Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző453454455456457458459Következő >>Utolsó

 

Magyarországon 1944 őszétől, a front, illetve az azt követő hadműveleti záróvonal nyugat felé haladásával párhuzamosan, sorra alakultak a hadifogoly-gyűjtőtáborok, ahonnan a civil internáltakat és a hadifoglyokat a Szovjetunióba hurcolták. A 2. Ukrán Front 34. számú hadifogoly-gyűjtőtáborát minden valószínűség szerint már 1944 novemberében felállították Cegléden.

Történelem:
Cegléd   

 

Belvíz 2016: Hattyúpár költözött a vízzel borított vetésbe.

Egy hattyúpár úszkál a belvízzel borított őszi búza vetésben Szolnok határában, 2016. február 20-án.

MTI Fotó: Mészáros János

Közélet:
Abony   

 

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 15 éves nagykőrösi fiatal és 16 éves társa ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két fiú 2016. január 7-én 21 óra körüli időben a ceglédi MÁV állomáson vette el egy fiatalkorú fiú kabátját.

Közbiztonság:

Hétvégi akció a Téglagyári Élelmiszer Boltban!!

Február 20-21 (szombat , vasárnap) minden 

3000 Ft feletti vásárlás végösszegéből

10% kedvezményt adunk!!

Abony, Kécskei u. 33.

Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat!

Korábbi cikkünk képgalériával IDE kattintva

Reklám:
Abony   

 

Nyílt nap a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda Kőröstetéleni Tagiskolájában 2016. február 23 -án, kedden. 


Szeretettel várjuk nyílt napunkra a leendő első osztályosok szüleit.

Tervezett program:

7:55 Gyülekező az Ökumenikus templomnál.


8:00-8.15 Hétkezdő áhítat


Tartja: Nt. Sőreg Norbert lelkipásztor


8:25-8:55 Tájékoztatás az iskoláról, napi programról.

Helyszín: Informatika szaktanterem

Oktatás:

veroniq - 2016.02.19. 09:54

 

Bebicskázott, majd az oldalára borult egy kamion pótkocsija a 4-es számú főút 69-es kilométerénél egy körforgalomban csütörtök éjfél előtt nem sokkal. A teherautóban ketten utaztak, nem szenvedtek sérüléseket, azonban a tehergépkocsi szállítmánya-, ami zsákokban műanyag őrlemény volt- az úttesten szétszóródott. A ceglédi hivatásos tűzoltók kézi erővel a huszonnégy tonna szállítmányt raklapokra felpakolta, amit egy másik teherautó továbbszállított.

Közbiztonság:

 

Véleményezhető a rendelet tervezet, melyben az alábbi összegekkel számolnak:  Számított bevétel alakulás: parkolók darabszáma: 39 db, parkoló jegy javasolt ára: 200,- Ft / óra. Parkolási díjból várható bevétel áprilistól 13.392.000,- Ft.  A rendelet-tervezet a következő rendelkezéssel egészült ki: Parkolójeggyel a várokozási övezetbe tartozó parkolóhelyen hétköznap 8:00 órától 18:00 óráig lehet várakozni, a maximális várakozási időtartam korlátozása nélkül.

Közélet:

 

Már nem csak a Nagykőrösi úton, hanem az AGROPONT Kertészeti Kisáruháznál, a Piac közelében is kapható friss házitej, éjjel, nappal, 120 forintos literenkénti áron! Próbálta már? Még nem? Itt az ideje, szeretettel ajánlom! Előző cikkünk az alábbiakban olvasható:

Egészségünk:
Abony   

 

Parkolj hülyén! Lefotózunk!

 

Kedves Olvassónk küldte ezt a képet a Parkolj hülyén rovatba. Ha Ön is lát hasonló szabálytalan, vagy bosszantó jelenséget, kréem küldje el a képet nekem ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu 

Közbiztonság:
Parkolás   

Telefon: 06-20-314-54-10

Reklám:
Első<< Előző453454455456457458459Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok