veroniq - 2016.09.04. 18:37
Abonyban, a Varga István Városi Sportcsarnokban a hagyományoknak megfelelően igen színvonalas felkészülési női kézilabda tornát rendeztek, ezúttal szeptember 3-án. Az Abony junior csapata tornagyőztes lett, a felnőtt szépen szerepelve lett második a Ceglédi Kék Cápák csapata előtt. A női csapatok új edzővel készülnek a bajnokságra, mely két hét múlva indul.
Nagyon reméljük, hogy csupán városi legenda az a történet, mely szerint két nappal ezelőtt Abonyban az egyik dűlőben egy abonyi nőt raboltak ki. Tették mindezt az utcán úgy, hogy torkához kést szorítottak és utána elvették az értékeit. A sértett feljenetést tett a rendőrségen. Az esetről természetesen megkérdezem a rendőrség illetékesét, bízva abban, hogy ez a történet nem igaz.... Minden esetre vigyázzanak magukra, egymásra, értékeikre.
LŐVE
A tavalyi évhez hasonlóan Tóth Pál, az abonyi labdarúgók egykori remek kapusa főszervezésében ismét megrendezték az idős labdarúgók találkozóját a pályán. Most is csodálattal vegyes áhítattal vettem részt az eseményen, szeptember 3-án, ahol a jelen lévők kegyelettel emlékeztek meg egykori csapattársaikra is. Az elhunytak emléktábláját megkoszorúzták, majd egy finom ebédet fogyasztottak el közösen. A menü mennyei sertéspörkölt volt burgonyával és savanyúsággal, de rengeteg sütemény is jutott az asztalra. Egy hatalmas torta is előkerült a hűtőszekrényből, a 80. évüket betöltött csapattársak üdvözletére fogyasztották el ezt közösen a résztvevők. A rendezvényen beszédet mondott Tóth Pál, aki sajnálatát fejezte ki, hogy néhányan nem jöttek el a rendezvényre. Tóth Ernő nyugdíjas testnevelő tanár idézte fel a régi szép időket, aki elmondta, hogy idén hátom kiállítását is megrendezték a Kultúra Házában.
veroniq - 2016.09.02. 21:54
Az abonyi szatír- ügy újabb zakaszába lépett. A PMRFK sajtószóvivője kérdéseimre az alábbi választ küldte:
Hatóságunkhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy a rendőrségre az Ön által említett eset kapcsán bejelentés érkezett. A ceglédi Rendőrkapitányságon szeméremsértés vétsége miatt indult eljárás, melynek során a mai napig nem került sor gyanúsítotti kihallgatásra.
A bűncselekményt elkövetőjét a nyomozóhatóság azonosította, a szükséges nyomozási cselekmények elvégzését követően kerülhet sor a kihallgatására.
Információk:
veroniq - 2016.09.02. 16:52
Olvasónk írja: Szia Vera. Nem tudom, hogy esetleg tudnàl - e segíteni. Az Abony.hu oldalon olvastam, hogy lehet buszbérletet venni a sporiban. Ennek örömére bementem, hogy megvegyem a gyermekemnek a bérletet. Sajnos falnak ütköztem. A szolnoki jàratra nem lehet venni csak a Ceglédire. De ezt nem írtàk, nyílvàn ha ez is fel lett volna tüntetve a hírdetésben akkor tudomàsul veszem, és màshol beszerzi a gyerek ma.
Esetleg nem tudnàl az ebben illetékes emberkével beszélni, hogy ne csak Ceglédre hanem Szolnokra is beszerezhető lenne a bérlet. Ez azoknak nagy segítségre szolgàlna. Köszönöm a segítséget.
Tisztelt Szerkesztőség!
A mai napon felkerült JNK Szolnok megyei helyközi menetrenddel kapcsolatban hívnám fel a figyelmet egy-két dologra!
Az első, hogy ez a menetrend a Temető megállótól Abony Kossuth tér felé közlekedő buszokat érinti!!!!! Nem pedig a Szolnokra tartókat!!!! Ez jó látszik a képen is.
Én ma reggel a 7:15-ösre szálltam fel, aminek nem is kellet volna jönni, vagy csak láttam volna elmenni.
A másik, hogy hivatalos tájékoztatásban. a KMKK oldalán csak ennyi változás szerepel:
Az alábbiakban olvasónk elképesztő története következik. Megszoktuk már, hogy Abonyban egyre több és több az elvetemült, vagy beteg ember, aki szeméremsértő módon mutogatja magát a „ nagyközönségnek „. Volt már vasútállomáson riogató szatír, templomkerben péniszét mutogató beszámíthatatlan ember, és több olyan eset is, amikor nőket fogdostak, trágár szavakat mondtak nekik. A jelenség, mondhatni elharapózott, így cikkünk címe a „ Napi szatír „ is lehetne. Az eset azonban ennél jóval több... Ugyanis az egyik óvoda közelében játszadozik magával pucéron egy férfi, aki elméletileg beszámíthatatlan. Az ovi udvara a ház ablakaira néz, az eset bármikor előfordulhat. Kétségbeesett nagymama fordult lapunkhoz. Megpróbálok érdemben segíteni.
RepTár
A RepTár, a Szolnoki interaktív Repülőmúzeum a hazai hadászati repülés és történelem szerelmeseinek egyik zarándokhelye lesz 2016 szeptemberétől, amely olyan különleges gyűjteménnyel rendelkezik, amely nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Kelet Európában is egyedülálló.
Olvasónk:
Az agyam eldurrant… Tartós tankönyv ingyenes kereteken belül ;na màr most, ha én ingyen kapok kölcsön valamit, alapvető dolog lenne vigyàzni rà, DE egyes tankönyv lecsóval, pizzàval van lezabàlva, szerelem a tetõfokon. 5.-6.-gyerekek… Egyszóval miért nem lehet ellenõrizni azt a hülye gyereket, aki ilyen àllapotú könyvet ad vissza! Fizesse ki, mert aki utàna kapja meg, nem biztos, hogy szívesen veszi a kezébe!
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények