült a 4-es autópályának másik nyomvonalat találni. „ Ez egy nagyon fontos dolog volt, amit a Jobbik is a zászlójára tűzött. A cél az volt, hogy a Budapesthez közeli településeknél kell megkezdeni az építkezést, nem pedig az Alföld közepén, jóval kevésbé forgalmas térségben. Örülünk neki, hogy ezt ki tudtuk kényszeríteni a kormánytól. Sajnálom, hogy a térség Fideszes országgyűlési képviselői semmit sem tettek ennek érdekében, hogy ez a beruházás itt valósuljon meg.
Vonatpótló buszok közlekednek jövő héten Kiskundorozsma és Szeged között- Pályakarbantartási munkák miatt augusztus 3. és 8. között módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Szeged – Cegléd – Budapest vonalon.
Kiskundorozsma és Szeged között vonatpótló autóbuszok közlekednek, illetve a MÁV szintén vonatpótló buszokkal biztosítja az átszállási lehetőséget Kiskundorozsma és Szeged-Rókus között a megszokott csatlakozások fenntartása érdekében.
Az MSZP is támogatja a civilek aláírásgyűjtését
Mint az köztudott, a nyári hónapokban népszavazási kezdeményezésünk miatt aláírásgyűjtésre készültünk. Július 20-án, hétfőn egyértelműen kiderült, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a kormánypártok irányítása alatt áll. Nyilvánvaló politikai nyomásra, mondvacsinált, jogilag nonszensz adminisztratív okokra hivatkozva továbbra is akadályozzák a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazási kezdeményezésünket. Mindezek ellenére ki fogjuk harcolni a népszavazást a vasárnapi zárva tartás ügyében, ami fontos lépés lesz a kormány megbuktatásához vezető úton.
Süssünk hekket házilag!
Minden okos háziasszony tudja, hogy az urához a hasán át ( is ) vezet az út. Én is tudom, de eleve nagyon szeretek konyhatündért játszani. Többek közt vendéglátós diplomával rendelkezem, de a szakma szeretete gyermekkoromtól kezdve ivódott belém, hiszem nagyszüleimnek vendéglőjük volt Dunaharasztiban. Ott nőttem fel gyakorlatilag. Így hát, az életem fontos része, hogy megörvendeztessem szeretteimet bokros teendőim mellett is házilag készített finomságokkal.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények