A Monori Járási Ügyészség jelentős értékre bűnszövetségben, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat hét férfival szemben, akik az M0 és M5 autópálya melletti pihenőhelyeken parkoló kamionok ponyváit felhasították és a szállított árukat ellopták.
veroniq - 2017.04.11. 10:51
Az alábbiakban Olvasónk levelét teszem közzé, azzal, hogy minderről megkrédezem az illetékeseket is. Reméljük, hogy a kérdésekre megnyugtató válaszokat kapunk. Olvasónk írja:
Szia, ha van időd, kérlek nézz utána: az Abokom területén vannnak a zöld konténerek, ahová egész nap vihettük a levágott füvet stb.
Szerkesztőségünk és olvasóink nevében is sok szeretettel hratulálunk a Bihari János Zeneiskola növendékeinek és felkészítő tanárainak! A következő eredményeket érték el: XX. Regionális Rézfúvósverseny, Tiszafüred, 2017. 04. 08.
Dübörög az ingatlanpiac, a nagyobb városokban az utóbbi másfél- két évben megnőtt a lakások iránti kereslet és ez magával húzta a válság óta a mélyben lévő árakat is. A kisebb városokban, falvakban azonban továbbra sem egyszerű eladni egy ingatlant, hiszen az ingatlanpiaci fellendülés ezeken a helyeken alig-alig érezteti a hatását. Ugyanakkor van néhány fogás arra vonatkozóan, hogyan hirdessük a lakásunkat, ha biztosra szeretnénk menni, és gyorsan eladni!
Takáts László, Cegléd polgármestere a következő facebook bejegyzést tette közzé: Nem adjuk fel a harcot és tovább küzdünk azért, hogy érdemi előrelépés szülessen a kérdésben. A városlakók életét megkeserítő "trágyaszag ügy" kapcsán ma újabb levelet fogalmaztam meg az illetékesek felé.
Rovatunk támogatója a PURINA Takarmány Kisáruház- Abony- 5 vdb kaukázusi juhász szuka eladó, jelenleg 8 hetesek. Érdeklődni: 06204803432
Egy három éve felfedezett, viszonylag nagy aszteroida fog elhaladni "nagyon közel" a Föld mellett április 19-én – jelentette be a NASA. A 2014 JO25 jelű kisbolygó becsült szélessége 1,4 kilométer. Várhatóan biztonságos, mintegy 1,8 millió kilométer távolságra, 4,6 Föld–Hold-távolságra fog elrepülni a Föld mellett.
Ez a hetedik év, hogy a gyermeket nevelő munkavállalók családi adókedvezményt tudnak igényelni. Már az év második hónapjában több mint 778 ezren vettek igénybe családi adókedvezményt 15,5 milliárd forint értékben. A családi adókedvezmény bevezetése óta az idei év végéig számításaink szerint összesen 1330 milliárd forint marad a családoknál.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények